Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 18 (325. szám) - Egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója:
3281 A tagállamok az EUhatározatban meghatározott ütemterv szerint terjesztik elő az új európai örökség címre javasolt helyszíneiket, amelyekről egy európai szakértői testület határoz. Az átmeneti rendelkezések alapján a kormányközi együttműködésben részes orsz ágok, így Magyarország is először 2014ben javasolhat legfeljebb négy, ezt követően kétévente két helyszínt. E helyszínek lehetnek a korábbi európai örökség címet a kormányközi együttműködésben elnyert helyszínek is, mivel a két együttműködés elválik egymá stól, azok nem képeznek egymással folytonosságot. Az EUhatározat 10. cikke rendelkezik a nemzeti kiválasztási eljárásról. A cím elnyerésére pályázó helyszínek közötti előzetes kiválasztást ugyanis a tagállamok végzik. Az előzetes kiválasztás az EUhatároz atban megnevezett kritériumokon és a Bizottság által rendszeresített pályázati formanyomtatványon alapul. (23.30) Az EUhatározat értelmében a tagállamok meghatározzák az előzetes kiválasztásra vonatkozó saját eljárásukat és ütemtervüket, törekedve arra, h ogy minél egyszerűbb és rugalmasabb adminisztratív szabályokat alkalmazzanak. Jelen törvényjavaslat ezen eljárás és ütemterv meghatározására irányul. A nemzeti szintű kiválasztás részletszabályainak megalkotására vonatkozó felhatalmazás már szerepel a kult urális örökségvédelmi törvényben, de a kétszintű eljárásra vonatkozó szabályozást is meg kell jeleníteni. A világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló, úgynevezett világörökségi egyezmény éppen 41 éve, 1972. november 16án született, és a legjelentősebb eszköze Földünk egyetemes természeti és kulturális értékei megőrzésének; olyan egyedülálló jogi eszköz, amely globális felelősségvállalást tesz lehetővé a világ kulturális és természeti értékeinek megóvásáért. Ennek az egyezménynek a végreha jtását, tehát a világ kulturális és természeti örökségének megóvását, fenntartását, bemutatását és a jövő nemzedékek számára történő átadását szolgálja a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény, amelynek alkalmazása során több kiegészítés és pontos ítás is szükségessé vált. A világörökségről szóló törvény szerint az állami tulajdonú ingatlanok használatának, hasznosításának felülvizsgálatára irányuló közigazgatási hatósági eljárás a világörökségi területek nagysága miatt számos ügyfelet érinthet, ezé rt indokolt az ügyféllel történő hirdetményi úton való kapcsolattartás lehetőségének megjelenítése. Eltérés volt a világörökségi törvény és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságáról szóló 17/2012. kormányrendelet között a Világörökség Szakbizottságának tagjai tekintetében. Ezért a világörökségről szóló törvényt pontosítani kell azzal, hogy az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke és főtitkára is a szakbizottság tagja. A törvény rendelkezik világörökségi szakértő igénybevételéről. A kulturális szakértői te vékenység folytatásának feltételeiről és a kulturális szakértői nyilvántartás vezetéséről szóló 19/2010. (IV.23.) rendelet anélkül szabályozza a világörökségi szakértővé válás feltételeit, hogy a törvény erre vonatkozóan felhatalmazó rendelkezést tartalmaz na. A módosítás e jogalkotói mulasztást is orvosolja. A jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló 2001. évi LXXX. törvény a visszaszolgáltatási eljárás feltételeként határozza meg az érintett tárgynak a művészi, történelmi vagy régé szeti értéket képviselő nemzeti kincsek körébe tartozását. A módosítás célja a nemzeti kincs fogalmának pontosítása, jelesül, hogy e körbe a törvény erejénél fogva védett múzeumi, könyvtári és levéltári gyűjtemények mellett a hatósági határozattal védetté nyilvánított kulturális javak is beletartozzanak. A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosítására tett javaslat a 2013. január 1jével lezajlott fenntartói, szervezeti és feladatell átási átalakítás tapasztalatait figyelembe véve pontosítja a jelenleg hatályos