Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. május 13. kedd (4. szám) - Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslat sürgős eljárásban történő általános vitája - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
112 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megkövetem a tisztelt Házat, rosszul emlékeztem, ez a bizonyos 1994es előterjesztés nem Pénzügyminisztérium minisztériumot, hanem Külügyminisztérium minisz tériumot említett. Ez azért is fontos, mert a következő dologra Józsa István képviselőtársamnak is kellene emlékezni. Nem tudom, hogy emlékszike arra, amikor a frakción belül kitört egy bizonyos patália önöknél 2002ben, mert az akkori minisztériumok fels orolásáról szóló törvényben véletlenül kimaradt a Külügyminisztérium, és akkor a külügyminiszter elég súlyos személyiség volt önöknél, éppenséggel a párt elnöke. (Korózs Lajos közbeszólása.) Ehhez szeretnék valamit hozzátenni, hogy a feladat- és hatáskörök kel kapcsolatban mit mond az előterjesztés. Nem árt, ha elővesszük a múltat, éppen azért, hogy a jövő felé haladtunkban utat ne tévesszünk. Azt írja, hogy az e törvény 1. §ában felsorolt minisztériumok új feladat- és hatáskörének megállapításához szüksége s törvénymódosító javaslatot - mert akkor az alkotmány még azt írta elő, most már nem írja elő - a kormány e törvény hatálybalépésétől számított 120 napon belül köteles az Országgyűlés elé terjeszteni. Tehát volt 120 napja arra, hogy ezeket a feladat- és h atásköröket kimunkálja, viszont felhatalmazást kapott a kormány, időbeli megkötéstől függetlenül, hogy a költségvetés keretei között az e törvény végrehajtásához szükséges fejezeti átcsoportosításokat végrehajtsa. No, hát itt is lehetne vitatkozni. (Közbes zólás az MSZP soraiból.) Most viszont szeretném mondani, hogy nincs ilyen törvényi kötelezettség, hanem csak az alaptörvény értelmében a részletes feladat- és hatáskörét a kormány eredeti jogalkotói hatáskörében kiadott rendeletben írja le, és le fogja írn i. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Szél Bernadett képviselő asszony, az LMP képviselőcsoportjából. Öné a szó. DR. SZÉL BERNADETT ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kicsit sajnálom, hogy Lázár János képviselőtársunk nincs a teremben, mert ugyancsak megihletett engem az ő kétperces felszólalása, amelyben kiállt a mamutminisztériumok létjogosultsága és sikere mellett - feltételként nevezte persze meg az elégséges tárcán belüli koordinációt. Ennek az egésznek az egyik része közvetlenül hozzá is köthető, hiszen azért senki ne legyen naiv. Ezt a jelenleg tárgyalt kormányzati struktúrát már egy jó fél évvel ezelőtt elkezdték átültetni a gyakorl atba, amikor is - minisztériumi rangra emelve a Miniszterelnökséget - gyakorlatilag fogták magukat, és a fejlesztéspolitikát bevonták a Miniszterelnökség alá, és ennek a következményeit már a bőrünkön érezhetjük. Egy olyan országban élünk jelenleg, amely n agyjából külföldi pénzekből tud fejleszteni. Egész egyszerűen nincs saját forrásunk arra, hogy fejlesszük az országunkat, mert azt itt különböző kormányok különféle módokon költik el. Viszont azt látjuk, hogy külföldről jönnek támogatások. Na most, önök fo gták, és ezt az egészet bevonták a Miniszterelnökséghez. A jelek szerint pont Lázár János lesz az az ember, aki 8000 milliárd forint fejlesztési pénz felett fog diszponálni. Külön fájó egyébként, és Sallai Róbert Benedek ezt már meglehetősen alaposan tagla lta, hogy ugyanide kerül a vidékfejlesztés is, az a 25 éve mostohagyermek ebben az országban, amelyben az egyik legfontosabb kitörési pontja van ennek az országnak. Megint nem kerül a megfelelő helyére, megint fogják magukat, és berakják egy mamutképződmén ybe, és ott a sok bába között majd megint el fog veszni a gyermek - én ezt borítékolom, négy év múlva lássák meg, igazam lette. Magáról erről az átszervezésről is - ahogy látható, Lázár János keze alá fognak kerülni a különböző források és szakemberek - m uszáj ejtenem pár szót. Azt látjuk, hogy eddig léteztek kvázi függetlenül működő szervek, amelyek végezték a munkájukat. Káosz volt, ahogy az egyik érintett mondja, viszont önök úgy intézték a dolgukat, hogy most már káosz sincsen, megfagyott az egész rend szer, senki nem tud hozzáférni ezekhez a forrásokhoz - aki jogosan vár rá, az sem. Aki már