Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 26 (329. szám) - Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. SZALAY PÉTER (Fidesz):
3750 mint az, hogy kapcsolatot tart a fogyasztóvédel mi hatósággal, a békéltető testülettel vagy éppen az egyéb fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó állami szervezetekkel is. Azután, ha megnézzük ennek a fogyasztóvédelmi referensnek a kritériumrendszerét is, nyugodtan mondhatjuk európai uniós jogintézménynek, különösen egy olyan Európában, ahol a minőség iránti igény az egyik alapvető kitétel, és különösen egy olyan Magyarországon, ahol a rezsi által súlyosan sarcolt polgárokról beszélhetünk az elmúlt 8 évben is. Azt mindenféleképpen ki kell emelnünk, hogy egy olyan országos hálózat alakulhat ki a (4) bekezdés alapján, amely szerint az a vállalkozás, amelyiket érint ez a jogszabály, legalább egy fogyasztóvédelmi referenst köteles majd foglalkoztatni minden olyan megyében, ahol például a székhelyén, telephelyén vagy fióktelephelyén kiskereskedelmi tevékenységet folytat. Ha nagyon gondosan végighallhatom Józsa képviselőtársam ezzel kapcsolatos gondolatait, négy szóval feltétlenül egyetértek, noha abban a mondatban, amit mondott, ez nem teljesen ezt az értelmet ölt ötte és nyerte. Ez a négy szó a következő volt: az emberek terheit csökkenti. Még egyszer: az emberek terheit csökkenti. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Ugyancsak kétperces hozzászólás, Gúr Nándor k épviselő úr, MSZP. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Kupcsok képviselőtársam, a fogyasztóvédelmi referenseket érintően és illetően azt gondolom, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság szerepének a megerősítését is célszerű lenne, lett volna megtenni az elmúlt három és fél esztendőben. Most csak lakossági jelzéseket mondok címszavakban. Példaként, mondjuk, a gázfogyasztáshoz hozzáillesztetten a felhasznált gáz fűtőértékének az esetleges vizsgálatának a mikéntje. (12.00) Tudj ák, nem az, hogy manometrikusan a gázmérő órán le tudja olvasni a fogyasztó azt, hogy mennyi gáz futott át az órán, hanem az, hogy a hőmennyiségmérés tekintetében is legyen lehetőség kontrollálni, hogy azt a fűtőértékű, hőmennyiséggel bíró gázt kapjae, am it azokon a számlákon keresztül érvényesítenek, amelyeken dicshimnuszokat zengenek a kormány jótékony cselekedeteiről. Az a lényege a történetnek, hogy egy központilag történő hőmennyiségmérés és az egyedi hőmennyiségmérés lehetőségének nem biztosítása azt a helyzetet is életre hívja vagy hívhatja, hogy otthon a háziasszonynak, ami addig 15 percbe került a gázfűtő készüléken, lehet, hogy ma 20 percbe kerül. Nem én mondom, hanem háziasszonyok sokasága mondja nekem azt, hogy nem mindegy az, hogy milyen fénnye l, milyen színezetben világít a tűz, amikor a gázkészüléket begyújtják, hiszen az a hőmennyiség értékének visszajelzését is tükrözi. No, e tekintetben is érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a valójában, tételesen fogható rezsicsökkentést vagy valami más t is jelenthet. Köszönöm szépen, elnök úr. (Dr. Józsa István és Kovács Tibor tapsol.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönjük szépen. Érzékelem, hogy Fónagy államtitkár úr jelentkezett, a Házszabály szerint neki soronkívüliség jár, de addig, amíg vannak előr e bejelentett felszólalók, azokat végig kell hogy hallgassuk, és csak utána tudok soron kívül szót adni, vagy pedig kétpercben tessék jelentkezni. Szalay Péter képviselő úr, kétperces, Fidesz. DR. SZALAY PÉTER (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném a helyzetet egészen pontosan világossá tenni. Ugye, itt elhangzott az előző felszólalásokban, hogy a társasházaknál a közös képviselőnek kötelessége lett volna eddig is értesíteni a lakókat, hogy miképpen zajl ott a rezsicsökkentés konkrét megvalósítása. Na most, jelentem tisztelettel, nagyon sok helyen ez nem történt meg. Ugye, a társasházakban vannak magántulajdonú lakások és közös