Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 26 (329. szám) - Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SPALLER ENDRE, a fogyasztóvédelmi bizottság előadója:
3744 szövetkezeti lakásoknál, illetve ki is kényszerítse a tájékoztatási kötelezettséget, mégpedig büntetéssel, olyan típusú büntetéssel, ami nem hárítható át a lakóközösség közö s számlájára. Még egy nagyon fontos definíciót is bele kellett foglalni ebbe a törvénybe, hiszen az se volt mindenki előtt világos, pedig elég világosan üzentük, tehát az eddig elfogadott rezsicsökkentéssel kapcsolatos törvények, jogszabá lyok, rendelkezések elég világossá tették azt, hogy a rezsicsökkentésnek a lakossági végszámlát kell tekinteni az alapjának, és abból kell 10, 20 vagy azt a százalékot levonni, amelyről rendelkeznek a szabályok. Most itt világossá tesszük ezzel a definíció val, hogy mit értünk rezsicsökkentésen. Azt gondolom, ez is tisztítani fogja a képet. (11.30) Nagyon fontos fogyasztóvédelmi szabályt is nevesítünk, a fogyasztóvédelmi referensek alkalmazásáról már döntöttünk két hónappal ezelőtt, azonban előírjuk, hogy az ok a szolgáltatók, amelyek több megyét vagy akár egy egész országot lefednek, illetve azok a kereskedelmi hálózatok, azoknak megyénként kell alkalmazni a fogyasztóvédelmi referenseket, és ráadásul a fogyasztóvédelmi referenseket képzésben kell részesíteni, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium rendeletben fog meghatározni. A számlatörvénnyel kapcsolatban is módosításokat tartalmaz az általam benyújtott törvényjavaslat. A szolgáltatók közel száz kérdést intéztek a rezsimunkacsoporthoz, illetve az illetékes min isztériumokhoz. Ezek nagy része, 96 százaléka megválaszolható egyszerű jogértelmezéssel, ezt egyébként a minisztérium alkalmazottai meg is teszik és közzé fogják tenni a honlapokon, viszont volt olyan, amely a törvény módosítását igényli. Én ezek közül ket tőt emelnék ki, amely kettőről rendelkezik ez a jogszabály. A vakok és gyengénlátók jelezték, hogy az a színkód például a víziközműszámláknál, amit meghatároztunk, nyomtatva nem teszi lehetővé, hogy azok a gyengénlátó - és ők bizony 30 ezren vannak az orsz ágban - honfitársaink is el tudják olvasni a számlát, akik így kapják meg, ezért egy új színkódot is meghatároztunk a nyomtatás tekintetében. Sőt eljutottunk odáig, hogy egyeztetni fogunk a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével, hogy az a töb b mint 50 ezer honfitársunk, aki súlyosan látássérült, szintén hozzáférhessen ehhez a szolgáltatáshoz, amit számlának nevezünk, ezért Brailleírással létrehozott számlákról fogunk egyeztetni, és remélem, Európában Magyarország lesz az első ország, ahol ily en számlát ki lehet majd bocsátani. Végül még egy pontosítás. A Magyar Posta - és állításuk szerint a világ egyetlen postája sem - nem képes arra, hogy a címzésben elolvassa a New Times Roman betűtípust, ezért ezt kijavítottuk Arielre. Reméljük, hogy a pos tának is megnyugtatásul szolgál, hogy a jogszabályt ebben az irányban módosítani tudjuk. Kérem képviselőtársaimat, hogy párthovatartozás nélkül szíveskedjenek megvitatni és támogatni az általam benyújtott törvényjavaslatot. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Országgyűlés! Ahogy az szokott lenni, most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor. Elsőként Spaller Endre képviselő úr, fogyasztóvédelmi bizottság, ötperces időkeretben. SPALLER EN DRE , a fogyasztóvédelmi bizottság előadója : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Ha végigvesszük a most tárgyalt javaslatot, akkor fogyasztóvédelmi szempontból talán a legfontosabb a társasházak és lakásszövetkezetek azon kötelezettségének az előírása, ami kötel ezővé teszi, hogy a rezsicsökkentésről és annak hatásáról tájékoztassák a lakókat. Mi politikusok vagyunk, nagyon sokszor keresnek meg minket lakók, nyilván nemcsak engem, hanem nagyon sok mindenki mást is, akik állítják, hogy a rezsicsökkentés a közös köl tségben az ő számukra nem érvényesül, és hogy a rezsicsökkentés nem érinti a társasházakat. Ez természetesen félreértés, de ez a félreértés azért lehetséges, mert a közös képviselők nem mondják el, hogy a rezsicsökkentés a társasházakra is vonatkozik, ott marad a