Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - Egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
550 lakosságot arról, hogy most még akciósan van lehetőség arra - ez tavaly történt , hogy még a régi áron, a magasabb áron akciós kéményseprést vehessenek igénybe. Erről is beszé lni kellene, ha már a fogyasztókat védjük. Hasonlóan beszélni kell a fogyasztóvédelem kapcsán arról, hogy a Fogyasztóvédelmi Hatósághoz, amelynek megnövekedett a feladata, ahogy az államtitkár úr elmondta, sokkal több lakossági panasz érkezett, mégis azt l ehetett tapasztalni, hogy számos panasz érkezik a lakosságtól, hogy nem érik el a fogyasztóvédőket, és nem kapnak megfelelő időben választ. Szeretném azt kérdezni öntől, államtitkár úr, hogy a fogyasztóvédelem felkészülte arra, hogy a megnövekedett lakoss ági panaszokat kezelje. Nekünk úgy tűnik, hogy a Fogyasztóvédelmi Hatóság további fejlesztése mindenképpen jó irány lenne. Egyetértünk az előterjesztőnek azzal a javaslatával, hogy a követelés engedményezésére csak egy éven túli díjtartozás vagy egyéb fize tési igény behajtása érdekében kerülhet sor. Azonban azt világosan látni kell, hogy önök voltak azok, akik például a lakbértartozást már egy hónap után végrehajthatóvá tették. Tehát amikor a fogyasztóvédelemről beszélünk, láthatjuk azért, hogy különböző em berek vannak. Vannak, akik lakbérrel tartoznak, akik egy hónap után ki is tehetők a lakásukból, és vannak mások, akikre mindez nem vonatkozik. Beszélnünk kell arról is, hogy milyen lakossági panaszok érkeztek be a fogyasztók részéről a hatóságok felé. Legi nkább, ahogy az államtitkár úr mondta, a számlával kapcsolatos érthetőségi panasz volt a gyakori. Ezt magam is meg tudom erősíteni. Ehhez képest nem annyira köztudott tény, de a számlák tartalmát pontosan kormányrendelet, illetve törvény határozza meg. Abb an az esetben nem beszélhetünk túl nagy korrektségről, ha azt látjuk, hogy míg egyébként a számlák pontos tartalmát önök határozzák meg, mégis a Fidesz kommunikációja azt a látszatot kelti, mintha a számla külső képéért és átláthatóságáért nem ők, hanem a szolgáltató lenne a felelős. Azt gondolom, hogy helyes dolog, hogy a számla legyen közérthető, de mindenképpen fontos az az irány, hogy ezt a jogszabályt, amely előttünk van, módosítani kell. Az önök által megint idetett számla csak bonyolítja ezt a helyze tet. Kérem önöket, hogy módosítsák úgy a kötelező számlákat, hogy tényleg közérthető legyen az emberek számára. Tisztelt Ház! Képviselő Hölgyek és Urak! Abban az esetben, ha tudjuk ezt a szabályt javítani, ha azokat a lépéseket, amelyeket mi elmondtunk, ha jlandók vagyunk közösen megtenni, a Szocialista Párt tudja támogatni ezt a törvényt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Akkor valóban a fogyasztók érdekéről van szó. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Köszönö m, képviselő úr. A következő hozzászóló Kepli Lajos képviselő úr, Jobbikképviselőcsoport. (17.00) KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden meg kívánom indokolni a Jobbik Magyarországé rt Mozgalom álláspontját ezen törvénycsomag kapcsán, amely alapvetően fogyasztóvédelmi célú törvénymódosításokat tartalmaz és alapvetően támogatható a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója részéről. Természetesen - ahogy itt már többször elhangzott - a z önkormányzati választási kampány felé közeledve mindenképpen van ennek egy kampányízű része, ami a rezsicsökkentésnek sokszor az eltúlzott és túlzó kommunikációjára vezethető vissza általunk. Hiszen tudjuk és elismertük, hiszen támogattuk is, valahány re zsicsökkentési indítvány a parlament elé került, mégis azt gondoljuk, hogy a társadalom egészében ez a rezsicsökkentés, ennek a hatása nem érezhető, hiszen soha nem élt ennyi ember létminimum alatt és mélyszegénységben Magyarországon, mint amennyien most. Ezért az intézkedés részben inkább egy kampányfogásnak, egy választási kampányfogásnak volt tekinthető a