Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 11 (301. szám) - A Normafa Park történelmi sportterületről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik):
335 ezzel együtt hiányoltuk az adott terület térképi megjelenítését is; csak helyraj zi számokat kaptunk, körülbelül száz darabot. Ha már helyi építési szabályzatot és szabályozási tervet csinálunk törvényi szinten, akkor szerintem minimum elvárható lenne, hogy ezt ha nem is rajzos formában, de térképi melléklettel egyértelműsítsék számunk ra. Kérdésként fogalmazódott meg még, hogy az erdővédelmi járulékot és a csereerdősítést vajon miért veszik ki, miért adnak felmentést ez alól a mindenkori tulajdonosnak. Erre választ igazából nem kaptunk. A további érveinket és kérdéseinket majd a vita fo lyamán szeretném kifejteni, elnök úr, tekintettel arra, hogy az önkormányzati és területfejlesztési bizottságban a kisebbségi véleményt jómagam fogalmaztam meg. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő as szony. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Hegedűs Lorántné képviselő asszonynak, Jobbik. HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisz telt Polgármester Úr! Ott folytatnám, ahol az előbb abbahagytam. Jelenleg egy olyan törvénnyel állunk szemben, amelynek a tartalma egy helyi önkormányzati rendeletben, adott esetben egy helyi építési szabályzatban és szabályozási tervben kéne hogy megjelen jen számunkra. Különösen Budapesten érdekes ez a helyzet, ahol ahhoz, hogy egy kerület szabályozási tervet és építési szabályzatot csináljon, alkalmazkodnia kéne az FSZKThoz, illetve a BVKSZhez. Ez alól egyébként is felmentést ad a törvényjavaslat - errő l majd a későbbiek során szeretnék beszélni , mindenesetre azért érdekes ez a kérdés, mert amíg egy önkormányzati rendeletnek meg kell felelnie az összes olyan jogszabálynak, ami az építés körülményeit befolyásolja - s tudjuk, hogy ebből több tucat van ma Magyarországon, tehát nemcsak az építési törvénynek vagy az OTÉKnak kell megfelelnie egy helyi építési szabályzatnak, hanem azon kívül még ezer más törvénynek is , addig ez alól az egész törvényi körülményből kiragadunk egy területet, mindezek fölé hely ezzük, és sarkalatos törvényt csinálunk belőle. (15.50) Ez minimum egy érdekes szituáció szerintem. Ameddig - bocsánat a párhuzamért - Kiskunkarakószörcsögön elvárjuk, hogy a képviselőtestület az utolsó betűig betartsa a vonatkozó előírásokat, hiszen tudj uk, egy önkormányzati rendelet a joghierarchia piramisának legalján áll, jogszabály ugyan, de legalul van, mindennek meg kell felelniük, és mindent elvárnak tőlük, teljes joggal egyébként, és adott esetben a kormányhivatal teljes joggal koppint az orrára a nnak a képviselőtestületnek, amely ezen előírásokat meg óhajtja kerülni, addig itt minden további törvényt gyakorlatilag hatályon kívül helyezünk. Ezekből egypárat egyébként nevesít is a törvényjavaslat, úgymint az építési törvényt, az erdőtörvényt, az NF Ara vonatkozó törvényt, sőt a kormány saját kormányrendeletét is, amely a helyi építési szabályzat megalkotásáról szóló kormányrendelet. Tudjuk, hogy korábban az Étv. 9. §a volt ez, most már ezt az alól kivették, és csak egy kormányrendelet, de akkor is saját maga alól ad felmentést gyakorlatilag a kormányzat. Nemrégiben egy rádióműsorban elhangzott Kövér László házelnök úr véleménye arról, hogy ő szeretne Magyarországon rendeleti kormányzást látni. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokban.) Elmondom, ho gy hogyan vonatkozik erre. Az merült fel, hogy a XXI. században élünk, annyira felgyorsultak az események, és annyira gyorsan kell reagálni, hogy adott esetben nincs idő megvárni azt, hogy törvényt alkosson a tisztelt Ház, és abból következzenek dolgok és események Magyarországon. Nyilvánvalóan az biztos, hogy egy helyi építési szabályzatot módosítani ma Magyarországon alaphangon kilenc hónap. Sőt, ha egy ilyen extra helyzet van, ahol még gazdagabb az a jogi környezet, amihez alkalmazkodni kell, akkor nyilv án ez csak hosszabb lehet.