Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. június 2. hétfő (6. szám) - Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény, valamint a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló tör... - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): - ELNÖK: - TELEKI LÁSZLÓ (MSZP):
240 Én azt hittem egyé bként, hiszen itt elhangzott, ha visszaemlékeznek, akkor Orbán Viktor beszédében elhangzott, amikor azt mondta, hogy a békét mindig csak az erős hozhatja el, és most, jelen pillanatban, a választók akaratából önök az erősek, önöknek kellene elhozni azt a b ékét, önöknek kellene megteremteni elvileg azt a konszenzust, amivel kicsit normálisabban tudnánk működni az Országgyűlésben. Higgyék el, teljesen mindegy, hogy a szavazópolgárok közül ki mire szavazott. Ők elsődlegesen arra szavaztak egyébként, hogy ennek az országnak jobb legyen, hogy ebben az országban előrejussunk. Nem a Fideszre szavaztak elsődlegesen, hogy a Fidesznek jobb legyen, nem is a Jobbikra szavaztak elsődlegesen, hogy a Jobbiknak jobb legyen, akik a Jobbikra szavaztak, ezek a szavazópolgárok arra szavaztak, hogy ennek az országnak jobb legyen, és ebben vagy abban, vagy a másik pártban látták a megvalósulását annak, hogy az országot sikerre tudja vinni. Ennek mindig ott kell lenni mindenkinek a szeme előtt, hogy a szavazópolgárok azért szavazna k, hogy ennek az országnak jobb legyen, és eszköznek tekintik csak a pártokat, itt pedig megint azzal találkozunk, hogy csak a Fidesz. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Kettő perc, Bárándy Gergely képvis elő úr, MSZP. DR. BÁRÁNDY GERGELY ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Konkrétan reagálni szeretnék - bár jó lenne, ha ez a másik oldalról jönne - arra, amit Szilágyi képviselő úr elmondott. Többen ülünk itt a Házban, akik végigcsináltuk az elmúlt négy évet is, és abban kérném a tanácsát vagy a véleményét a fideszes képviselőtársaimnak, hogy mondják már meg nekem, mire gondolhatott Kövér László elnök úr, amikor azt mondta, hogy itt majd másként mennek a dolgok. Csak borzasztó kíváncsi lennék rá. Kíváncsi lenn ék rá, hogy mire gondolhatott, amikor azt mondta, hogy majd a Ház tekintélyét itt a parlamenti ülésteremben is jobban tiszteletben fogjuk tartani, ugyanis a törvényjavaslat megint egyéni képviselői indítványként jött be, a törvényjavaslatról megint nem vol t társadalmi egyeztetés. A vitában ugyanazt csinálják, ahogy Szilágyi képviselőtársam elmondta, hogy gyakorlatilag kifárasztják az ellenzéket, mondják csak a magukét, egy idő után úgyis elfogy majd a fölszólalók sora, aztán majd valaki mond valamit a zársz óban, s utána lezárjuk ezt a vitát úgy, hogy egyébként önök egyetlenegy érdemi választ nagyonnagyon hosszú ideje ebben a vitában nem adtak nekünk. Szeretném megkérdezni önöktől, hogy miért. Vas képviselő úr, miért nem válaszol nekünk? Képviselőtársaim! Mi ért nem válaszolnak? Miért nem mondanak ellenérveket ahhoz képest, amiket mi elmondunk? Ez, tisztelt képviselőtársaim, nem vita. Az pedig, ha önök bojkottálják a vitát, mert önök ezt teszik most, ez súlyosan sérti az Országgyűlés tekintélyét. Ezt csinálták az elmúlt négy évben is. Az államtitkár asszony úgy ült végig egy négyórás vitát a választási eljárási törvényről, hogy meg se szólalt. Aztán az Alkotmánybíróság jogköreiről szintén körülbelül négy órát vitáztunk úgy, hogy az ellenzéki képviselőkön kívül más nem mondott véleményt. Államtitkár úr most is beszélget (Az elnök csenget.) , fogalma nincs, hogy mik voltak az előző fölszólalások. Kérem, hogy gondolják ezt át. Köszönöm. ELNÖK : Köszönöm szépen. Teleki László képviselő úrnak adom meg a szót, MSZP. TEL EKI LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm szépen. Senkit nem szeretnék megijeszteni, hogy 15 percet beszélek, 2 perceset nyomtam, csak azt most nem lehet. Azért kértem szót, mert Szilágyi György képviselő úr talán meg is szólított.