Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 24 (305. szám) - A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása - A Nemzeti Drogellenes Stratégiáról 2013-2020 Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - KULCSÁR GERGELY (Jobbik):
834 átadni a gyerekeknek a kábítószerellenes munkában, amit a későbbiekben a pedagógusok is föl tudnak használni. Nálunk, Zala megyében nagyon jól folyt a Za la Megyei Rendőrfőkapitányságnak ez a munkája, de nálunk 258 önálló település van, és nem mindig csak a megyei jogú városokból és Budapestből kellene kiindulni. Nagyon fontosnak tartom ezeken a vidéki településeken a prevenciós munkát nemcsak a gyerekek k örében, hanem a társadalom, a szülők körében is elkezdeni, és minél kisebb egy település, annál nagyobb szenzációt látnak itt a kábítószerfogyasztásban; ez a negatív szenzáció. Tehát be kell mutatni az ott élő lakosoknak is, hogy nem megbélyegezni kell az okat az eltévelyedett embereket, akik esetleg szenvedélybetegek lesznek, hanem valahogy a társadalom összefogása kellene ahhoz, hogy kigyógyuljanak ezekből a betegségekből. Köszönöm szépen. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő ú r. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Kulcsár Gergely képviselő úrnak, Jobbikképviselőcsoport. Az írásban előre bejelentett felszólalásokat folytatjuk. Öné a szó, képviselő úr. KULCSÁR GERGELY (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! “ Minden magyar felelős minden magyarért” - ez a Szabó Dezsőtől származó gondolat jutott eszembe a nemzeti drogstratégiát olvasva. A felelősség mint kifejezés többször is szerepel az anyagban, és nagyon fontos nyomatékosítani az emberekben a felelősséget. Fe lelőssége van az államnak, a kormánynak, nekünk, politikusoknak, felelőssége van a bűnüldöző szerveknek, egészségügyi dolgozóknak, illetve komoly felelősség van az oktatási intézmények vállán, a pedagógusoknak is óriási felelősségük van abban, hogy a gyere kek, amikor elérik azt a kort, amikor veszélyeztetve lesznek - és sajnos egyre hamarabb érik el ezt a kort - a kábítószerek által, akkor tisztában legyenek a kábítószerek veszélyével. (13.10) A család felelősségéről is fogok beszélni, hiszen az egyik legfo ntosabb, hogy a családban, illetve a szülőkben is meglegyen az a felelősségérzet, hogy a gyermekeikben tudatosítsák ezt a fajta veszélyt is. És az egyén felelősségéről sem szabad elfeledkezni. A kábítószerprobléma kezelése csak úgy lehet sikeres, ha egy ö sszehangolt, hosszú távú stratégiát fektetünk le, ami olyan területeket is magában foglal, mint a megelőzés, a bűnüldözés, az egészségügy, a nemzetbiztonság, és foglalkozni kell a média káros hatásaival, a család szerepével és felelősségével. A nemzeti dro gstratégia mindezt tartalmazza. Ez egy komoly, szakmailag kidolgozott anyag, csak ahogy már korábban Farkas Gergely képviselőtársam is elmondta, kissé elkésettnek találjuk ezt az anyagot, hamarabb kellett volna ezzel előrukkolni. Fontos dolgokat szögez le az anyag, többek között azt is, hogy kábítószer és kábítószer között nincs különbség a tekintetben, hogy a kábítószerhasználat bármely formája kockázatot és tehertételt jelent az adott személyre és közösségeire, áttételesen pedig a társadalom egészének eg észségére, fejlődésére nézve. Ezek a mondatok különösen fontosak abból a szempontból is, hogy sokszor egyes liberális megmondóemberek részéről a könnyű drogok elbagatellizálása folyik, illetve a drogliberalizáció felé terelik a közbeszédet. Ezt nagyonnagy on károsnak tartjuk. A nemzeti drogstratégiában aggasztó adatokat olvashatunk, és felsorolnék néhány dolgot, ami benne van az anyagban, de fontosnak tartom, hogy ez elhangozzon a Ház falai között is. A 18 éven aluliak körében a kábítószerhasználók aránya emelkedést mutat a 2002 és 2006os adatokhoz képest, 2010ben a 9. és 11. évfolyamok tanulói körében ez az arány meghaladta a 30 százalékot. Az illegális szerek használatának növekedése észlelhető a cannabis és különösen az amfetaminok esetében. Az utóbbi szer fogyasztása az elmúlt négy év alatt közel 50 százalékkal nőtt. 2010ben, az adatfelvételt megelőző 30 napban a megkérdezett fiatalok közel 10 százaléka fogyasztott marihuánát vagy hasist. Az első kipróbálás időpontja 14 éves vagy annál fiatalabb életk or felé tolódott. 2011ben