Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 30 (319. szám) - A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - SPALLER ENDRE, a fogyasztóvédelmi bizottság előadója: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke:
2509 piaci lehetőségeit , valamint hatnak a fogyasztók, az emberek mindennapi életére. A verseny jogi környezete és minősége ugyanis befolyással van a foglalkoztatásra, a fogyasztók védelmére, az árak alakulására, valamint az inflációra is. Elég csak például az energia- és hírköz lési árak alakulására vagy például a mobilszolgáltatási szerződésekre gondolni. A parlamenti vitával párhuzamosan végzi az Állami Számvevőszék a Gazdasági Versenyhivatal működésének és gazdálkodásának elmúlt öt évet felölelő szabályszerűségi ellenőrzését. Ez egy új stratégiai területünkhöz, az ellenőrzők ellenőrzéséhez kapcsolódik. Olyan intézményeket veszünk ekkor górcső alá, amelyek maguk is végeznek ellenőrzési, felügyeleti tevékenységet. Munkánk eredményei ezáltal hatványozottan jelentkeznek, hiszen a s zámvevőszéki ellenőrzésekkel az ellenőrzéseket végző intézményeket, magukat az ellenőrzőket tesszük hatékonyabbá. A Gazdasági Versenyhivatal mellett ehhez a körhöz tartozik például a Magyar Államkincstár, illetve az európai uniós támogatásokat auditáló fői gazgatóság tevékenysége szabályszerűségének most folyó ellenőrzése. Ezeket a jelentéseket is nyilvánosságra hozzuk még a következő hónapokban. A Gazdasági Versenyhivatal ellenőrzéséhez kapcsolódik egy, a hivatal tevékenységét bemutató és sajátos szempontok alapján értékelő tanulmány, amelyet éppen a mai napon tárgyalt meg és fogadott el az Állami Számvevőszék elnöki értekezlete, így erről elsőként most önöknek beszélhetek. A holnapi napon nyilvánosságra kerülő tanulmány a hivatal elnökének az Országgyűlés s zámára készített éves beszámolóin alapul, a 2002 és 2011 közötti évek működését öleli fel, hiszen ezek a jelentések jelentek meg eddig. Mivel a hivatal 2012. évi tevékenységéről szóló országgyűlési beszámoló még nem került nyilvánosságra, így nyilván erre nem is tudok kitérni. Az Országgyűlés 2012ben módosította az Állami Számvevőszékről szóló törvényt. A törvénybe iktatott új bekezdés szerint az Állami Számvevőszék feladatkörében elemzést és tanulmányt is készít. A hivatal tevékenységét bemutató tanulmány e felhatalmazáson alapszik. Ugyanakkor a tanulmány egy tervezett tanulmánysorozat első elemének is tekinthető. Ez is indokolja felszólalásomat. Azt tervezzük ugyanis, hogy azoknak a szervezeteknek a számvevőszéki ellenőrzése esetén, amelyek működésükről a z Országgyűlésnek beszámolnak, az ellenőrzéssel párhuzamosan tanulmányt is fogunk készíteni. E tanulmányok célja, hogy az Országgyűlés részére készített beszámolók, egyéb nyilvános anyagok és az ellenőrzés során kapott dokumentumok alapján az Állami Számve vőszék a már említett tanácsadó tevékenységének részeként egy átfogó képet is adjon az adott szervezet tevékenységéről az Országgyűlés részére. Annak a megítélésén túl ugyanis, hogy egy szervezet a közpénzeket szabályosan használjae fel, lényeges és a tör vényben megfogalmazott cél, hogy a közpénzek révén milyen tevékenységet milyen eredményességgel és hatékonysággal folytatott, mennyire célszerűen használta fel a közpénzt. A továbbiakban az ellenőrzés és a tanulmány készítése során szerzett tapasztalatok a lapján mutatok rá néhány, a jelenlegi törvénymódosítással kapcsolatos fontos összefüggésre. A hivatalnak a verseny védelme érdekében folytatott tevékenysége, ahogy elhangzott már, a versenytörvény alapján három pillérre épül. A versenyfelügyeleti munkája s orán érvényesíti a magyar versenytörvény és az uniós versenyjog szabályait. Másrészt a versenypártolás keretében a rendelkezésre álló eszközökkel igyekszik a verseny érdekében befolyásolni az állami döntéseket; illetve a verseny társadalmi elfogadottsága é rdekében a versenypolitikai ismeretek terjesztésével. Harmadrészt, a verseny közgazdasági és jogi kérdéseivel foglalkozó szakmai közélet fejlesztésével hozzájárul a versenykultúra fejlesztéséhez hazánkban. A Gazdasági Versenyhivatal jelenleg is zajló ellen őrzése mindhárom tevékenységi kör szabályszerűségének értékelésére kiterjed, teljeskörűen szem előtt tartva a Versenyhivatal függetlenségét. Ezt a jelentést a következő hetekben fogja Versenyhivatal megkapni, a törvény szerinti 15 napos reagálási lehetőség gel együtt. A tanulmányunk pedig, amely, mint jeleztem, holnap kerül nyilvánosságra, a fent említettek közül két tevékenységpillért elemez behatóbban, a versenypártolást és a versenykultúra fejlesztését. A hivatal legfőbb versenypártolási tevékenysége a