Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 23 (304. szám) - Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti euromediterrán légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik):
727 légitársaság kiesésével, viszont igazából a fő konklúziókban tényleg nem értünk egyet, mert több vitás pont van. Egyrészt, mondjuk, nézzük meg, hogy mi volt ez a bizonyos európai bizottsági eljárás Magyarország ellen a százmilliárdos Malévtámogatás ügyében. Ugye ezt a Wizz Air kezdeményezte, tehát itt egy komoly piaci harcról van sz ó. Ennek nyomán született meg az elmarasztaló döntés 100 milliárd visszafizetésére vonatkozóan, amelyet úgy konkludált a kormányzat 2012ben, hogy szerintük az értékes vagyonelemek felélésével, elhibázott privatizációval kényszerpályára állították a légitá rsaságot, és visszaállamosítással a Bajnaikormány a helyzet kezelésének gazdaságipolitikai felelősségét áttolta a jelenlegire. Ezzel is egyet tudok érteni. Viszont arra is emlékeztetnem kell, hogy a kormányzat ezzel kapcsolatban, az egész ügylettel kapcs olatban továbbra is azt állította 2012ben, hogy a cél egy Budapest központú nemzeti légitársaság létrehozása. Ezt a 100 milliárdot végül is nem kellett visszafizetni a Malév időközi felszámolásba jutásával. Azonban - erről nem beszélt képviselőtársam, ped ig ez a lényeg - a Malévnél dolgozó, nagy tudással rendelkező szakembergárda letette az asztalra azt a koncepciót, amellyel igenis létre lehetett volna hozni kellő időben, a berepülési jogok megőrzésével - ugye, mint tudjuk, ezek a legértékesebb vagyonelem ei szinte egy légitársaságnak, hiszen általában saját tulajdonú repülőkkel nem rendelkezik , és ezek a berepülési jogok elszálltak gyakorlatilag, átszálltak például a Wizz Airhez pont, mondjuk. Úgy tudom, hogy például Oroszország vonatkozásában megállapod ás van, hogy az orosz fél csak azt engedi, hogy egyfajta társaság gépe repülhet az orosz légtérben egy országból. Tehát jelen esetben ott szinte privilegizált jogai vannak a Wizz Airnek. Visszakanyarodok viszont oda, amit a képviselő úr mondott, hogy ez te rmészetes dolog volt, hogy Izraelben lefoglalták azt a Boeing gépet, csak egy probléma van, hogy nem izraeli cég volt a bérbeadó. Én úgy tudom, egy ír társaság volt a bérbeadó. Én nem tudok arról, hogy ott egy izraeli társaság lett volna a bérbeadó. Ha meg így volt, akkor nyilván ez sajnos még inkább azokra a pokol bugyraira mutat, amik a Malévnél dúltak: privatizáció, majd visszaállamosítás, tehát egy totál tönkretétele tényleg ennek az egész rendszernek. És azért hadd kérdezzem már meg, ha már itt van Bud ai Gyula államtitkár úr, a volt elszámoltatási biztos, aki sikeresen befejezte úgymond munkáját (Dr. Budai Gyula: Ennek mi köze van ehhez a napirendi ponthoz?) 2012 nyár végén, hogy hol vannak a Malévot tönkretevő bűnösök. Börtönben vannak? Nincsenek börtö nben. Nem tudjuk, hogy hol vannak. A Budapest Airport ügyében sem tudjuk, hogy hol vannak az elkövetők. Tehát azért itt nagyon nagy bajok vannak. (Dr. Budai Gyula: Nálad is, úgy látom, Tamás, elég komoly bajok vannak!) Szerintem a miniszterelnök úrnak sem tetszik, hogy így áll ez a helyzet. Tehát visszatérek arra, hogy az adatcsere. Ez egy nagyon kardinális kérdés. Tehát azért bocsánat, most azt mondani, hogy szeptember 11e után itt most szörnyen tombol a légi terrorizmus, és éppen ezért nagyon fontos az, hogy mondjuk, Izrael értesüljön arról, hogy mondjuk, a magyar utazók éppenséggel milyen adatokkal rendelkeznek; milyen körben, milyen célhoz kötöttséggel kapják meg ezeket az adatokat, azért ez nagyon nem mindegy. Még egyszer mondom, egy olyan állam kezébe adjuk magyar polgárok szenzitív adatait, amely állam azért nem riad vissza meg nem engedett módszerektől, akár titkosszolgálati és egyéb más módszerektől. De láttuk, hogy az Egyesült Államok se riad vissza. Tehát most már egy olyan országban élünk, ahol g yakorlatilag mindenki mindenkit nyilvánvalóan lehallgat és figyel folyamatosan. De ezt elősegíteni egy egyezmény keretében, azért nem hiszem, hogy elfogadható és támogatható dolog. (19.30) Nem kaptunk választ arra, amit Zakó László képviselőtársam is kérde zett, hogy miért kell ez az adatcsere, milyen szükséges keretek között. Ugye, ott van a megállapodás repülésbiztonsági része. Repülőtéri ismerőseim elmondták, számukra megdöbbentő az, hogy mint állam az államban a biztonsági zónákban az El Al biztonsági kí sérői úgy sétálnak fölalá Colttal az oldalukon, mintha