Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 25 (328. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (Lezsák Sándor): - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
3651 Egyes hírek szerint önök azt a jövőt szánják, hogy majd az országban különböző helyeken, ahol felmerül az igény fémipari munkásokra, oda elköltöz nek ezek a családok, és majd ott fognak dolgozni. Nyilván nem gondolják komolyan, hogy akik generációk óta Dunaújvárosban élnek, odaköti őket az egész életük, a családjuk, egyszer csak szedik a sátorfájukat azért, hogy elmenjenek egy teljesen bizonytalan á llásba az ország másik felébe. Ez nem jövőkép a magyar dolgozók számára. Azt kérjük, hogy támogassák ezt a határozati javaslatot, ami azért kellő szabadságot ad ahhoz, hogy végrehajtsák úgy, ahogy ezt jónak és megvalósíthatónak találják. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő asszony. Az utolsó felszólaló Gúr Nándor képviselő úr, MSZP. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Egy jó szándékú határozattervezet, ami persze hibákat hordoz magában, de nem ezt a hibát kell elsősorban ostorozni, hanem azt, amit a kormány elkövetett az elmúlt években és hónapokban. Három és fél év hiteltelen és kiszámíthatatlan kormányzásának az eredménye ez. És ezzel szemben az a teljesítmény, amiről az államtitkár meg a miniszter beszé l, nulla. Nulla, mert először azzal álltak elő, hogy megvásárolják a Dunaferrt, úgy álltak ezzel elő, hogy a semmiből az éterbe bemondták úgy, hogy bármilyen egyeztetés ebben a kérdésben lett volna, tehát komolynak nem volt tekinthető ez a kinyilatkoztatás . Majd utána a létszámleépítés mértéke tekintetében semmilyen eredményt nem tudtak elérni. Czomba képviselőtársamat, államtitkár urat csak sajnálni tudom, hogy ilyen feladatot vett a nyakába, merthogy gyakorlatilag az történik, ami előre meg volt tervezve, lépésről lépésre, szakaszoltan a létszámleépítés bekövetkezik sajnos. Most az első etapos 400 fős létszámleépítésről van szó. Ebben a határozati javaslatban stratégiai szövetségek megkötéséről beszélnek. Szeretném jelezni képviselőtársaimnak és mindenki m ásnak, hogy amikor a kormány stratégiai szövetségeket köt, akkor nagy baj van. Mondok példát rá: a Jabillel kötötte a 16. stratégiai szövetségét ebben az évben, az év tavaszán, és most az év őszén pedig 673 fő elbocsátását teszi meg a stratégiai partner, í gy karácsony előtt. No, ezek a stratégiai szövetségek a kormány részéről nagyjából ennyit érnek. A munkahely megmentéséért pedig a kormány semmit nem tett. Mindaz, ami gyakorlatilag a kínálati felületen megjelenik, inkább adminisztratív és formai tartalomm al van megáldva, s hozzáteszem, az emberek rá vannak utalva, hogy saját maguk oldják meg a saját élethelyzetüket, merthogy ettől a kormánytól kézzelfogható segítséget nem kapnak. Éppen ebből kifolyólag a határozati tervezetet érintően is, mivel vannak fenn tartásaink, tartózkodni fogunk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az előterjesztőnek, Volner képviselő úrnak kettő perce van, hogy válaszoljon az elhangzottakra. VOLNER JÁNOS (Jobbik) : Köszönö m szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az indítványunkat a gazdasági bizottság elé vittük, a kormányoldal érdemi indoklás nélkül ezt, az egyébként az üzleti szféra által is visszaigazolt helyességű tervet a Dunaferr megmentésére elutasította. Képvisel őtársaim, arra szeretném felhívni a figyelmüket, hogy miközben ez a kormány úgy telepíti le Magyarországon a Mercedest Kecskeméten, hogy 1500 munkahelyet az adófizetők pénzéből 40 milliárd forinttal támogat - még egyszer mondom, 1500 munkahelyet Kecskeméte n 40 milliárd forinttal hoznak létre , aközben a dunaújvárosi emberek önöktől Czomba Sándor szóvirágain kívül az égvilágon semmilyen segítséget nem kaptak. A kormány érdemben semmit nem tett. Tessék megmondani, hol tekinthető meg a kormány javaslata annak érdekében, hogy a