Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. június 23. hétfő (11. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
282 az az ember, aki nemcsak íróként, emberként és gazdálkodóként lehet példakép e a mai kor bármelyik fiataljának vagy emberének, hanem felnézhetünk rá számos más eredménye miatt is. Összességében a megemlékezés lényege nyilvánvalóan az 1970. június 23án történt halála, 44 éve hunyt el, és nagyon röviden meg szeretnék emlékezni a 70 életévének néhány eseményéről. 1914ben alig lépett a középiskolába, önkéntesként jelentkezett az első világháborúba, ahol hadtanoncként vett részt a konkrét harcokon kívül, és összességében a saját csatáit megvívta, saját harcait megví va szerelt le, majd megkezdődött gazdatiszti pályafutása. Ajkán helyezkedett el egy gazdaságban, ahol megismerte feleségét, és így született 1930ban és 1932ben két gyermeke. (20.50) Az írást nagyon korán kezdte. Hároméves korától voltak jóformán feljegyz ései, viszont már a két világháború közötti időszak volt az, aminek életét szociológiai írásaival, nagyonnagyon humanista írásaival bemutatta. A Tanácsköztársaságot nagyonnagyon kritikusan írta meg Zsellérek című művében. Emiatt a második világháború utá n a kommunista rezsim nem pusztán mellőzte írói munkásságát, hanem 1946ban az ávó elvitte. Egyik veséje szakadt le, egyik szeme vakult meg, és többnapi verés után dobták ki a János Kórház mellett. Ezt követően nem kaphatott sehol munkát, és nem vállalhato tt sehol semmilyen tevékenységet, és habár korábban tagja volt a Kisfaludy Társaságnak, semmilyen írását nem közölték. Régi kapcsolatok kapcsán került Kunszentmártonba, ahol egy halászgazdaképző iskolában kezdett el tanítani, és itt engedte meg az iskola v ezetésének közbenjárásával, hogy Halászat című tankönyve megjelenjen, ami újra visszahozta az írói világba. Ezt követően kapott egy nagyon pici létjogosultságot, hogy írói állatregényei, a Vuk, a Csí, a Kele és a Bogáncs megjelenhessenek Magyarországon, ut ána a Tüskevár és Téli berek című művek lettek azok, amelyek a hatvanas évektől kezdve újra íróvá tették. Visszaköltözhetett a fővárosba, a földművelésügyi minisztériumban kapott állást, és ez az állás tette neki lehetővé, hogy újra folytassa az írását. Mi nd a két világháború között, mind pedig a második világháborút követően nagyon élénk vadászati publicisztikát folytatott. A Nimród című lapnak volt a folyamatos írója, és a főszerkesztő barátjával, Kittenberger Kálmánnal nagyonnagyon sokat tett a magyar v adászati etikáért és kultúráért. A felszólalásomnak nemcsak a halálának 44. évfordulója az egyik oka, hanem az a méltatlan mellőzésérzés is, ami az elmúlt időszakban megjelent. Az én személyes véleményem szerint méltán kerültek tananyagba, a gyermekek szám ára olvasmányként ajánlásra Márai- és Wass Albertművek, ugyanakkor ez nem lehetett volna arra ok, hogy Fekete István mellőzésre kerüljön. A jelen pillanatban a Bogáncs és a Tüskevár műve az, ami az ötödik osztályban ajánlott műként szerepel, ugyanakkor a műveinek jelentős része, ami a két világháború közötti idővel, élettel, magyarsággal foglalkozik, gyakorlatilag lényegesen nagyobb mondandóval, a Zsellérek, a Ballagó idő, a Gyeplő nélkül, azok jelen pillanatban sehol nem jelennek meg ajánlásként. Arra sze rettem volna felhívni a figyelmet, hogy méltatlanul mellőzött a magyarországi oktatásból munkássága, ugyanis jelenleg Jókaival még mindig a legolvasottabb magyar írók egyike. Könyveit 8,7 millió példányban adták ki Magyarországon, és 14 nyelvre fordították le a műveit. 1973ban jelent meg először külföldön, a Szovjetunióban könyve. Miután Magyarországon nem engedték, hogy Szovjetunióba menjen, a felesége halála után három évvel vitte ki, és ez indította el a nemzetközi pályafutását az írónak. Összességében egy példás embert, egy példás hazafit és egy példás írót köszönthettünk, akit egyetlen ismert idézetével szerettem volna még bemutatni, amit az életében foglal össze: „Kerestem az utat, sirattam a tájat, a patakot, a poros utcát, a nádast, a cserszagú erdő t, mindent, de nem találtam kibúvót, és nem vettem észre, hogy közben megtaláltam a Hazámat.”
