Országgyűlési Napló - 2013. évi téli rendkívüli ülésszak
2013. december 16 (337. szám) - Az állami adóhatóság 2002 és 2013 közötti kiemelt adózókkal kapcsolatos gyakorlatát vizsgáló bizottságról szóló országgyűlési határozati javaslat összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
152 Tehát vane olyan dokumentálási rendszer, amiből kiderül, hogy valaki be akar avatkozni a rendszerbe? Vane olyan dokumentálási rendszer, amelyik eleve elriasztja, elejét veszi annak, hogy bárki is hatással kívánjon lenni a NAV ellenőrző és adóbehajtási munkájára? Tisztelt képviselőtársaim, főleg ott a túloldalon - még vannak ketten, két fid eszes képviselőt látok az ülésteremben; hármat, bocsánat. (Jelzésre:) Igen, a professzor úrral együtt négy, csak nem a helyén foglalt helyet. Azt nehéz megemészteni nemcsak a parlamenti ellenzéknek, hanem általában a közvéleménynek, hogy a Fideszkormány é s személyesen Orbán Viktor miért szabotálja a NAV korrupciógyanús működését vizsgáló bizottság felállítását. A felállítását, most már úgy néz ki, hogy elengedték. Ha ez megindul, akkor utána miért szabotálják a működését? Nem lehet nem észrevenni, illetve az önök tevékenysége egyértelműen azt a benyomást kelti mindenkiben, hogy valamiért az Orbánkormány és a Fideszképviselők is hárítják ezt a problémát. Minden egyes parlamenti kezdeményezést elszabotáltak. Úgy tűnik, hogy a kormány, a miniszterelnök menek ül ennek a problémának a tisztázása elől. Ha arra tekintünk, hogy ütközike jelenleg büntetőeljárással, akkor azt kell hogy mondjam, nincs tudomása senkinek a magyar parlamentben arról, hogy kormánytag ellen folyna büntetőeljárás, tehát ilyennel nem ütközi k, képviselő ellen pedig adócsalási ügyben biztos nem folyik, mert arról tudnánk a mentelmi bizottság kiadatási kérelme miatt. Tehát ez az indok, hogy folyamatban lévő büntetőügy miatt nem lehet lefolytatni ezt a parlamenti vizsgálóbizottságot, ez mondvacs inált probléma. A vizsgálóbizottság nem konkrét büntetőügyet, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal teljes korrupciógyanús tevékenységét vizsgálná, így ez az érvelés teljességgel hamis. Látható, hogy a Fideszkormány először csak a 2010 előtti ügyekben akart vizsgálódni. Az MSZPnek az a véleménye, hogy vizsgáljuk 2007től. Fel kell tárni azokat a folyamatokat, amelyek adócsaláshoz vezetnek, kettős célból. Tisztázni azt, hogy most történte befolyásolás, korábban történte befolyásolás, illetve hogy a működés rendszerébe be lehete építeni olyan fejlesztést, ami révén egy nagyobb, jelentősebb adóbehajtást lehet elérni a nagy adózóknál. Tisztelt Képviselőtársaim! A mi javaslatunk az, hogy a parlament, a parlament vizsgálóbizottsága haladéktalanul vizsgálja meg a zt is különösen, hogy politikusok és politikai háttéremberek beavatkoztake az adóhatóság egyedi ügyekkel kapcsolatos munkájába. Ezt pedig nem lehet másképp tisztázni, csak úgy, ha ténylegesen elkezdi a működését ez a vizsgálóbizottság. Kérem, úgy szavazzá k meg ezt a javaslatot, hogy tisztában vannak az ügy súlyával. Itt egy ezermilliárdos áfacsalási ügyben nem lehet azt mondani, hogy semmilyen extra vizsgálatra nincs szükség. Nem lehet azt a gyakorlatot folytatni, amit eddig önök folytattak, hogy folyamato san mellébeszéltek, és mondvacsinált ürügyekre hivatkozva nem tettek semmit. Tisztázni kell, hogy tudtake a visszaélésekről, és akik tudtak, miért nem léptek fel a csalókkal szemben. Azt is tisztázni kell, hogy most miért nem támogatják az ügy feltárását. Ez alapvető közérdek. Ha a miniszterelnök csak arra vár, hogy nevezett Horváth András kinyissa a zöld dossziét, és megnevezze, hogy melyik cég mit követett el az ő tapasztalata szerint, akkor miért akadályozták meg, hogy a költségvetési bizottság zárt ülé sén vagy a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén az arra hivatott képviselők betekinthessenek ebbe a mappába, ebbe a zöld dossziéba? Az a véleményünk, hogy érzékelni kell mind a kormánynak, mind a miniszterelnöknek, mind önöknek, többségi képviselőknek, h ogy ez az időhúzó mismásolás aláássa a közbizalmat, aláássa az adózás iránti közbizalmat azokban is, akik rendesen fizetik az adójukat, és azokban is, akik elszenvedői a kormány megszorító politikájának. Úgy gondoljuk, hogy az eddigi konkrét lépések világo san mutatják, hogy az MSZPfrakció érdekelt az ügy teljes feltárásában, ugyanakkor a kormány kezében, a miniszterelnök kezében ott van minden eszköz, amellyel tisztázhatná az ügyet, és a parlamenti többség kezében ott van az eszköz, amivel hozzájárulhatna a bizalom helyreállításához, egyszersmind tisztázhatná a kormánya szerepét az évi ezermilliárdosra becsült károkozás ügyében, gyanújában.