Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. június 30. hétfő (12. szám) - Egyes törvényeknek a sportfogadással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
421 oldalakat, hogy Magyarországon igenis fizessenek koncessziós díjat, igenis fizessenek játékadót, igenis adózzanak. (22.10) Ez abból is látszik egyébként, hogy ha fölmentek volna, mondjuk, két héttel ezelő tt a Szerencsejáték Rt. honlapjára, akkor azt láthatták volna, hogy oda volt írva, hogy a tiltott szerencsejátékszervezéssel kapcsolatosan a következő cégek azok, amelyek tiltólistára kerülnek, kettőspont, és egyetlenegy cég nem szerepelt rajta. Tehát az elmúlt egy évben nem próbálták ezt megcsinálni. Most arról szólnak a hírek, most már találnak ilyen dolgot, hiszen öt oldalt a Szerencsejáték Rt. megnevezett, azt mondták, hogy ezek a sportfogadási oldalak kapnak július 15éig egy határidőt, abban az esetb en, hogyha ez alatt a határidő alatt leülnek az állammal, és megpróbálnak koncessziós szerződést kötni, akkor rendben van, amennyiben nem, fel fogják szólítani az internetszolgáltatókat, hogy blokkolják ezeket az oldalakat. Én majd várni fogom ennek az ere dményét, hogy ez technikailag mennyire lesz megoldható, mennyire fogják megoldani, mekkora sikere lesz - na de ezzel kellett volna kezdeni! El kellett volna kezdeni megpróbálni blokkolni, mondjuk, ezeket az oldalakat; el kellett volna kezdeni megpróbálni r ákényszeríteni ezeket a távszerencsejátékoldalakat működtető cégeket, hogy igenis kössenek az állammal szerződést, igenis fizessenek adót, és hasonlókat. Nem az lett volna az első lépés, hogy leviszem a felére; hogy a játékadót - jó, most nem tudom, miért , de úgy néz ki, ez volt az egyetlen, amit meghallgattak - a tiszta játékbevétel 20 százalékáról önök le akarták vinni 10 százalékra, most egy köztes állapotban 15 százalékra tették. De a jegyzett tőkét 200 millióról levitték 50 millió forintra. Most itt a módosító javaslatoknál csak pontosításokat találunk, hogy a külföldi cégeknél ezt devizában hogyan kell számolni, és hogy devizában kell jelen lenni. Ugyanúgy a kétheti játékadófizetést egy hónapra, és minden egyéb más maradt. Tehát önök először adtak eg y könnyítést, és utána megpróbálják rászorítani ezeket a szerencsejátékoldalakat. Én elmondtam az általános vitánál is: nem ezen múlik. Tehát önök most szerintem egy csomó pénzt kidobtak az ablakon. Nem azon múlik, hogy ezek a cégek fizetneke Magyarorszá gon adót, hogy ezek a cégek legálisan próbálnake Magyarországon működni, hogy most éppen a jegyzett tőkéjük 50 millió forint vagy 200 millió. Ezeknek a cégeknek nem jelent problémát, hogy 200 milliós jegyzett tőkéjük legyen. Ezeknek a cégeknek nem jelente tt volna problémát az sem, hogy 20 százalékot fizessenek. Hogyha rá tudják kényszeríteni őket, akkor kifizették volna a 20 százalékot is a játékadó után, ha pedig nem tudják rákényszeríteni, akkor lehet ez 3 százalék is, azt sem fogják fizetni, egy fillért nem fognak fizetni ennek az országnak. Pont fordítva csinálják azokat a dolgokat, amelyeket logikusan kellene. Természetesen érti az ember, hogy ezt miért csinálják, ugyanazért csinálták ezt is, mint amiért az áfát elengedték a koncessziós díjaknál, mert bizonyos érdekkörök, bizonyos lobbicsoportok önöknek ezt mondták, és önöktől ezt követelték. És önök pedig minden zokszó nélkül teljesítik ezeket a követeléseket. Azok a lobbicsoportok érték el azt, hogy itt most már nem számít, hogy a szerencsétlen sorsú emberek vajon játékgépezneke otthon; hogy az internetnél költike el a pénzüket, mert az probléma volt, hogy azt mondták, hogy a kocsmában költik el a pénzüket, akkor szegény, szerencsétlen sorsúak oda szórják a pénzt, ha már a saját barátaiknál költik el , és a barátaik zsebébe vándorol ez a pénz, a szerencsétlen sorsú emberek pénze, akkor már nem számít; akkor már nincs játékszenvedély, akkor már ezek az emberek nem betegek, akkor már nyugodtan költhetik a pénzt, költhetik a család pénzét is. Ez az igazsá g. Egyébként egy magyar piacot tettek akkor tönkre, teljes mértékben magyar vállalatok uralták akkor a szerencsejátékpiacot, amit önök tönkretettek. Most a külföldieknek meg különböző kedvezményeket adnak. Önök szerint ez egy normális hozzáállás? Mert az én véleményem szerint nem. És lehet megsértődni ezen, lehet azt mondani, hogy az ellenzék mindent kritizál, de, még egyszer mondom, nem kedvezményeket kellene adni különböző szerencsejátékmoguloknak. És hívhatják őket akárhogy; és tehetnek ezek az emberek önöknek akármilyen nagy szívességet,