Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - Áder János köztársasági elnök átirata az Országgyűléshez államtitkár kinevezéséről: /Dr. Palkovics László emberi erőforrások minisztériumi államtitkár/ - FÖLDI LÁSZLÓ jegyző: - ELNÖK:
499 E mellett a tény mellett ne menjünk el, tisztelt képviselőtársaim. Akkor, amikor önök itt a reklámadó bevezetését ilyen drasztikusan bírálták, mint ahogy ezt a mai vitában is megtették, főleg az MSZPs képviselőknek mondom ezt, megin t szembemennek a választók akaratával, megint mást gondolnak a médiumok működéséről, mint amit a választópolgárok gondolnak. Önök a sajtószabadságról hadoválnak, miközben ennek a kérdésnek semmi köze nincsen a sajtószabadsághoz, a vitából is kiderült az, h ogy egyébként a törvényjavaslat első változatának elfogadása is már csak növelte a politikai újságírásnak a presztízsét. Tisztelt Képviselőtársaim! Én arra kérem önöket, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot szíveskedjenek támogatni. Magyarországon a jo gszabályokat ne kerülhesse meg senki sem, tessék befizetni azt az adót, amelyről az Országgyűlés döntést hozott. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az összegző módosító javaslatról történő döntésre és a zárószavazásra a mai határozathozatalok során kerül sor. Tisztelt Képviselőtársaim! Megkérem képviselőtársaimat, hogy igyekezzenek helyet foglalni, mert 13 órától elfogadott napirendünknek megfelelően határozathoz atalok következnek, és pillanatnyilag 13 óra 3 perc van. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy elfogadott napirendünk alapján már - mivel túlhaladtuk a 13 órát - nem áll rendelkezésre idő ahhoz, hogy az Országgyűlés a határozathozatali eljárások előtt folyta ssa le a T/464. számú törvényjavaslat általános vitáját. Ennek megfelelően erre a határozathozatalokat követően kerül sor. (Számos képviselő érkezik az ülésterembe.) Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer kérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el helyüket, m ert folytatjuk munkánkat. Áder János köztársasági elnök átirata az Országgyűléshez államtitkár kinevezéséről: /Dr. Palkovics László emberi erőforrások minisztériumi államtitkár/ Határozathozatalok következnek . Kérem a frakcióvezetőket, hogy biztosítsák a határozatképességet. Szavazás előtt bejelentem, hogy Áder János köztársasági elnök úr a mai napon államtitkár kinevezéséről szóló átiratot küldött az Országgyűlés elnökének. Felkérem Földi László jegyző urat, ismertesse az átiratot. Parancsoljon, jegyző úr! FÖLDI LÁSZLÓ jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki átirat a következő: „Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére, Budapest. Tisztelt Elnök Úr! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az Alaptörvény IX. cikk (4) bekezdés j) pontja és a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 52. § (2) bekezdése alapján 2014. július 15i hatállyal dr. Palkovics Lászlót az Emberi Erőforr ások Minisztériuma államtitkárává kineveztem. Budapest, 2014. július 4én. Üdvözlettel: Áder János.” ELNÖK : Köszönöm szépen, jegyző úr. (Novák Előd: Hánynál tartunk?) Képviselő úr! Ismeri a házszabályt? El kellene egyszer olvasni azért, képviselő úr, hogy betartsa mindazokat az előírásokat, amelyek önre nézve is mint a parlament tagjára, kötelezőek. (Novák Előd: A bekiabálás parlamenti műfaj.) Képviselő úr, nagyon szépen kérem még egyszer, ne fűzzön hozzá semmit, mert ebben az esetben a házszabályi előíráso knak megfelelően fogok eljárni. Köszönöm megértését.