Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DEMETER MÁRTA (MSZP): - ELNÖK: - DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz):
535 DEMETER MÁRTA ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném én is kiemelni, hogy alapvetően ennek a törvényjavaslatnak a célja teljes mértékben támogatható, és nyilvánvaló, hogy képviselőtársaim sem a célt kérdőjelezték meg, csupán mindannyian azon vagyunk, hogy próbáljuk feltárni azt a jelenlegi társadalmi környezetet, amelyben ez a törvény nag y valószínűséggel az önök szavazatával meg fog valósulni, és csak reményemet szeretném kifejezni, hogy befogadják a módosító javaslatunkat, és ezzel együtt mi is fogjuk tudni támogatni ezt a törvényjavaslatot. Hiszen sajnos, ami ebből hiányzik, az maga az igazságosságnak és az esélyegyenlőségnek a megvalósulása, ami, azt gondolom, hogy nagyon sok kormányzati törvényjavaslatból szokott hiányozni, éppen ezért szeretnénk ezeknek a megvalósulásával ezt kiegészíteni. Itt képviselő úrnak ténylegesen a cinizmusára annyiban szeretnék reagálni, hogy azt gondolom, hogy át kellett volna gondolni itt az érdekek képviseletét akkor is, amikor a korkedvezményes, korengedményes nyugdíjat sikerült megszüntetni, és a siketeket is sikerült nagyon nehéz helyzetbe hozni, és mega lázó felülvizsgálatoknak alávetni, a rokkantnyugdíjat megszüntetni. Azt gondolom, hogy ez egy olyan eset, amit azért szerettem volna kiemelni. Tehát akkor tekintettel kellett volna lenni rájuk, nem csak most. A javaslattal kapcsolatban még azt gondolom, ho gy ebben a pillanatban a közigazgatásban és a közszolgálatban nem áll rendelkezésre kellő számú és jól képzett jelnyelvi tudással rendelkező dolgozó, ezért szükséges természetesen minden eszközzel támogatni az esélyegyenlőség megteremtését és a közszolgált atásokhoz való egyenlő hozzáférést. Amennyiben a jelnyelvvizsgával többletjövedelem lenne szerezhető, így kellő ösztönző állna rendelkezésre annak érdekében, hogy egyre többen egyre jobb állami szolgáltatásokban részesüljenek, hiszen azt gondolom, hogy az egyértelmű cél. Ha a kormányzatnak most, az önkormányzati választások előtt hirtelen kiemelten sürgőssé vált a jelnyelvvizsga után járó pótlékrendszer bevezetése, úgy nem értjük - ahogy képviselőtársaim is kiemelték , hogy miért csak július 1jétől kívánj a megadni a pótlékigénylések lehetőségét a kormányzat. A megjelenő kormányzati beszámolók és statisztikák, ahogy ezt tudjuk, egymás után megerősítik, hogy az idei költségvetés stabil lábakon áll, és állítólag mindenre jut kellő forrás. Ha ez igaz, akkor ne m látjuk pénzügyi indokát annak, hogy kormánytisztviselőket, köztisztviselőket, közalkalmazottakat miért nem illetheti meg ez év január 1jétől visszamenőleg a tervezett jelnyelvi pótlék. A társadalmi környezet, azt gondolom, hogy nem figyelmen kívül hagyh ató egyetlen törvényjavaslatnál sem. Itt tisztelt képviselőtársaimnak szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a köztisztviselői illetményalap évek óta nem emelkedett és befagyasztásra került. Ennek a mértéke jelenleg 38 650 forint. Ebből az összegből szá mítják a katonák, a honvédségi dolgozók és egyébként a rendvédelmi dolgozók illetményét is, sokan mások mellett. A köztisztviselői illetményalapot ezzel, hogy évekre befagyasztották, több százezer ember bérét fagyasztották be, és a bérkompenzáció hosszú tá vú megoldást nem tud jelenteni. Úgyhogy azt gondolom, hogy a célja nagyon jó ennek a törvényjavaslatnak. Azokat az egyenlőségi és igazságossági javításokat és módosításokat, amiket javasolunk, azt szeretném kérni én is, hogy támogassák, és arra hívnám a fi gyelmet, hogy legalább ennyire fontos az is, hogy foglalkozzon a kormányzat a köztisztviselői illetményalap emelésével, hiszen több százezer ember jövője, megélhetése és családok biztonsága múlik ezen. Köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót az előterjesztőnek, Tapolczai Gergely képviselő úrnak. DR. TAPOLCZAI GERGELY ( Fidesz ):