Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. február 13 (342. szám) - Gúr Nándor (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “A kormányzat miért nem védi meg a Dunaferr munkavállalóit?” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
480 ELNÖK (dr. Latorcai János) : Navracsics Tibor miniszterelnökhelyettes, miniszter úré a szó. Parancsoljon! DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter : Köszönöm szépen , elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Vádol bizonyítékok nélkül, és a nyomozó hatóságok pedig nem találnak bizonyítékokat. De tekintettel arra, hogy ismereteim szerint ez az utolsó felszólalása a parlamentben, engedje meg, hogy miközben nekünk több párbesz édünk is volt, és többször nem értettünk egyet, a nagyrabecsülésemet fejezzem ki. Úgy tudom, hogy a professzionális politikától most visszavonul. (Dr. Mátrai Márta tüsszent.) Én azt kívánom önnek, hogy a civil életben - és igaz a kívánságom, hiszen háznagy asszony rátüsszentett - találja meg a számítását, és legyen boldog, egészséges úgy a családja, mint a barátok körében. Viszontlátásra! Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, miniszterelnö khelyettes, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Ezzel az azonnali kérdések végére értünk. Áttérünk a kérdésekre . Gúr Nándor (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “A kormányzat miért nem védi meg a Dunaferr munkaválla lóit?” címmel ELNÖK (dr. Latorcai János) : Gúr Nándor képviselő úr, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: “A kormányzat miért nem védi meg a Dunaferr munkavállalóit?” címmel. Gúr Nándor képviselő urat illeti a szó. Para ncsoljon, képviselő úr! GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tavaly év vége környékén 158 embert engedtek el, most több száz ember kapta meg a felmondását. Dunaferrügyben önök már mondtak sok mindent. Emlékezzen vissza 2013 nyarár a, augusztusára, amikor Varga Mihály miniszter azt mondta, hogy megvesszük a Dunaferrt, a Dunaferr a magyar államé lesz, és itt nem lesz elbocsátás. Emlékezzen vissza november 7ére, amikor Czomba államtitkár úr, az ön államtitkártársa arról beszélt, hogy hát lemondtunk erről a tervünkről, most már ezt nem gondoljuk annyira komolyan. Vagy emlékezzen vissza ez év január 16ára, amikor a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal elnöke azt mondta, hogy újra itt lebeg a dolog, és nem adtuk fel azt, hogy megvegyük a Dunaferrt. Na, ezzel csak azt akartam mondani, hogy összevissza beszélnek egy jó esztendeje, de már azt megelőzően is ebben a kérdéskörben. A Dunaferr dolgozói nem önöknek hisznek, nem! A menedzsmentnek is jobban hisznek, mint önöknek, hiszen a saját béren kívüli juttatásuk egy jelentős hányadáról mondtak le csak azért, hogy a kohó felújítása megtörténhessen, és az ő foglalkoztatási biztonságuk adott legyen. Önök meg semmit nem csináltak, ugyanúgy, mint ahogy nem csináltak egyébként az elmúlt n égy esztendőben az egymillió új, gazdaságban megteremthető munkahelyek tekintetében. Olvassa el a programjukat, tudja, azt a nemzeti programot - a 1718. oldalt javaslom önnek , amelyben az állt, hogy egymillió új munkahely, igaz, tíz év alatt, de és a ki svállalkozásokon keresztül. Ön is tudja, hogy mi lett ebből, semmi nem lett. Na, ugyanezt csinálták a Dunaferr ügyében!