Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 4 (320. szám) - Egyes törvényeknek a közgyűjteményekben őrzött, vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. GYIMESI ENDRE, a kulturális és sajtóbizottság előadója: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. GYIMESI ENDRE, a kulturális és sajtóbizottság előadója: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz):
2661 arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy az állam által valamikor államosítot t műtárgyakat, amelyeknek államosítását követően valamikor kárpótolták a tulajdonosokat, akarná az állam visszaadni, hiszen ha jogszerűen megtörtént az államosítás, akkor nincs miért kárpótolni az egykor volt tulajdonost. Ha az államosítás nem volt jogszer ű, viszont időközben kárpótolták az államosításért az egykori műtárgytulajdonost, akkor maga a kárpótlás megtörténte miatt nincs miért visszaadni a műtárgyakat. Viszont számos műtárgy esetében - és itt elsősorban a magyar főnemesi és középnemesi családok m űtárgyairól van szó - nem történt meg az államosítás jogszerűen, vagy letéti szerződések eltüntetésével számolhatunk, ugyanakkor a múzeumi leltárkönyvek, a törzsleltárak egyértelműen mutatják azt, hogy nem állami tulajdonú műtárgyakról van szó, tehát ebben az esetben a műtárgyak nem az állam tulajdonát képezik. Megjegyzem, hogy annak a restitúciós szakmai bizottságnak, amelyet Lázár államtitkár úr vezet immár több mint fél éve, és amelynek szakértőként én is a tagja vagyok, a munkája során egyértelműen kide rült az, hogy ezen érintett családok - legyenek azok a Batthyányak vagy a Károlyiak, sorolhatnám tovább a magyar történeti családokat - még élő tagjai szinte kivétel nélkül úgy rendelkeznek, hogy a múzeumi leltárban lévő, egyébként saját tulajdonukat képez ő műtárgyakat nem akarják hazavinni, nem akarják a múzeumoktól elkérni. Egyfajta lelki, szellemi, érzelmi kárpótlás lenne ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása, annak a kimondása, hogy igenis ezeket az embereket jogtalanul fosztották meg javaiktól a kom munista diktatúra időszakában, és ezt a kérdést húsz évvel a rendszerváltozás után sem sikerült a magyar államnak megfelelően rendeznie, megfelelően kezelnie. Tehát egy súlyos lelki, mondhatni azt, hogy egyfajta igazságossági problémáról van szó, aminek a rendezésével kapcsolatban igenis a magyar államnak adóssága van. Abból a precedensértékű perből látszik igazán, hogy mekkora felelőssége és adóssága van a magyar államnak, amely egyértelműen megmutatta - a Sigrayhagyatékkal kapcsolatos perre utalok megint , hogy bizony még egy jogszerű bírósági folyamat eredményeként létrejött vagy megszületett jogerős döntés ellenére sem szolgáltatták ki a műtárgyakat önkéntesen a pervesztes oldal részéről az állam előbb említett múzeumai, sőt végrehajtást kellett kérni a múzeumokkal kapcsolatban. Kérdezték ma délelőtt képviselőtársaim a parlament kulturális bizottsága ülésén, hogy ebbe a folyamatba miért kell beavatkoznunk. Azért kell beavatkoznunk, mert egy magára valamit adó polgári kormányzat, egy magára valamit adó k onzervatív kurzus igenis komolyan veszi az alaptörvénynek a már előbb idézett lényegi üzenetét, hogy demokratikus jogállam nem járhat el úgy, mint diktatórikus elődje, amely polgárai tulajdonjogával önkényesen bánhat. (23.10) Egy demokratikus jogállam nem fosztja meg a tulajdonosokat a tulajdonjoguktól. És itt jön be az a kérdés, amit láthatólag Szávay képviselőtársam az előbb értetlenkedve fogadott, miközben próbáltuk értelmezni Gyimesi képviselőtársam szavait, hogy miért ford ul meg a bizonyítási teher. Ez kulcsmozzanata ugyanis a törvényjavaslatnak. Azért kell megfordítanunk a bizonyítási terhet, mert azok, akik tulajdonosai a műtárgyaknak, hiába bizonyították az elmúlt évtizedekben fotódokumentációkkal, évszázadokra visszanyú ló családi leltárakkal - hát látjuk jól, hogy mondjuk, a Károlyi család háromszáz évre visszamenőlegesen fel tudta mutatni a családi vagyonjegyzéket, és mindez nem számított semmit sem, mert mindazok a vagyonelemek, amelyeket a kommunista időszakban behurc oltak a múzeumokba, mindazok a vagyonelemek, amelyek kétséges módon az elhagyott javak kormánybiztosságán keresztül a második világháborút követően valamilyen állami múzeumnál landoltak, és amelyeknek utána a hatvanas években már bizonyíthatóan tudták fölm utatni a valóságos tulajdonosát, de azért nem tudtak visszajutni a műtárgyaikhoz, mert ezeket az embereket osztályidegennek nyilvánítva a kommunisták elüldözték az országból, kérem tisztelettel, képviselőtársaim. Tehát mindezek a kiváló magyar férfiak és a sszonyok nem juthattak hozzá a saját vagyonukhoz. Nem az állam által államosított vagyonelemekhez, hanem a saját egykori vagyonaikhoz.
