Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 23 (304. szám) - A Magyarország és Japán között a szociális biztonságról szóló egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - TÖRŐ GÁBOR, a külügyi bizottság előadója: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik):
719 szerezzenek. Szintén kiemelt célkitűzés valósul meg a tekintetben is, hogy az egyezmény a másik ország területén vállalt munkavégzéssel összefüggő olyan jogszabályi keretek hatálybalépését segíti elő, amely a magyarjapán gazdasági kapcsolatok fejlesztésére is jótékony hatással bírnak. Tisztelt Országgyűlés! Az egyezmény nemzetközi szerződésnek minő sül. Az egyezmény kormány által történt jóváhagyását és végleges szövegének 2013. augusztus 23án történt megállapítását, azaz aláírását követően, annak érdekében, hogy az Magyarország tekintetében kötelező erejűvé válhasson és az egyezménnyel elérni kíván t kedvező joghatások beállhassanak, az szükséges, hogy Magyarország Országgyűlése is jóváhagyja, megerősítse azt. Tekintettel arra, hogy meggyőződésünk szerint az egyezmény megkötése Magyarország és az egyezménnyel érintett személyi kör rövid és hosszú táv ú érdekeit egyaránt maradéktalanul képviseli, javasolom és kérem, hogy támogassák az egyezmény parlament által történő jóváhagyására irányuló törvényjavaslatunkat. Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Lezsá k Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a külügyi bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5 perces időkeretben. Megadom a szót Törő Gábor képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Öné a szó. TÖ RŐ GÁBOR , a külügyi bizottság előadója : Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés külügyi bizottsága 2013. szeptember 23ai ülésén kijelölt bizottságként a törvényjavaslatot a Házszabály 95. § (1) és (2) bekezdése alapján megtárgyalta és azt egyhangúlag által ános vitára alkalmasnak tartotta. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Felszólalásra jelentkezett GaudiNagy Tamás képviselő úr, Jobbik, 15 perces időkeretben. Öné a szó. DR. GAUDINAGY TAMÁS (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót , elnök úr. Különös megtiszteltetés számomra, mint a magyarjapán baráti tagozat tagja, hogy egy olyan törvényjavaslat vitájában szólalhatok fel, amely Magyarország és Japán közötti megállapodás becikkelyezéséről szól. Ezt örömmel teszem. Hozzáteszem, ma e ste lesz olyan javaslat is, olyan állammal kötött megállapodás, ahol nem tesszük örömmel ezt. Mindjárt előrebocsátjuk, hogy Izraelről van szó. Tehát nagyon helyesen teszi a magyar diplomácia és a magyar útkeresés, ha alapvetően Japán irányá ba mozog. Azt hiszem, nem kell hosszan fejtegetni annak indokoltságát vagy megalapozottságát, hogy ez a bátor és tehetséges nép, a japán, nagyon szoros rokonságban állnak velünk, és nagyon komolyan veszik ezt a rokonságot, nagyon pozitívan és barátsággal t ekintenek ránk. Helyes, ha ugyanazt tesszük mi is Japán felé. Tehát különös megtiszteltetés volt több alkalommal részt venni a magyarjapán baráti tagozat rendezvényein nagykövet úr meghívására, amely látogatások során például olyan nemes alkalomra is sor került, hogy a drámai atombalesetet követően japán gyermekek magyarországi üdülésében és egyáltalán egyfajta szolidaritásvállalásban vett részt Magyarország. A szociális biztonságról szóló egyezmény egy értékes és fontos dolog, nyilván nem kell taglalni, h ogy ha Magyarország példákat keres arra, hogy hogyan lehet egy emberközpontú, rendalapú, mégis szociálisan erős társadalmat építeni, akkor helyesen tesszük, ha Japán felé nézünk, hiszen Japánban nagyon jól elegyítik a hagyományokat a modernitással, és külö nös hangsúlyt helyeznek a szociális biztonságra. Amit én mindenképpen figyelmébe ajánlanék mindenkinek, hogy az elfuserált rendszerváltozás egyik legártalmasabb hordaléka az, hogy az a fajta szociális biztonság, ami azért