Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 25 (328. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZABÓ REBEKA (független):
3647 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársai m! Az előterjesztő a mezőgazdasági bizottságot tette felelőssé azért, hogy nem vettük tárgysorozatba. Igen, tartózkodott a Fidesz képviselőcsoportja, és részben meg szeretném ismételni, hogy miért. Mint említettem ott is, én nem nagyon emlékszem olyan hatá rozati javaslatra az Országgyűlés előtt, amely konkrétan egy cég érdekében fogalmazódott volna meg, ráadásul úgy, hogy ez a döntés, amely megszületett, egy államigazgatási szerv által született döntés, majd pedig ezt a döntést most egy parlamenti döntéssel , előtte pedig egy bizottsági döntéssel szerették volna megsemmisíteni. Az érdekessége persze az, hogy az a döntés, amelyben a Nemzeti Földalap az állam tulajdonát képező földet meghirdette, és most a pályázat nyertese nem a Kishantosszervezet lett, hanem egyébként nyolc magánszemély, márciusban született meg. Meglepő módon akkor senki nem tiltakozott ez ellen, és most, talán közeledve a választáshoz, vagy nem is tudom, hogy miért gondolták úgy, hogy novemberdecember környékén kell ebből minél nagyobb hír t vagy legalábbis ilyen típusú feltűnést kelteni. Látjuk az aktivitását az ellenzéknek földügyekben; egyértelműen látjuk azt is, hogy túl közel kerültünk már a választáshoz. Azért néhány technikai részletet hadd áruljak el. Ez a szervezet sajnálatos módon mégiscsak felszámolás alá került 2009ben Bajnai Gordon minisztersége alatt, az ő államigazgatásuk indította el, az a szervezet, amellyel egyébként most Szabó Rebeka közös kormányzásra készül, ahogy halljuk, és ezt, hogy nem került felszámolásra 2010ben a kormányváltás után, ez a kormány akadályozta meg és ajánlotta fel, hogy a 30 millió forintos hátralékát részletekben kifizethetik. Ezért maradt fent egyáltalán a Kishantosszervezet. Megjegyzem, hogy közhasznúságra hivatkoznak. Közhasznúsá gi nyilatkozatot három éve nem adott be. Megjegyzem, népfőiskolára hivatkoznak. Nincs népfőiskolai akkreditációja. Meg lehetett volna szerezni, de nincs neki. (Az elnök csenget.) 20 év alatt népfőiskolai akkreditáció (Az elnök csenget.) nélkül egyébként 18 3 diákot sikerült nemzetközi szintre cserediákként kiküldeni. Nem állítom, hogy ez túl nagy szám, ha meggondoljuk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti sorokból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem az előterjesztőt, Sza bó Rebeka képviselő asszonyt, kíváne válaszolni az elhangzottakra 2 percben. Képviselő asszony! SZABÓ REBEKA (független) : Köszönöm szépen a szót. Nagyon sok fontos hozzászólás hangzott el. Én nem is kísérelném meg ezeket összefoglalni. Arra szeretném felh ívni a figyelmet, hogy ez a határozati javaslat nem egy cég érdekében született meg, hanem a magyarországi ökológiai gazdálkodás érdekében és a fenntartható mezőgazdaság érdekében. Szeretném arra felhívni mindannyiuk figyelmét, hogy a Kishantosi Vidékfejle sztési Központ sorsa nem ellenzék és kormány ügye. Itt elhangzott ilyen érvelés, ezt visszautasítom. Egyrészt korábban is volt már tiltakozás, másrészt, mint jeleztem, 278 civil szervezet és több mint 15 ezer magánszemély tiltakozik, és ez a szám idővel cs ak nőni fog. Kedves Képviselőtársaim! Kishantos ügye az egész magyar társadalom ügye, mindannyiunk jövője a tét. Meggyőződésem, hogy ha önök nem szavazzák meg ennek a javaslatnak a tárgysorozatbavételét, ezzel hozzájárulnak a Kishantosi Vidékfejlesztési K özpont tönkretételéhez. Ezzel az egész magyar társadalom jövőjét veszélyeztetik, hiszen ez testesít meg egy olyan fenntartható mezőgazdasági modellt, amelyet a XXI. század kihívásai miatt, meggyőződésem, hogy az egész országnak követnie kellene, és ebbe az irányba kellene elmozdulni ahhoz, hogy biztonságos és egészséges élelmiszerrel el tudjuk látni Magyarország állampolgárait. Éppen ezért azt gondolom, hogy ez egy olyan mintagazdaság, aminek a sorsa nagyon fontos az egész magyar társadalom érdekeinek szemp ontjából, mindannyiunk jövője szempontjából, és ezért