Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről és azzal összefüggő egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - L. SIMON LÁSZLÓ, a Miniszterelnökség államtitkára:
489 Kérem, aki az elmúlt heteket látta, akár a személyem körüli vitát, az pont azt látta, hogy nem kényszerítettük ezzel a törvényjavaslattal öncenzúrára az RTL Klubot, hanem végre nekiálltak politikai híreket is közzétenni a soksok ka tasztrófa, baleseti hír és rendőrségi hír meg bulvárhír mellett a híradóban. Ha tetszik, azt a feladatot látják el, amit önmaguk is fontosnak tartanak. Engedjék már meg, hogy hadd idézzem Erős Antóniát, az RTL Klub közismert híradós műsorvezetőjének az ön vallomását, ami a következőképpen hangzik: „A híradós objektíven és egyszerűen fogalmazza meg az adott hírt, nyilván a magyar nyelv szabályainak megfelelően. Nem fűzök hozzá kommentárt, nem teszek hozzá semmilyen gesztust, majd a televízió előtt ülő néző e ldönti, hogy az elhangzottakból számára mi igaz, mit fogad el vagy mit nem. A hír feldolgozását rábízzuk a nézőre, nincs cinkos kikacsintás. Én azt gondolom, hogy ez az igazi híradózás.” (Németh Szilárd István: Éljen a sajtószabadság! - Dr. Szakács László: Éljen!) Hogy ennek szellemében valósítottae meg a híradós tevékenységét az elmúlt években az RTL Klub vagy nem, és hogy ehhez képest öncenzúra eredményét láthatjuke most az RTL Klubban vagy nem, ezt szerintem képviselőtársaim is el tudják dönteni, minde nesetre én nem látom, hogy itt öncenzúra lenne. Ráadásul nem látom, hogy ennek a törvényjavaslatnak valóban az lenne a következménye, hogy meggátoljuk, hogy a polgárok megismerjék azt a valóságot, amiben élnek. Az egy másik kérdés, hogy vajon, mondjuk, azo k a hírek meg háttéranyagok, amelyek tendenciózusan vannak összevágva, tendenciózusan vannak feliratozva, ahol nevetségessé akarnak tenni képviselőket, ahol egyébként a miniszterelnök édesapjának a magánüzleti dolgaival foglalkoznak (Dr. Bárándy Gergely: E nnek semmi köze a kormányzáshoz. - Közbeszólások az MSZP, a Jobbik és az LMP részéről.) , hogy ez mennyiben felel meg annak a szellemiségnek, amelyet (Az elnök csenget.) Erős Antónia megfogalmazott az előbbi idézetben. Annak külön örülök, hogy Szelényi képv iselő asszony már azt is… (Dr. Schiffer András közbeszól. - Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Mondhatom? (Novák Előd: Persze! Ezért vagyunk itt. - Derültség a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! Elnézését kérem, államtitkár úr. Tisztelt Kép viselőtársaim! Mindenkinek van lehetősége hozzászólni, legyenek szívesek ezt betartani! Nem kívántam megszakítani, de elég régóta folyik a polémia. (Dr. Bárándy Gergely: Sok idő nincs már, mert időkeretes.) Folytassa, államtitkár úr! L. SIMON LÁSZLÓ, a Min iszterelnökség államtitkára : Köszönöm szépen. Azt külön élveztem, hogy képviselő asszony már azt is elmondta, hogy a törvény végrehajtása is dilettáns, tehát annak a törvénynek, amelyet most kezdtünk el tárgyalni, még el se fogadtuk, már a végrehajtása is dilettáns. De egyébként Szakács képviselőtársam is, ugyan ezt a kifejezést nem használta, de ezt megelőlegezte, mert azt mondta, hogy majd megnézi, hogy egyébként az adóhatóság miképpen fogja azt ellenőrizni, vagy miképpen fogja egyáltalán összeadni, hogy a 2,5 millió forintot meghaladjae a reklámozási költsége egy vállalkozónak. Tisztelt Képviselőtársam! A vállalkozó dolga az, hogy a könyvelését elvégezze, hogy az adóbevallását elkészítse, és utána az adóhatóság csak ellenőrzi azt, hogy tényleg annyi bevé tel után fizettee be az áfát, amennyit bevallott, illetve pontosabban, hogy tényleg annyi bevétele volte, mint amennyi után az áfát befizette, tehát valós és pontos adatokat közölte. Az önbevallás meg természetesen az adóbevallás pontos és szakszerű elk észítése az adózó feladata. Ha valaki rendszeresen hirdet valahol, már csak az üzleti tevékenysége miatt is fontos számára az, hogy tudja azt, hogy a saját költségvetéséből mennyit költ el reklámra, azaz mennyi ilyen kiadással csökkenti az üzleti bevételét , illetve ezzel mekkora üzleti bevételnövekedést tud elérni. Tehát valamilyen módon összehasonlítja azt, hogy föladtam egy hirdetést, ez ennyibe került, és ebből ennyi bevételt tudok realizálni, és az év végén, amikor a mérlegemet elkészítem, akkor a telje s árbevételemet egyébként mekkora költséghányaddal tudom csökkenteni.