Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. december 2 (331. szám) - Az egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz):
4162 Köszönöm szépen. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Szintén kettő percben felszólalásra következik Józsa István, MSZP. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. A logikát tekintve igaza volt az előttem szóló képviselőnek: valóban technikail ag nem oldható meg az az üzemanyagok esetében, ami az én követelésem a rezsicsökkentés az egyéni mérőórával rendelkező fogyasztók esetén, hogy az átlagfogyasztásig legyen 30 százalék az árcsökkenés, afölött pedig csak 10 százalék. Ez a szolgáltatás egyedi jellegéből adódik. Ezeket az energiahordozókat mindenki a saját lakásán vételezi. Amit a hajtóanyagokról elmondott, tényleg így van: versenyképességi hátrányt jelent Magyarország számára a 400 forint feletti üzemanyag, és nagyon sokan a munkába járáshoz ha sználják, mert olyan helyen dolgoznak, ahova közösségi közlekedéssel nem lehet elmenni. Ékes képviselő úr kiforgatja, amit mondtam. Az egy statisztikai adat, amit említettem. Van ennek egy bontása is: a magas keresetűeknek talán egynegyede nagycsaládos. Ők megkapják a családi adókedvezmény keretében, hogy többletforrásokhoz jussanak a nagy családjuk neveléséhez, és ezt mi támogatjuk is, sőt az a problémánk, hogy a kis keresetű nagycsaládosok mindez ideig, két évig nem tudták igénybe venni teljes mértékben a kedvezményt, mert nem volt annyi keresetük. Tehát tessék a 80 százalék érdekében is gondolkozni, ugyanis ott a kedvezmény abszolút értékben sokkal kisebb. Amint mondtam, 40 százalék fogyasztó a kedvezmény 10 százalékában részesül. Ezen szeretnénk javítani . Köszönöm, elnök úr. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Mivel több felszólalót nem látok, a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Németh Szilárd István urat, az előterjesztőt, kíváne válaszolni. (Jelzésre:) Igen, válaszol az elhangzottakra. Öné a szó. NÉ METH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Ilyen késői órán csak röviden szeretném mondani Józsa István képviselő úrnak, hogy hiába mantrázza, hiába mondja folyamatosan, imamalomszerűen az MSZP összes hazugságát, attól az még nem vá lik igazsággá. Tehát szerintem ezt nyugodtan megjegyezhetné. (Dr. Józsa István: Ne személyeskedjen!) Rögtön kezdjük azzal, hogy a lakótelepek világa nem a gazdag emberek világa. Az ön előtt fekvő törvényjavaslatom, amit benyújtottam, pont a lakótelepeket é rinti; tehát kizárólag a társasházakat, a szövetkezeti lakóotthonokat, ahol egy átlagos lakás 52 négyzetméteres, és az nem mondható, hogy azért akkora, mert ott esetleg valamilyen hatalmas uszodát üzemeltetnének az emberek. Másrészt a szövegjavaslatot is e l kéne olvasni, nem kéne telehazudni azokat a társalkodólapokat, amelyek az MSZP házi csapatát erősítik és egymást izmosítják - itt a Népszavára, a 168 Órára, az Indexre és néhány társára gondolok , ahol egyébként olyan szövegek jelennek meg, amelyek kösz önő viszonyban nincsenek a törvényszöveggel. Postázni kell az intézőbizottságnak mindenki számára, hogy mennyi volt a rezsicsökkentés? Ne beszéljenek butaságot! Ha megmutatják, hogy hol van, akkor beszélhetünk, de ezt önök terjesztik folyamatosan. Lakógyűl éseket kell tartani hetente - tette ma közzé az egyik internetes portál. Dehogy kell lakógyűléseket tartani, egyáltalán! A kormány, a Fidesz, a parlament s a többi, semmiféle politikai szó, még csak egy szórészlet sem jelenik meg a papíron. Azon, amit közz é kell tenni, azon azt kell közzétenni, hogy a villamos energiában, gázhasználatban, a távhőben s a többi, ami közös használatú, ott az adott időszakban - teszem azt, 2013 decemberében, 2014 januárjában - mennyi volt a fogyasztás, mennyit fizettek, és egyé bként mennyit fizettek volna, mennyit spórolt meg a ház. (Dr. Józsa István: Minek?)