Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. február 3 (339. szám) - Dr. Varga László (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Rend lett két hét alatt” címmel - ELNÖK (Jakab István): - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
60 köszönhetően 2010hez viszonyítva 70 ezerrel - még egyszer mondom: 70 ezerrel - csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Magyarországon. Nézzük, hogy milyen bűncselekmények száma csökkent: kevesebb lett a közterületi bűncselekmény, amely 115 ezerrő l 92 ezerre esett vissza, ami az állandó rendőri jelenlétnek köszönhető. Csökkent továbbá a rablások és a közlekedési bűncselekmények száma is. Az önkormányzatokkal rendszeres kapcsolatot tartunk, rendszeres a kapcsolattartás. A legutóbbi felmérés szerint az önkormányzatok 81,7 százaléka elégedett a rendőrség munkájával. Erre tekintettel mondja a belügyminiszter úr, hogy ma Magyarországon az emberek nagyobb biztonságban élnek, mint 2010 előtt. Azt is el kell mondani, tisztelt képviselő úr, hogy ha önök 2002 és 2010 között nem hagyták volna olyan helyzetben a rendőrséget, hogy a személyi állomány menekült a rendőrségtől, az anyagi finanszírozás nem volt megoldható vagy nem volt megoldott, az illetményeket nem emelték, a technikai színvonallal nem törődtek, ak kor sokkal több és jobb eredményt értünk volna el (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az elmúlt közel négy esztendőben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Vi szonválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. Öné a szó. DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 2010 előtt létrejött a készenléti rendőrség egy kihelyezett egysége Miskolcon, egy rendőrszázad, amely igenis vigyázott a rendre , és Sajóbábonyban is rendőrőrs jött létre. Ezek 2010 előtt történtek, azóta viszont semmi. 2012ben 13 871 volt az ismertté vált bűncselekmények száma a Miskolci Rendőrkapitányság területén; 2011ben még csak 10 027. Erről beszélek akkor, amikor azt mondo m, hogy 40 százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma. Az ön minisztere nemcsak ezzel a kiszólással irritálta a miskolciakat, hanem azt találta mondani 2012ben, hogy Lyukó Miskolc ékszerdoboza lett. Néhány képet tudok majd önnek mutatni erről az ékszerdobozról, ahol a közbiztonság elképesztően siralmas. Terrorelhárítók helyett körzeti megbízottak kellenek, és az Országgyűlési Őrség paszományai helyett is, azt gondolom, inkább a rendőrőrsökre kellene fókuszálni Borsod megyében és Miskolcon. A m iskolci családok és a borsodi családok ennél többet érdemelnek közbiztonság területén is. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg államtitkár urat. Öné a szó. DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Miskolcon is megerősítettük a rendőrséget, növeltük Miskolc városi rendőrkapitányság személyi állományának létszámát, növ eltük a készenléti rendőrség erőit is Miskolc városában, és az ott lefolytatott akcióknak köszönhetően a miskolciak is a mi tapasztalataink és felmérésünk szerint nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Azt is el kell mondani, tisztelt képviselő úr, hogy m i az elmúlt közel négy esztendőben konkrét intézkedéseket tettünk a személyi állomány megbecsülése érdekében. 2012. január 1jétől 14 ezer forinttal növeltük az illetményét a tiszthelyetteseknek és a zászlósoknak, és 2014. január 1jétől pedig további 10 e zer forinttal. Tehát összesen 24 ezer forint illetményemelést hajtottunk végre vagy hajtunk végre a tiszthelyettesek és a zászlósok állományát illetően.