Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 25 (328. szám) - Farkas Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Mit tesznek önök annak érdekében, hogy a kormány forráskivonásai, késedelmei vagy épp az egyetemi belharcok miatt ne mindig a hallgatók járjanak pórul?” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán): - FARKAS GERGELY (Jobbik):
3636 Engedje meg, hogy négy pontot kiemelve válaszoljak a kérdésére. Az első: 2014től a gyermekgondozási ellátás, tehát a gyes és a gyed mellett akár napi 8 órában is lehet majd dolgozni. Aki már most is dolgozik kisgyermek mellett, és le kellett mondania a gyedről vagy a gyesről, az januártól kérheti, hogy újra állapítsák meg számára a még hátralévő időre járó ellátást a munkavégzés mellett. A második pont: 2014től jobban járnak azok is, akik a gyermekük után jelenleg is ellátásban részesülnek, és jövőre újabb gyermekük születik. Ők az első gyermekük után sem veszítik el az ellátást. Harmadsorban: a felsőoktatásban tanuló vagy frissen diplomázott fiatalok gyermekvál lalásának nagyobb támogatása - ez a harmadik lépés , hiszen jövő évtől számukra is lehetővé tesszük, hogy ha van legalább egyéves felsőoktatási jogviszonyuk, akkor a szülés után egy évig részesülhessenek gyedben. Ennek az összege a minimálbér, illetve a g arantált bérminimum 70 százaléka lesz. Végül negyedszer: a munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztése a három vagy több gyermeket nevelő kismamákat kívánja jobb helyzetbe hozni, az érintett munkáltató ugyanis három év helyett öt évre kaphat adókedvezményt az után a kismama után, aki legalább három gyermeket nevel. Így kettő helyett három évig lesz adómentes a foglalkoztatása, további két évig pedig csak mintegy feleannyi időt kell megfizetnie. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) Farkas Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Mit tesznek önök annak érdekében, hogy a kormány forráskivonásai, késedelmei vagy épp az egyetemi belharcok miatt ne mindig a hallgatók járjanak pórul?” címm el ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Farkas Gergely, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: “Mit tesznek önök annak érdekében, hogy a kormány forráskivonásai, késedelmei vagy épp az egyetemi belharcok miatt ne mindig a hallgatók járjanak pórul?” Farkas Gergely képviselő urat illeti a szó. FARKAS GERGELY (Jobbik) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A tavalyi Ifjúság 2012 felméré s azt mutatta, hogy a fiatalok a legnagyobb problémának az őket körülvevő bizonytalanságot tartják. Lehet számos példát mondani arra vonatkozóan, hogy ehhez önök milyen hathatósan járultak hozzá a tevékenységükkel. Elég csak a felsőoktatási hallgatókra gon dolnunk, az őket érintő felvételi eljárások utolsó pillanatban történő megváltoztatására, az egyetemeknek járó költségvetési források zárolására vagy épp ezen összegek késedelmes kifizetésére. A többféle problémának egy közös pontja biztosan van, mégpedig a hallgatók mindegyikben pórul jártak. Nemcsak a kormány tevékenysége, hanem az egyetemek belharca is hasonló károkat képes okozni, amire jó példát mutatott a Corvinus Egyetemen lezajlott múlt heti ügy. Történt ugyanis, hogy több ezer hallgató nem kapta me g időben a neki járó szociális ösztöndíjat. Mindez nagyon komoly problémákat okozott sokaknak a kollégiumi díjak kifizetésében vagy épp a mindennapi megélhetésben. A történetben a felek egymásra mutogatnak, a rektor és a HÖK szerint az önök által kinevezet t gazdasági igazgató a hibás, a gazdasági igazgató szerint, aki véleményem szerint minősíthetetlen stílusú levélben adott tanúbizonyságot a hozzáállásáról, szerinte viszont a HÖK a hibás. Azóta szerencsére az aláírás és a kifizetés is megtörtént, de az ügy ennél messzebbre mutat.