Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 18 (325. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - ELNÖK (Kövér László):
3147 arányában 55 százalékon van; nálunk pedig egy olyan szocialista kormány volt, amelyik 2002 és 2010 között 53 százalékról 85 százalékra növelte az adósságot. (14.10) Innentől kezdve más a játékterünk, más a mozgásterünk. Nem? Szerintem ez teljesen világos. Tehát én úgy gondolom, hogy az a fajta összehasonlítás, amit egyébként a szocialisták is gyakran megtesznek, hogy egyes vers enytársaink mit tesznek KeletKözépEurópában: akkor hasonlítsuk össze azzal, hogy milyen helyzetből indultunk 2010ben, mekkora adósságtömeggel indult ez a kormány 2010ben, és nem indult a lengyel kormány ezzel az adóssággal, nem indult se a szlovák, se a cseh kormány ezzel a helyzettel. Tisztelt Képviselő Úr! Itt már többször említésre került: a növekedésnél szerintem érdemes figyelembe venni - azt mondja, hogy a tavalyi visszaeséshez képest , a recesszióból az első fél évben kijött a magyar gazdaság, é s most kerül növekedési pályára. Egyébként nagyon biztatók már a friss adatok is, amelyek azt mutatják, hogy ebben a negyedévben még erősebb növekedésre számíthatunk. És, most nem idézem, mert holnap hozza nyilvánosságra az OECD, de azért majd érdemes megn ézni az OECD ez évre és következő évre tett növekedési prognózisát, ami nagyon erősen közelít mindahhoz, amit a magyar kormány is prognózisként megfogalmaz - és egyébként az államháztartási adatokra vonatkozóan is közelít mindehhez. Tisztelt Képviselő Úr! Én már említettem az előbb is - és szerintem érdemes végiggondolni , milyen tényezőkre, milyen forrásokra épül a gazdasági növekedés. Mindannyian tudjuk itt, ebben a teremben, milyen állapotban volt a magyar gazdaság, amikor átvettük a kormányzást. Aztán 2011ben és ’12ben lehetett egy nagyon erős exportorientált növekedést elérni, különösen a ’11es esztendőben. Utána, ahogy érintette egyébként az európai gazdaság a magyar gazdaságot, nyilvánvalóan egy nagyon erős exportorientált gazdaságban egy zsugorod ás következett be. De most már felzárkóznak mellé mindazok a beruházások, amelyek - ahogy említettem - az elmúlt időszakban végigmentek. És nagyon fontos a belső fogyasztás növekedése. Nyilvánvalóan nem lehet a belső fogyasztás növekedése egyetlen húzóerej e a gazdaságnak. Miért van belső növekedés? Miért van belső fogyasztás? Két dolgot említenék. Az egyik éppenséggel a rezsicsökkentés politikája, amelyik nagyban hozzájárul ahhoz, hogy alacsony az infláció, és vele párhuzamosan reálbérnövekedés játszódik l e. A másik pedig mindazok a lépések - tudom, hogy önök közül sokan vitatják , amelyeket a magyar kormány megtett azért, hogy csökkenjenek a lakosság devizaterhei. Az európai uniós kifizetések is felgyorsultak az elmúlt időszakban, és az az iparosítási pol itika vagy újraiparosítási politika, amelyik a termelő szektort és a termelő szektorban megjelenő munkahelyeket helyezi előtérbe, nem kijátszva egymás ellen a szolgáltatásokat. Tudom, ha Magyarországon valaki át mond, akkor mindjárt azt jelenti, hogy nem m ond bét. Nem, mondjuk mind a kettőt egyébként, ugyanúgy szükség van Magyarországon a szolgáltató szektorra is, mint ahogy látható ennek az erősödése is, például különböző szolgáltató központoknak Magyarországra telepítésével. Én azt gondolom, tisztelt képv iselő úr, az igazi kérdés az, hogy miként tudjuk fenntarthatóvá tenni ezt a növekedést, ebben kellene több javaslat és gondolat. Úgy gondolom, ez a legfontosabb kihívás, és ezen dolgozik a kormány, hogy ezt az elindult növekedést fenntarthatóvá tudjuk tenn i. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.) Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: ELNÖK (Kövér László) :