Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 17 (303. szám) - A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése Magyarország 2012. évi központi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általán... - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke, a napirendi pont előadója:
522 múlt évb en is elvégeztük. Ezen ellenőrzéseinknek azért van kiemelt szerepe, mivel a korrupcióellenes harc szempontjából meghatározó, azt valljuk ugyanis, hogy megfelelően felépített védvonalak jelenthetik az egyetlen valódi garanciát a visszaélésekkel szemben. Örö mteli ezért, hogy az ellenőrzött intézmények 85 százaléka jól teljesített, részben vagy egészben megfelelő minősítést kapott. A nem megfelelő kategóriába jellemzően az ellenőrzésbe frissen bekerült új intézmények kerültek. Számukra lehetőséget biztosítottu nk a helyszíni ellenőrzés utáni javításra. Az intézmények éltek a lehetőséggel, és kijavították, illetve vállalták, hogy kijavítják a belső kontrollrendszerek hibáit. Az ennek alapján módosított értékelés szerint jelentősen emelkedett a megfelelő és részbe n megfelelő minősítések együttes aránya, így az Állami Számvevőszék ellenőrzése közvetlenül is hozzá tudott járulni a jó kormányzás megerősítéséhez. Egyelőre úgy látjuk, hogy évről évre meg is kell tenni ezen védvonalak állapotának ellenőrzését. Ki kell em elnem, hogy tapasztalataink szerint nemcsak ezekben az esetekben, hanem az ellenőrzött intézmények teljes körére jellemző volt az együttműködés a helyszíni ellenőrzés során feltárt hibák kijavításával kapcsolatban. Ennek jegyében a megállapításaink alapján öt intézmény és egy fejezeti kezelésű előirányzat beszámolóját még az ellenőrzés vége előtt kijavították, és ezzel nőtt mind a megbízható beszámolók száma, mind pedig a zárszámadási törvényjavaslat megbízhatósága. Rendszerszintű kockázatot jelentő, évek ó ta fennálló és jelenleg sem megoldott probléma ugyanakkor, hogy a törvényjavaslat összeállítása során alkalmazott kontrollok a Nemzetgazdasági Minisztériumnál szabályozási szinten nem jelennek meg, így nem számon kérhetőek. A Nemzetgazdasági Minisztérium é s az adatszolgáltatók közötti adategyeztetések nem automatizáltak, illetve nem teljesen zárt a törvényjavaslat összeállításához alkalmazott informatikai rendszer sem. Tisztelt Ház! A költségvetési törvény teljesíthetőségének egyik pillére a hatékony, gyors és eredményes adóbeszedés. Ebben kiemelt szerep hárul a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra, így a hivatal idei ellenőrzéseinknek egyik kiemelt alanya volt. Megállapítottuk, hogy a NAV informatikai működési szabályozottsága javult, a szabálytalanságból eredő koc kázatok csökkentek. Történtek részintézkedések az egységes folyószámlarendszer kialakítása érdekében, de ezek ütemezett folytatása továbbra is szükséges, és ma is folyamatban van. Álláspontunk szerint az egységes folyószámlarendszer kialakítása és működtet ése pozitívan befolyásolná a járulék- és adóbeszedés hatékonyságát és eredményességét, és ezáltal jótékony hatást fejthet ki az államháztartás egészére nézve is. A NAV által kezelt összes hátralékállomány 2012ben 2142,7 milliárd forintot tett ki, ennek eg yharmada volt csak a működő adózók hátraléka. Ez sajnálatos módon azt jelenti, hogy a hátralékállomány kétharmadának behajtására gyakorlatilag nagyon alacsony az esély, miközben a működő alanyok hátraléka egy év alatt 16,1 százalékkal nőtt, 744,9 milliárd forintra. Megállapítottuk, hogy a NAV nem tett intézkedést az adóvégrehajtás megindítására 261,8 milliárd forint működő adózói hátralék esetében - a hivatal indoklása szerint kapacitáshiány miatt. Ez az összeg 53,7 milliárd forinttal haladta meg a 2011es adatot. A beszedési intézkedéssel nem érintett adózók esetében egy hátralékos adózóra átlagosan 72 ezer forint hátralék jutott, azaz viszonylag nagy számú adózóról van szó. (10.30) Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A zárszámadási ellenőrzés keretében a b eszámolók minősítésén túl az Állami Számvevőszék áttekintette az adott év költségvetésének végrehajtási folyamatát is. A központi alrendszer 2012. évi bruttó adósságállománya pénzforgalmi szemléletben a bruttó nemzeti jövedelem 73,3 százaléka volt, ami 1,8 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél. Ez hozzájárult ahhoz, hogy az államadósság az alaptörvényben és a stabilitási törvényben előírtaknak megfelelően csökkent. A kormányzati szektor EUmódszertan alapján számított adóssága javult, a GDP 79,2 száza léka volt, szemben a 2011es év 81,4 százalékával.