Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 24 (305. szám) - A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása - A Nemzeti Drogellenes Stratégiáról 2013-2020 Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - FARKAS GERGELY (Jobbik):
812 Most 2013 van, tehát az önök céldátumához képest is kétéves késésben vagyunk, ahhoz képest pedig, amikor hatályon kívül helyezték az el őzőt, három év telt el. Miért is volt szükség erre a drogstratégiára? Helyettes államtitkár úr tegnap a bizottsági ülésen azt mondta, hogy azért volt szükség, mert gyorsan változik ez a terület. Az előző mondatokból kiderült, hogy ez nem így van. Már csak azért sem logikus ez az érvelés, mert akkor miért alkotnak hét évre stratégiát 2013tól 2020ig, ha gyorsan változik ez a terület. Önmagában az is egy kérdést vet fel, hogy egy olyan világban, mint a drogok világa, amely gyorsan változó világ - hisz gondol junk csak a pszichoaktív szerek megjelenésére, amely egykét év alatt átrendezte ezt a területet, s új és új problémákkal szembesítette a döntéshozókat , nos egy ilyen világban mennyire logikus hétéves stratégiát felvázolni, lefektetni. (11.30) Egyrészt, mondom még egyszer, jogos ez a kérdés ebben a világban, ugyanakkor talán fontos az is, hogy stratégiai szemlélettel álljunk, és hosszú távon tervezzünk ebben a kérdésben. Így azért elfogadható ez a hétéves tervezés, és bízunk abban, hogy a cselekvési terve kben majd meg fog mutatkozni a gyorsan változó világhoz való alkalmazkodás ezen a területen is. A stratégia hiánya az elmúlt három évben nagyon komoly problémákat okozott, egy kicsit, hasonlattal élve ezt úgy kell elképzelni, mintha egy ház építésébe úgy f ognánk bele, úgy folytatnánk le ezt a tevékenységet, hogy nincs meg a tervrajz; ez történt az elmúlt három évben a drogpolitika területén. Engedjék meg, hogy az alapvető jogok biztosának jelentéséből idézek két mondatot, aki szintén erre világít rá: “Szakm ai álláspontok szerint a stratégiai útmutatások hiánya helyrehozhatatlan károkat eredményezett a kábítószerügyi egyeztető fórumok tevékenységében, amely szerveződések feladata a nemzeti stratégia helyi szintű érvényesítése lenne. Hasonlóképpen problematiku s, hogy a pályázati prioritásokban sem lehet tükröztetni a stratégiai céltételezéseket, ugyanis nincs hivatalos hivatkozási alap.” Mindezt azért is tartottam fontosnak elmondani, mert egy kicsit talán árnyalja azokat a szépen hangzó szavakat, amiket akár á llamtitkár úr - akármennyire is őszintén mondta ezeket , akár kormánypárti képviselők elmondtak itt az elmúlt percekben, mert a gyakorlati tettek, az elmúlt három év tevékenysége nagyon komolyan ellentmond ezeknek a kommunikációs szavaknak. Egy másik rész ről is az elmúlt három évben komoly hiányosság fedezhető fel, ez pedig a forráskivonások, amelyről szintén hallottunk már. Egy adattal példálózva: 2010ben 960 millió forint volt elkülönítve a költségvetésből a kábítószerfogyasztás megelőzésével kapcsolat os feladatokra, 2013ban ez a szám 310 millió forint, tehát egyharmadára csökkent. S miket is eredményezett ez az elmúlt három évben? Több éven át jól működő szolgáltatások szűntek meg, gyakorlatilag nincs prevenciós tevékenység az iskolákban, a kábítószerhasználatban beállt változásokat nyomon követő kutatások hiányoznak. Erre a legjobb példa, hogy 2007ben készült utoljára a lakosság adatfelvételével erre vonatkozó statisztika; 2011ben volt egy előkészített és egy összehasonlító adatokat produkálni képe s vizsgálat, amely lebonyolítására források miatt nem kerülhetett sor. A prevencióban visszaesések következtek be, vannak olyan szervezetek, amelyek felfüggesztették a munkájukat, elbocsátások történtek vagy korlátozták szolgáltatásaikat, az ingyenes szolg áltatások helyett fizetőssé váltak. Mindezek után azért rá kell térnünk a stratégiára, de még egyszer tudatosítani kell, az, hogy itt az elmúlt három évben vagy akár több évben romló tendenciákat tapasztaltunk, abban bizony a kormánynak is van felelőssége. Mindezek után érkeztünk el konkrétan a jelen, az előttünk fekvő stratégia elemzéséhez, amely azonban egy pozitív előrelépés, és örülök a változásnak a kormány szemléletében, hogy végre ez megszületett, és végre foglalkoznak ezzel a területtel. Rögtön a cé lkitűzéssel kezdeném, amelyet liberális oldalról számtalan támadás ért. Ez így hangzik, hogy 2020ra el kell érni, a nemzeti drogellenes stratégia nem mondhat le arról a törekvésről, hogy a következő generációk életéből eltűnjenek a kábítószerek. Liberális oldalról számos kritika érte ezt a megfogalmazást, amit, megmondom őszintén, hogy én nem értek. Az egy