Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. május 13. kedd (4. szám) - Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslat sürgős eljárásban történő általános vitája - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
104 szó, hogy négy vagy öt tantárgyi kompe tenciát kellett volna kialakítani, amely nem sikerült, nyilván azért nem, mert a kormányzati struktúrában - a korábbi struktúrában sem, és félő, hogy a mostaniban sem - nem sikerült megugrani azt a nagyon nehéz feladatot, hogy valaki eldöntse végre, hogy k i a felelős a szakmai szabályozásért. Nem világos számunkra az, hogy a jelenlegi rendszerben ezek a problémák, amelyeket képviselőtársaim felsoroltak, miként oldódnak meg. Lehet úgy tenni, hogy ezek nem léteznek, de ez a rendszer működésképtelen és életide gen, elrugaszkodott a valóságtól, a mindennapi magyar gyakorlattól. Tisztelt Ház! Magyarországon az egyik legnagyobb probléma a munka hiánya. A munkájukat vesztett emberek a reményüket is elvesztik egy jobb életre, arra, hogy ők hasznos részei lehetnek a t ársadalmunknak. A kormányzat rendszere, annak a felépítése és működése az önök felelőssége, ebben egyetértek önökkel. Kérem önöket, hogy méltóak legyenek erre a felelősségre, fontolják meg azokat a javaslatokat, amelyeket az ellenzéki padsorokból hallanak, és tegyék a munka ügyét a kormányzati ügyek egyik központjává. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Sallai Róbert Benedek képviselő úr, LMPképviselő csoport. Megadom a szót. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Többségi Frakció! Olyan sok minden elhangzott már itt, hogy nem tartom fel sokáig önöket. Volt már itt jogelméleti előadás, volt történelmi, és sze rencsére Balczó képviselő úr és Schiffer András képviselőtársam olyan sok mindent elmondott abból, amit mondanom kellett volna, hogy így aztán rövidre fűzhetem a mondandómat. Legelsőként is, amit mondani szeretnék, az, hogy nyilvánvalóan ennek a jogszabály tervezetnek az elfogadása, amit kér tőlünk a tisztelt Ház, ilyen formában szerintem elfogadhatatlan, hogy nem látjuk, hogy a sokunk által képviselt értékek hogyan is fognak megjelenni. Nem tudjuk, többen elmondták már a környezet- és természetvédelem ügyét , hogy hová kerül, nem lehet látni annak a struktúráját, nem látjuk a vidékfejlesztés helyzetét, és mindez sokunkban kelt aggodalmat. Lázár képviselő úr az előbb azt mondta, hogy a minisztériumok száma önmagában nem jelzi egyegy ágazat sikerességét. Hadd cáfoljam ezt azzal, hogy akkor, amikor környezetvédelmi minisztérium volt az országban, és önálló volt, akkor volt az egyik legsikeresebb az ágazat. Isten látja lelkem, én nem szerettem az MSZPkormányzást, de el kell hogy ismerjem, hogy ’9498 között, ami kor a legtöbb környezetvédelmi jogszabály, természetvédelmi törvény, nemzeti parkok kialakítása létrejött, az egyik legeredményesebb időszaka volt az ágazatnak. Ezt követően az első Orbánkabinet, mikor önálló környezetvédelmi minisztérium volt, és TuriKo vács Béla vezette azt, az volt az utolsó igazán sikeres időszak, amikor eredményeket tudott felmutatni a környezet- és természetvédelem, és olyan ágazati eredményeket vallhatott magáénak, amit azóta is alig. Ezt követően az azt követő kormánynak egy pici i dőszaka volt, amikor a Natura 2000es szabályozás elfogadásra került, illetve a jövő nemzedékek ombudsmanja intézménye felállt, ami még sikeres lehetett; és ezt követte az elmúlt négy év, amikor gyakorlatilag a környezet- és természetvédelmi ágazat mélyrep ülésbe kezdett. Nemhogy a szabályozásban nem volt változás, nemhogy a védett területek létrehozásában nem volt változás, de gyakorlatilag mindenben a jogszabályi háttér olyan szinten engedett a gazdaság nyomásának, ami környezetegészségügyi kockázatokat te remtett. Tehát én igenis cáfolnám azt, amit Lázár képviselő úr mondott, és igenis van hatással az, hogy egy tárca önállóan működike, és ha annak egy fajsúlyos politikusa van a kormányzaton belül, akkor az hogyan tudja képviselni az ágazat érdekeit. A körn yezet- és természetvédelem az egyik legfontosabb tárca nyilvánvalóan egy zöldpártnak, hiszen gyakorlatilag azoknak a természeti erőforrásoknak a fenntartható használatát igyekszik korlátozni, amelyekre a hosszú távú gazdaság