Országgyűlési Napló - 2013. évi téli rendkívüli ülésszak
2013. december 16 (337. szám) - Az állami adóhatóság 2002 és 2013 közötti kiemelt adózókkal kapcsolatos gyakorlatát vizsgáló bizottságról szóló országgyűlési határozati javaslat összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
155 fogalmazott meg, amikor adótitkok megsértésére hivatkozott, hiszen itt is le lehet tenni titoktartási esküt, lehet zárt ülést elrendelni, kizárható az adótitok megsértésével kapcsolatban megfogalmazott aggá ly. És ami mindennek a csimborasszója, az GiróSzász András volt, aki egyenesen az adómorál aláásását vizionálta egy vizsgálóbizottság felállítása kapcsán. Ha valami rombolja az adómorált Magyarországon, az pontosan az, ha az ilyen típusú gyanú felmerülésé nél a politikai pártok és különösen a kormányzó pártok homokba dugják a fejüket, és úgy tesznek, mintha nem lenne semmiféle probléma. Úgy gondoljuk, hogy igenis, az igazság kiderülése minden politikai pártnak az érdeke, elsősorban a kormánypárté az, hogy t isztázzák a NAVot a felmerült vádak alól, és természetesen a politikai szereplők szerepét is tisztázzák ezek alól a vádak alól. Úgyhogy még egyszer szeretném hangsúlyozni azt, hogy komoly gazdasági és politikai vetülete van ennek a kérdésnek . Csak biztatni tudunk minden politikai pártot és minden tisztelt képviselőtársamat arra, hogy ezt a kezdeményezést támogassa és teljesen függetlenül attól, hogy ezt ki kezdeményezte. Ez mindannyiunknak az érdeke, minden politikai pártnak az érdeke az, hog y kiderüljön inkább előbb, mint utóbb, hogy mi történt, és hogy milyen gazdasági, politikai összefüggései vannak ennek az ügynek. Köszönöm szépen a figyelmüket. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, ké pviselő úr. A következő hozzászóló Staudt Gábor képviselő úr, Jobbik. DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ott folytatnám, ahol Gyöngyösi képviselőtársam abbahagyta, csak én egy kicsit a jogi vetületére szeretnék enn ek a kezdeményezésnek rámenni; lévén, hogy ezt a vitát az alkotmányügyi bizottságban megkezdtük, sajnos itt majdnemhogy több ember előtt, sőt biztos vagyok benne, hogy több ember előtt, mint most a plenáris ülésen erre lehetőség adódik. Ez önmagában egy sz égyen, de ezzel a részével most nem foglalkoznék. A lényeg viszont az, hogy önök... - nem tudom, hogy ki találta ki, hogy ezt az eljárást lefolytassák, de nagyon trükkös fiú lehetett vagy trükkös hölgy (Dr. Schiffer András közbeszól.) , hogy politikailag ko rrekt legyek, mert abban én egészen biztos vagyok, hogy összeült a fideszes agytröszt, hogy mit lehet ezzel csinálni. Gondolom, bevonták a külföldi tanácsadóikat is (Derültség.) , amerikai tanácsadókat, akik magángépeken szoktak iderepülni és jó pénzért adn ak önöknek tanácsot, és gondolkoztak azon, hogy mit lehet ezzel csinálni, mert égető a szükség, a balhé óriási, valahogy el kellene kenni, de úgy, hogy ki tudjuk szúrni a választók szemét valamiféle gyöngyökkel, amit eléjük lehet borítani. És egyébként hoz záteszem, az a megoldás nem jutott eszükbe, hogy ki kellene vizsgálni az ügyet. Itt kellett volna elkezdeni, hogy csináljunk egy vizsgálatot. Tényleg, miért ne? Ráadásul úgy, hogy a szálak nagyrészt 2010et megelőző időszakra is visszavezethetőek, tehát mé g azt sem lehet mondani, hogy az csak az önök problémája lett volna, tehát ugyanúgy a szocialista kormányok alatt is működtek ezek a praktikák. De visszatérve, tehát ez nem jutott eszükbe, viszont egy zseniális ötlettel előálltak - amit tényleg nem tudom, hogy ki talált ki, de a maguk szempontjából csak megdicsérni lehet, az ország szempontjából már károsabb , hogy feláll ez a bizottság, de teljesen alkalmatlanná teszik minden vizsgálatra. Sőt, meg sem fogja kezdeni a vizsgálatot, annak ellenére, hogy form álisan elfogadják a Schiffer András és Ángyán József által tett javaslatot, elmondhatják, hogy foglalkozott vele az Országgyűlés, ám bizottsági módosító javaslatként beleveszik elképesztően cinikus módon, hogy a bizottság csak akkor kezdheti meg a működésé t, és itt még hagyján, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárások lezárultát határoznák meg, hanem eredményes lezárulásához kötik. Ráadásul, ha jogerősen büntetőjogi felelősséget állapít meg a büntetőeljárás, ami most folyik, utána kezdheti meg a bizottság a működését. (Dr. Schiffer András közbeszól.)