Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. december 3 (332. szám) - A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár:
4328 tehát megsemmisítették vagy kilopták őket, ez a gyakoribb, amiért felelősségre vonásra tehát szükség volna. Az iratok durván egyharmadát valóban eltüntették, de a kartonos nyilvántartás majdnem tel jes. A hivatásos állomány listája teljes egészében megvan az ÁVHsoktól az szttisztekig bezárólag. Elképesztőnek tartom azért azt is, hogy van olyan párt, amelynek megalakulása után 25 évvel még mindig nincs álláspontja, mondjuk, az ügynöklisták kérdésérő l, hiszen Mirkóczki Ádám képviselőtársam azonnali kérdésére válaszul miniszterelnök úr azzal húzta itt ezt a kérdést legutóbb, amikor ezt feszegettük, hogy többféle javaslat fekszik előttük, majd a frakciójuk ezt megvitatja. (19.50) Hát, évekig vitatta, év ekig húzta, és úgy tűnik, hogy idén sem jön létre még az időhúzást szolgáló intézmény sem, tehát amire a társadalom széles körében nyilvánvalóvá válik, hogy sajnos a Nemzeti Emlékezet Bizottsága egyáltalán nem jelenti az állambiztonsági múlt feltárását, ad dig megint sajnos éveket kell várni. Fel kell tehát tárni a múltat, mely sajnos a jelenbe is behálózta magát. Talán épp ez az oka, hogy a kormányt is sakkban tartják, és a társadalmi nyomás ellenére sem léptek mé g, hanem csak maszatolnak. Szeretném végül még egy, a lebeszélő emberek gyakori érvét is megcáfolni, miszerint photoshop nevű programmal bárki hamisíthat 6os kartont, ezzel is próbálják lebeszélni a magunkfajtákat, hogy az ügynökkérdést feszegessük, mondv án, úgysem lehet már az igazságot feltárni. De azt nem teszik hozzá, hogy a levéltár nem ad ki, nem hitelesít hamisítványt. Ilyet még egyik oldal történészei sem állítottak. Tehát igenis jó arányban fel lehet tárni az igazságot. Inkább ma, a mostani tartha tatlan helyzetben lehet valakit alaptalanul megvádolni a 2060ig titkosított mágnesszalagok ismeretének hiányában, hogy esetleg ügynökmúltja van. Hasonló tévhit, hogy az ügynökök többségét zsarolással szervezték be. Ezzel már ma is próbálkozott ugye az áll amtitkár. Irodalmi vagy filmes alkotásban hajlamosak túldramatizálni az eseteket, de a kommunisták vagy bérenceik általában önként, anyagi vagy más előnyökért cserébe végezték e gyalázatos munkát. Természetesen vannak kivételek. Még most is előállhatnak ma guktól, megmagyarázhatják, meghallgatjuk történetüket, ahogy Csurka István is megpróbálta ezt megtenni, bár halála előtt nem sokkal kiderült, hogy nemcsak beszervezték, hanem bizony jelentéseket is tett a kiszivárgott információk szerint. Erre tellett az e lső 15 perces felszólalásban, és majd elnök úrtól kérek egy lehetőséget egy továbbira. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Rétvári Bence államtitkár úr kétperces hozzászólásra kért lehetőséget. DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazs ágügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Én csak egy dolgot szeretnék rögzíteni Novák Előd felszólalásával kapcsolatban, ami nagyon fontos. Novák Előd képviselő úr már, azt hiszem, az azonnali kérdések és válaszok órájában is megpróbálta Martonyi miniszter urat hírbe hozni, és akkor miniszterelnök úr itt a teljes Ház nyilvánossága előtt szégyenítette meg képviselő urat, és mutatta fel azokat a periratokat, amelyek szintén hasonlító tényállítások nyomán keletkeztek, amikor más vádolta ugyanezen ira tok alapján, hasonló vádakkal Martonyi miniszter urat. És akkor azoknak az embereknek bizony pervesztesség lett a sorsa, és nem tudom, milyen módon, de elégtételt kellett adniuk Martonyi miniszter úr felé. Úgyhogy én ezt kérem a képviselő úrtól is, egyrész t, hogy ezeket a vágyait ne fogalmazza meg, hiszen más esetben a bíróság elmarasztalta az ilyen megfogalmazókat, és kérjen elnézést Martonyi miniszter úrtól. Köszönöm szépen.