Országgyűlési Napló - 2013. évi téli rendkívüli ülésszak
2013. december 16 (337. szám) - Az állami adóhatóság 2002 és 2013 közötti kiemelt adózókkal kapcsolatos gyakorlatát vizsgáló bizottságról szóló országgyűlési határozati javaslat összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
157 módosító javaslatot nyújtottunk be, önállóan is kezd eményeztük a büntetőeljárási törvény módosítását vagy visszamódosítását a korábbi állapotra, az önöket megelőző állapotra. Ez sajnos nem ment át, mert önök elmondták, hogy nem cél az, hogy itt mindenki majd megpanaszolja a feljelentéseket. Ez is önmagában botrány, és elmondták azt is, hogy akkor majd az országgyűlési képviselőket bombáznák a választópolgárok, hogy bizonyos ügyekben tegyenek feljelentést és nyújtsanak be panaszt. De úgy gondolom, hogy ez egyáltalán nem probléma, az országgyűlési képviselőkne k ezeket az ügyeket, amiket a választópolgároktól kapnak, át kell tekinteniük, és igenis nem tragédia, hogyha egy országgyűlési képviselőnek van egy többletjogosítványa, egy közpénzügyi bűncselekmény kapcsán legalább annyi, hogy panaszt tudjon benyújtani. Ráadásul úgy, hogy ez a jogosítvány a Fideszkormány előtt mindenki számára, nemcsak az országgyűlési képviselők számára adott volt. Hát az is botrány, hogy ezen változtatnak, az meg főleg, hogy milyen irányba. Hozzáteszem, hogy emellett még az Alkotmánybí rósághoz sem lehet fordulni, csak a képviselők egynegyede fordulhat. Tehát ez már a képviselői jogok csorbítását is felvetheti. De visszatérve, és lezárva, hogy Z. Kárpát képviselőtársamnak is jusson idő, szégyen, amit önök csinálnak, szégyen, hogy nem sze retnék kivizsgálni, és ezáltal alátámasztják azokat a gyalázatos módon és sajnálatos módon igaznak bizonyuló vádakat, amelyeket önök meg sem próbálnak magukról levedleni, hogy önök is összejátszanak az elmúlt kormányok és majdnem negyed évszázadnak a polit ikai garnitúrájával, és önök is ugyanúgy eltűrik a nagy cégektől a közpénzek lopását. Ez a szégyen, és ezzel kellene valamit csinálni, nem megakasztani a kezdeményezéseket. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Következő hozzászóló Schiffer András frakcióvezető úr, képviselő úr, LMP. DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : (A képviselői helyére megy.) Köszönöm a szót, elnök úr; elnézést a késedelemért. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném azt elmondani, hogy ebben az évben tulajdonképpen ez a harmad ik vizsgálóbizottsági kezdeményezése az LMPnek. Kezdeményeztünk már egy vizsgálóbizottságot a 200713 közötti fejlesztési pénzek offshoreba történő eláramoltatására. Ezt a jelenlegi és a korábbi kormányzó erők meghiúsították. Kezdeményeztünk egy vizsgál óbizottságot a MOLINAügylet kivizsgálására, itt egyik másik frakció sem állt mellénk; és itt van most ez a jelenlegi vizsgálóbizottsági javaslat. Ez a vizsgálóbizottsági javaslat valóban nem pusztán azt a célt szolgálja, hogy egy korrupciós ügyletnek a n yomába eredjünk. Ez a vizsgálóbizottsági indítvány nem egyebet kíván feltárni, mint ami egyébként a magyar gazdaság fejlődésének a rákfenéje. Gyöngyösi képviselőtársam már beszélt a duális gazdaságról, világosan kell látni, hogy ez a jelenség az, amelyik e gyébként megakasztotta a magyar gazdaság fejlődését. A mai napon én nemcsak ennek a jelenlegi vizsgálóbizottsági határozati javaslatnak a házszabálytól eltéréssel történő tárgyalását kértem, hanem egy, a mai napon benyújtott LMPs törvényjavaslatnak a házs zabálytól eltéréssel való tárgyalását is, amelyik arról szól, hogy az online pénztárgépek bevezetésére a határidőt tolja ki az Országgyűlés 2014. június 30ig. Hogy jön össze a két dolog? Hát nagyjából úgy, ahogyan a duális gazdaságot leírjuk. Függetlenül a Horváthjelentéstől és a jelenlegi NAVbotránytól, már a 90es években voltak olyan rendszerkritikai tanulmányok, amik pontosan leírták azt, hogy a Magyarországra betelepülő különböző nagy külföldi vállalatok és a velük összeboltolt politika közeli oliga rchák praktikusan kiszorítják fokról fokra a piacokról a magyar kisvállalkozásokat, azokat a magyar kisvállalkozásokat, amelyek egyébként még a 90es évek derekán úgy tűnt, hogy virágzásnak indulnak. És ugyancsak ezek a betelepülő külföldi nagyvállalatok é s a velük szövetséges oligarchák egyes piacokon eleve olyan magasra emelték a piacra lépési küszöböt, hogy oda egyébként magyar ember fia be nem tudja tenni a lábát. És azt is lehet látni, hogy azáltal, hogy kialakult ez a kettészakított gazdaság,