Országgyűlési Napló - 2013. évi téli rendkívüli ülésszak
2013. december 16 (337. szám) - Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája - ELNÖK (Jakab István):
81 farkasbőrbe bújt bárány; keménynek próbálja magát mutatni, olyannak, amilyet a választópolgárok elvárnának önöktől, de mégis számos ponton liberális abb lett, mint a jelenlegi szabályozás. Mire gondolok? A valódi önfenntartó börtönök - amit a Jobbik már a 2010es programjában is megfogalmazott - arról szólnak, hogy a munka nemcsak joga, nemcsak kiváltsága lehet a raboknak, bár természetesen azokban az esetekben, amikor valaki úgy kerül börtönbe, hogy ebből az élethelyzetből ki szeretne szakadni és vissza szeretne illeszkedni a társadalomba, neki a munka egyfajta segítséget jelent, de bizony másoknak a munka büntetés is lehet, sőt sokan, akik a börtönben vannak, a legkeményebb büntetést akkor tudnák elszenvedni, ha kötelezően dolgozni kellene. Sajnos a törvényjavaslat erre sem kínál megoldást. És ha megnézzük azt, hogy több bűnöző lehet kint, illetve a jelenlegi állapothoz képest nőnek a lehetőségek és a jelenlegi kiskapuk nem kerülnek becsukásra, azzal kapcsolatban, hogy ha valakit börtönbüntetésre ítéltek, utána mégis vagy kimaradással, vagy egyéb eltávozással a börtönből, sőt akár fegyházból is eltávozhat, akkor ez megint egy olyan, amire az állampolgár ok nem gondolnak, és úgy gondolják, hogy ha valakit börtönbe zártak, akkor ő ott is marad. Lehetőség van, csak hogy tájékoztassam az Országgyűlést, csoportos kimaradásra is, akár kísérő nélkül is, mint egy klubban vagy valamiféle gimnáziumban, illetve lehe tőség van a látogatók intézményen kívüli fogadására is. Tehát ha valaki kirívóan rossz magatartást nem tanúsít, tehát súlyosan nem szegi meg a szabályokat, csak úgy valamennyire meghúzza magát, tehát még a jó magaviselet sem kell, akkor ilyen extrajuttatás okban részesülhet, illetve akár a fegyházból is eltávozhat. Sok esetben azt láttuk, például a média bűnügyi rovataiban, hogy akik így eltávoznak a különböző büntetésvégrehajtási intézményekből, azok bizony sok esetben bűncselekményeket fognak elkövetni, a társadalom meg néz, hogy hogyan lehet, hogy valaki, akinek börtönben kellene lennie, valójában nincs ott. De említhetném akár a magánelzárás lehetőségének a csökkenését, amely mind a fogház, mind a börtön, mind a fegyház fokozatban csökken, minden esetben öt nappal kevesebb lesz a maximálisan kiszabható időtartam. Jól tudjuk, hogy ez egy olyan büntetési forma, amely a parancsnok rendelkezésére áll, hogy az olyan renitens rabokat ilyen formában büntesse meg, akik képtelenek betartani a büntetésvégrehajtási intézmény rendjét. Na, most ezeket az eszközöket is gyengítik. Tehát úgy gondolom, hogy számunkra ez teljességgel elfogadhatatlan, amit önök előterjesztettek, és igaz ez az ajánlási pontokra is. Köszönöm szépen, elnök úr, hogy elmondhattam. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom. Megkérdezem Rétvári Bence államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni. (Dr. Rétvári Bence jelzésére:) Nem kíván vála szolni az államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a holnapi ülésen kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy mivel Szél Bernadett képviselő asszony azonnali kérdésére a válaszadó nem jelent meg, az LMPfrakció a házbizottság összehívását kezdeményezte. Tájékoztatom a frakciókat, hogy ennek időpontjáról rövidesen értesíteni fogja az ülésvezető elnök az érdekelteket, nyilván a szükséges egyeztetések befejeztével. Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája ELNÖK (Jakab István) :