Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. június 11. szerda (9. szám) - A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
420 Ezzel együtt elindultak abba az irányba, hogy önmagukhoz kötik ezt a témát, rendet tesznek a stadionokban, és komoly jogszabálymódosítás kapcsán beléptető rendszerek jöttek létre - bár már egyszer nagy tételben vásárolt az ország, még 2002 előtt beléptető rendszereket milliárdokért, ami aztán nem lett beszerelve, de tegyük ezt zárójelbe! Létrehozták a szurkolói regisztrációt, azt várták ettől, hogy ez javítja a versenyképességét a látványcsapatsportágak mérkőzéseinek, t öbben fognak meccsre járni, visszatérnek a családok a lelátókra, egyáltalán nagyobb nézőszámok lesznek. Nézzük meg, az első évben hogy alakult ez a történet például a labdarúgó NB1ben! 201112ben 3645 fő volt az átlagnézőszám, önök bevezették ezt az új r endszert, és 2728 lett a következő évben, majdnem ezer fővel csökkent az átlagnézőszám. Ez a tendencia folytatódik. Lehet néhány kiemelkedő sporteseményt előhozni, lehet azt mondani, hogy egy stadionavatóra összejön, egyszer, kétszer, akár háromszor is egyegy telt ház, de aztán tulajdonképpen beáll ezeknek a sportlétesítményeknek a valós igényekhez a látogatottsága, ami, sajnos azt kell hogy mondjam, hogy megfelelő kihasználtságot nem fog eredményezni több helyen. Kérdés tehát, hogy akkor miért kell tovább menni ebben az ügyben. Ez az előterjesztés arról szól - ahogy előttem elmondták hárman is, tehát erre nagyon részletesen nem akarok kitérni , hogy egy személyazonosításra alkalmas biometrikus kód áll elő, egy speciális kód íriszképből, vénalenyomatból, te hát egy hihetetlen komoly eljárás során algoritmizált, alfanumerikus kódot állítanak elő minden egyes törzskönyvezett szurkolóról - akkor most már így mondom, mert ők így tekintenek már magukra innentől… (Közbeszólás.) , igen, lehet, hogy még alternatív jav aslatok is lesznek ennek kapcsán (Dr. Schiffer András: Ne adjál ötleteket!) , és hozták be úgy ezt a javaslatot egyébként… Most az, hogy társadalmi vita nem volt ebben a tekintetben, vagy hogy a szurkolókkal nem állt szóba senki, az mondjuk, így volt az e lmúlt négy évben is, tehát ezen már meg sem lepődik az ember. Azonban azt látom, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz sem fordultak, vagy én nem tudok ilyenről, hogy fordultak volnae, a bizottsági tárgyalás során sem hangzott el il yen tudtommal. Valószínűleg itt a törvényjavaslat kapcsán meglévő hibákra felhívták volna a figyelmet, és ezt az előterjesztés benyújtása előtt még orvosolhatták volna. Ha nagyon egyszerűen kell fogalmazom, akkor azt kell hogy mondjam, hogy ugyan a regiszt ráció és a beléptetés kapcsán komoly viták voltak, de ha már van ilyen, akkor az lehetne egy alapszabály, hogy az egyértelmű beazonosításra alkalmas minimumot kelljen alkalmazni a sporteseményre kilátogató szurkolókkal kapcsolatban, a minimumot. Ennek ebbe n a formában semmi értelme, hiszen az egyértelmű beazonosítás eddig is megtörténhetett, és ettől sem lesz egyértelműbb, viszont egy nagyon költséges, nagyon összetett, speciális eljárás keretében lehet, hogyha ezt a javaslatot elfogadja az Országgyűlés, be lépni egyes magyarországi stadionokba. Ezek a stadionok azért mégsem atomreaktorok, tehát azt tudom mondani, hogy ilyen típusú (Dr. Schiffer András: Ne adj ötletet! Ne adj ötletet!) speciális beléptetésre én nem látok indokot. Nyilván, elmondták, és ez val óban így van, hogy ez egy lehetőség. Valóban lehetőség. De akkor felmerül bennem az, hogy az az információ, amely ennek a javaslatnak a kapcsán kering, hogy például az új ferencvárosi stadionba már beépítésre került nagyon nagy költségen egy ilyen rendszer , és tervezik más stadionokban is ennek a bevezetését - biztos jó valakinek, hogy ez oda beépült, én ezt nem akarom itt most ebben a pillanatban vitatni , csak azt mondom, hogy nincs ennek ma jogszabályi háttere. Tehát nem azért vagyunke itt összesen, mi ndösszesen, hogy tovább nehezítsük, korlátozzuk vagy korlátozzák a szurkolók kilátogatását egy sporteseményre, és jogszabályi hátteret teremtsünk már megépült, létrejött rendszerek használatához? Mert ha ez így van, akkor szerintem ennek a javaslatnak ebbe n a formában sok értelme nincsen, mert ettől nem lesz nagyobb rend a stadionokban, nem lesznek beazonosíthatóbbak a rendbontók - megjegyzem, szerintem a jelenlegi jogszabályok alapján is beazonosíthatóak, és hogyha ott olyan dolog történik, akkor velük sze mben el lehet járniuk a megfelelő hatóságoknak, a rendezőknek, illetve a rendőrségnek, tehát ennek semmi akadálya ebben a pillanatban sem , viszont hogyha egy ilyen speciális eljárás szerinti klubkártya kiváltására fogják