Országgyűlési Napló - 2013. évi téli rendkívüli ülésszak
2013. december 16 (337. szám) - A nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló törvényjavaslat kivételes sürgős eljárásban történő összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. HILLER ISTVÁN (MSZP):
141 Ehhez képest az egyes paragrafusok, az egyes mondatok ugyan részletvitára alkalmasak, de igazából a parlament plenáris szintjén nem ez a lényeges. É rdemes persze néhány kérdésbe belefogni csak azért, hogy az előző alapállítást a tényekkel, a törvény önmagában rejlő állításaival alátámasszuk. Elsőként is érdemes azt a gondolatot felvetni, amely a tankönyvpiacról beszél. Tudniillik a tankönyvpiacról leg alább annyira szól elismerőleg, mint amennyire politikai értelemben kritikus. Idézem: “Nem vitatható az a tény, hogy a kiadók saját befektetéseikkel fejlesztették ki az általuk előállított tankönyveket, és eközben igyekeztek megfelelni a mindenkori kormány zati elvárásoknak, a változó szabályozásnak és a magas minőségi kritériumnak.” A következő állítás azonban azt mondja, hogy de nem is ez a baj, nem az, hogy a színvonalat nem voltak képesek az egymással versengő kiadók kiadványai megteremteni, hanem az egé sz rendszerrel van a baj. Egyszerűbb, átláthatóbb, kontrollálhatóbb, hogyha - mint ahogy az expozéban korrekt módon el is hangzott - tárgyakból évfolyamonként egykét könyv van. Ezt az állítást soha semmilyen külső vagy belső, hazai vagy külföldi felmérés, tanulmány nem támasztja alá. Semmi. Semmi nem tudja azt bebizonyítani, hogy egyébként egy egycsatornás modell színvonalasabb, mint a versenyen alapuló színvonalak egymás közti versengése. Így aztán, amikor a színvonalról beszél, hiszen ez a cél, akkor elk épesztő, valóban mármár robespierrei gondolatokat találunk. Szeretném idézni, hogy történetesen a törvényjavaslat mi mindenről rendelkezik. Idézet: rendelkezik többek között a kormány által rendeletben kijelölt testületről, amely “a legmagasabb állami ga rancia lesz majd a tankönyvek magas minőségére”. Ez tényleg elképesztő a XXI. század elején! Létrehoz az állam egy testületet, egy főbizottságot, és úgy gondolja, hogy a saját maga által vallott elképzelés és az azáltal létrehozott főbizottság önmagában a minőségi garancia a tudáshoz. Ez végképp egy olyan állítás, ami idegen mindattól, amit egyébként szándékban hallunk. Nem akarom azt felvetni, hogy történte egyeztetés, mert mindannyian tudjuk, hogy nem történt. Itt a tankönyvpiacnak nemcsak feldarabolásár ól, hanem agyonveréséről van szó, ez egy kivégzés, és valóban, a hóhér a legritkább alkalmakkor tárgyal a kivégzendővel. Az elmúlt héten volt a tankönyvesek testületének ülése, az államtitkárság meghívást kapott. Nem fogadta el, nem jelent meg senki. Ott v olt ennek a testületnek, ennek a piacnak, ezeknek a kiadóknak a képviselői közül gyakorlatilag mindenki. Egy héttel ezelőtt önök egy szót nem szóltak arról, hogy ugyanazon hét végén mire készülnek. Pénteken már meghírelve, vasárnap benyújtva, most hétfő éj jel itt vagyunk, tárgyalva, holnap meg elfogadva, már hogy a többség által. És hogyha az elfogadásról beszélünk, akkor egy kérdést érdemes még megvitatni, mert nem úgy tűnik nekem, minthogyha ez kormánypártok és ellenzék közötti nézetkülönbség lenne. Felfo gások közötti különbség, és itt az árok, a különbözőség nem kormánypárt és ellenzék között van, hanem az előbb említett és valóban, a köznevelésinek nevezett törvény elfogadásakor és megvitatásakor előhozott és azóta is vallott nézetkülönbségekről. Nem min thogyha egymás lelkiismeretével bármilyen szinten érdemes lenne politikai kategóriaként foglalkozni, az államtitkári expozé egy mondatával azonban igen, amelyik azt mondta, hogy ez a törvény egyébként többek mellett a piaci versengés és az abból fakadó szí nvonal kérdését is pártfogolja, ennek is teret enged. Hát természetesen nem, mert pont az a törvény lényege, hogy nem. De ismerve az államtitkár asszony szakmai tevékenységét, különösképpen a rendszerváltás utáni években, azt gondolom, hogy ebbe a mondatba saját hitvallását is befoglalta. Igenis úgy gondoltuk, hogy a sokszínűség jobb színvonalat eredményez, mint az egyszínűség. Igenis úgy gondoltuk, hogy a fekete és a fehér közötti választás igazából nem alternatíva. Úgy gondoltuk, hogy a versengés, akár a tudáshoz való hozzáférés módozatairól szóló versengés is színvonalemelő. (21.50) Ezért azt állítani, hogy a valóban létező problémák, amelyek a magyar társadalomban szocioökonomikus, magyarul társadalomgazdasági okokkal magyarázhatók, egy család társadalmi ,
