Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. február 3 (339. szám) - A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - KOSZORÚS LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
102 anna k a biztonsága. Még egyszer szeretném külön kihangsúlyozni, hogy az Európai Tanács és az Európai Parlament döntésével a Nemzeti Bank és a felügyeleti szerv átültetési rendszerében is, tehát a Nemzeti Bank törvényében is szükségessé válik ennek a törvénynek az átalakítása, módosítása és e törvény alapján tulajdonképpen a teljes jog tisztán történő átültetése a Nemzeti Bank törvényébe is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! A napirend elfogadá sakor az Országgyűlés arról döntött, hogy az előterjesztést 5 óra 10 perces időkeretben tárgyalja. Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 3030 perces időkeretben, ezek közben 2 perces felszólalásokra nincs lehetőség. Megadom a szót Koszorús László nak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó. KOSZORÚS LÁSZLÓ , a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztés alapvetően a kollektív befektetési szektort sz abályozza újra. A jelenleg hatályos befektetésialapkezelőket és a kollektív befektetési formákat szabályozó törvény kereteinek megváltozását az európai uniós szabályozás kibővülése tette szükségessé. A válság során a pénzügyi piacokon tapasztalt nehézsége k rámutattak arra, hogy a befektetésialapkezelők számos stratégiája érzékeny a befektetőkkel, illetve az egyéb piaci szereplőkkel és a piacokkal összefüggő fontos kockázatokra. Egy átfogó és egységes felügyeleti szabályrendszer érdekében kell létrehozni a z e kockázatok kezelésére alkalmas keretrendszert, amely a jövőben figyelembe veszi az EUban működő befektetésialapkezelők által alkalmazott számos különféle befektetési stratégiát és módszert. Korábban a befektetésialapkezelőknek csupán a nyílt végű, n yilvános pénzpiaci alapok egy szűkebb, speciális csoportja, az úgynevezett UCITSalapokat kezelők tartoztak az európai uniós szabályozás alá, az említett kockázatok azonban az európai uniós jogalkotókat arra sarkallták, hogy az e körbe nem tartozó egyéb al apkezelőkre is egységes szabályrendszert hozzanak létre. (21.20) E törekvés eredményeképpen a korábban nem harmonizált befektetésialapkezelők, az úgynevezett alternatív befektetésialapkezelők működése is a jövőben egységes európai uniós alapokon fog nyug odni. Tisztelt Képviselőtársaim! A kategória átfogó jellege miatt az alternatív befektetési alapok csoportjába tartoznak egyes pénzpiaci alapok, a magántőkealapok, a kockázatitőkealapok, továbbá az ingatlanalapok is. Ezen befektetések nemcsak szakmai befe ktetőknek jelentenek vonzó lehetőségeket, hanem kockázati profiltól függően egyes alapok befektetési jegyei lakossági körben is elérhetővé válnak. Ennek tükrében még inkább érthető, hogy miért van szükség egységes keretek meghatározására. Fontos továbbá ki emelni, hogy a korábban is európai uniós szabályozás alá eső, speciális pénzpiaci alapok kezelőihez hasonlóan az alternatív befektetésialapkezelők is az Unió egész területén forgalmazhatják a jövőben befektetési jegyeiket, kezelhetnek befektetési alapokat , amennyiben az egyik tagállam pénzügyi felügyelete engedélyezte működésüket. Tisztelt Ház! Hazánkban az elmúlt hónapokban a befektetési jegy, az alapokban szerzett részesedés az egyik legkedveltebb befektetési formává nőtte ki magát. Az itthoni alapkezelő k jelentős hányada a fentebb említett új, átfogó típusba, az alternatív befektetésialapkezelők csoportjába tartozik. Kiemelendő, hogy ezen alapkezelők működését már természetesen eddig is meghatározták és behatárolták szigorú tőkepiaci szabályok, továbbá, ahogy korábban, a jövőben is a Magyar Nemzeti Bank - ami korábban a PSZÁF volt ezen a területen - lesz az engedélyezési hatóság, és az alapkezelők a Magyar Nemzeti Bank folyamatos pénzügyi felügyelete mellett végezhetik tevékenységüket.