Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 17 (303. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - MILE LAJOS (LMP):
511 MILE LA JOS (LMP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem azért kértem szót, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatos ügyekről beszéljek önöknek, még csak nem is az EUs támogatások sorsát fogom felhánytorgatni. Majd később. Még csak nem is arról szeretnék beszélni, hogy milyen törvényhozási és intézményfarigcsáló eszközökkel szűkítik önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, a polgárok részvételi lehetőségét a közéletben. Fogunk róla beszélni, később. Azt nézzük meg, hogy mindezt a nagy állam alkotó munkát önök hogyan is végzik. A formákra figyeljünk most! Az LMP is többször kifogásolta, ám nem nagyon van olyan érdekelt fél az ország határain belül és kívül, aki ne tette volna szóvá, hogy önök egyéni képviselői indítványok tömegével alakítják á t az ország törvényes rendjét. Bármelyik képviselő javaslatára beleavatkoznak alapvető szabadságjogokba, egy mozdulattal elvesznek életlehetőségeket polgártársaink jelentős csoportjaitól. Talán csak a Halotti beszédet nem módosították még egyéni képviselői indítvánnyal, de nem szeretnék tippeket adni. Tudjuk, hogy ennek nem a képviselők fékezhetetlen törvényalkotói kreativitása az oka, hanem az a fránya Házszabály, amely bizonyos helyeken az önök számára visszatetsző módon belepiszmogási lehetőséget biztosí t a parlamenti ellenzéknek. Sőt még a szakmai és érdekvédelmi szervezetek is beleokvetetlenkedhetnek a tökéletesbe. Kinek hiányzik ez? Ez a sok macera? Ha nem okozna egyelőre megoldhatatlannak látszó jogelméleti nehézséget, nyilván bevezetnék a szövegezés előtti végszavazás intézményét is. Biztosan igézően hatékonynak tűnne, ám azért nem lenne túl elegáns. Bizony a rendeleti kormányzás ötletével sem kockázatmentes kacérkodni. Ahogyan az sem elegáns, ha a parlamenti kétharmad birtokában a buldózer árnyaltság ával nyúlnak a törvényhozás eljárásrendjéhez, és a ketrecharcosok finomságával kezelik a parlamentarizmus szabályait. Az erőfölény mutatja meg igazán, hogy ki miképpen viszonyul alapértékekhez. Ha valaki nem az arányok kényszere miatt törekszik az együttmű ködésre, hanem a belátás ösztönzi erre, mert drága neki a parlamentarizmus, annak szabályai, minősége, nos, akkor valódi demokratáról beszélünk. Ha önök tényleg belakják a rendszerüket, nem lehet messze az idő, amikor egy szaktárcájuk a szakmai egyeztetésr e vasárnap éjfélre fogja összehívni az érdekelt szervezeteket. Ha egyáltalán. S lehetőleg a Csepelsziget déli csücskéhez, valamely kies fövenyre. Nyilván az is meg fog felelni az egyéni képviselői kezdeményezésre módosított jogalkotási törvénynek. Jóval t öbbről van tehát szó, mint jólneveltségről, a megfogalmazások kifinomultságáról. És nem is A szegény kisgyermek panaszaiból idézek. Önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, többségükben vagy túl fiatalok ahhoz, vagy egész más politikai vizeken eveztek , hogy emlékezzenek arra, amikor a Fidesz vezérkarában divat volt a politikai problémákat a következő mondattal kezelni: verbálisan áthidalható. Ez még nem végzetes egy kicsiny ellenzéki pártnál. Önök azonban most a verbális áthidalás rendszerét öntik beto nba. Ráadásul a verbális áthidalások színvonala is mintha hanyatlóban lenne. Egzotikus képviselői mismásolások próbálják elfedni a szimpla gyomorforgató erőszakot. Az ellenzéki kérdésre adott kormányzati válasz az államtitkári szépség és intelligencia, val amint a kormányfői érinthetetlenség dicsőítésévé válik. Még akkor járunk a legjobban, ha csak megsértődik a felvetések miatt valamelyik érzékeny lelkületű kormánytisztviselő, ám ennél gyakoribb a lekezelő, pökhendi megnyilvánulás, a kioktatás. A faragatlan ság, olykor az otrombaság nem az erő jele. Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Nem az a fő baj, hogy ami néha kiesik a szájukon, az kétségbeejtően modortalan. Nem az a baj, hogy előbb beszélnek, aztán gondolkodnak. Hanem az, hogy érzékelhetően épp az v an a fejükben, amit kimondanak, és úgy van a fejükben, ahogy kimondják. Vagy még úgyabbul. Sokat adnék azért, ha önök háromszáz év elteltével elsőként megcáfolnák a francia mondást, miszerint a stílus maga az ember. Jót tenne az országnak. Mindannyiunknak jót tenne. Nem vagyok túl bizakodó, de mégis valami kevés esélyt látok rá. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
