Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. február 13 (342. szám) - Dr. Lenhardt Balázs (független) - a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez - “Ellentmondások az alaptörvény és a magzatvédelmi törvény között” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. LENHARDT BALÁZS (független):
463 bevezetésére, megszervezésére nincs a lkalmas tornaterem vagy nincs olyan sportlétesítmény, ahol ezt meg lehet tenni. Ez a program elindult. A kormány sportbarát kormány, ennek köszönhetően csak az öt látványcsapatsportágban közel százezerrel több gyermek sportol, 234 ezren sportoltak a 20102011es bajnoki évadban, ebben a bajnoki évadban pedig mintegy 331 ezer gyermek, azaz az utánpótláskorosztályban sportoló sportol rendszeresen. A mindennapos testneveléssel elértük azt az említett é vfolyamokban, hogy 606 088 gyermek sportol, mozog mindennap legalább a testnevelésórák alkalmával. Ez a célunk, ezt szeretnénk bővíteni, ezt szeretnénk továbbépíteni. Köszönöm szépen, képviselő úr. (Taps a kormánypártok soraiból. - Szórványos taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Seszták Miklós képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. Parancsoljon, képviselő úr! DR. SESZTÁK MIKLÓS (Fidesz) : Államtitkár úr, köszönöm a válaszát. Azt gon dolom, hogy az elmondott eredmények önmagukért beszélnek. Amit 2012ben a mindennapos testnevelés bevezetése érdekében a kormány megtett, azt gondolom, mindenképpen üdvözlendő - csak így tovább! Természetesen a választ elfogadom. Köszönöm, hogy meghallgatt ak. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Mint hallhattuk, képviselő úr az államtitkári választ elfogadta. Dr. Lenhardt Balázs (független) - a közigazgatási és igazságü gyi miniszterhez - “Ellentmondások az alaptörvény és a magzatvédelmi törvény között” címmel ELNÖK (dr. Latorcai János) : Tisztelt Országgyűlés! Lenhardt Balázs, független képviselő, interpellációt nyújtott be a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez: “El lentmondások az alaptörvény és a magzatvédelmi törvény között” címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Emberi Erőforrások Minisztériumából Szócska Miklós államtitkár úr fog válaszolni. L enhardt Balázs képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon, képviselő úr! DR. LENHARDT BALÁZS (független) : Egy nagyon súlyos jogi anomáliára és egy nemzetstratégiai kérdésre szeretném felhívni a figyelmet. Az Alkotmánybíróság 48/1998. számú határozata kimond ta, hogy a magzatvédelmi törvény a súlyos válsághelyzet hivatkozású abortuszokat mindössze egy kérőlap aláírásával biztosítja, ami alkotmányellenes. Az önök által 2011ben elfogadott alaptörvény már rendelkezik a magzat életének a védelméről, de ez egyelőr e semmi. A hatályos magzatvédelmi törvény így fogalmaz: “Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz.” Ennek jelentése azonban nem világos, a válsághelyzet fennállását és mibenlétét a gyakorlatban senki sem vizsgálja, sőt a hatályos szabályozás ezt kifejezetten meg is