Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 30 (319. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről, valamint a Költségvetési Tanács véleménye Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló... - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - KONTUR PÁL (Fidesz): - ELNÖK (Balczó Zoltán):
2460 önkormányzatok nagy része a Startmunkában állattartásba fogott, és ha hiszi, ha nem, az állatokat télen is gondozni kell, nemcsak nyáron, tehát van mit csináljanak a közmunkások és a Startmunkások télen is, és az a legjobb, hogy végre télen is tudnak dolgozni, mert az előző közmunkaprogramokban eddig mindig olyan programok voltak, ahol nem tudtak mit tenni. Most tudnak, mert úgy épültek fel a közmunkák. Azt gondolom, hogy ezt becsülni kell. Szeretném önt értesíteni arról, hogy az én falumban a pedagógusok mindegyike kapott béremelést. Ha esetleg kimenne a gyakorlatba és megkérdezné, akkor talán ön is találkozna ilyenekkel, és nem kisebbségről beszélne. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: K imentem, megnéztem!) Biztos van egy kisebbség, amely az elmúlt esztendőben hatalmas mennyiségű túlórát látott el, és emiatt nem kapott akkora béremelést, mint mások, de a pedagógusok döntő többsége komoly béremelést kapott. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : A következő felszólaló szintén kettő percben Braun Márton, a Fidesz képviselője. DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy látszik, Bertha képviselő asszony hozzászólása számos gon dolatot ébresztett, így hadd csatlakozzak én is hozzá. Képviselő asszony, ha azokat a kívánságokat, amelyeket elvár tőlünk, csak félig tartalmazná a költségvetés, akkor egy teljesen más szövegű hozzászólást tett volna, és azzal ostorozna minket, hogy egy v álasztási költségvetést terjesztettünk be, amely felborítja Magyarország költségvetését és megborítja egyensúlyi helyzetét. Úgy gondolom, hogy a realitásokat jobban figyelembe kellene venni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : A következő felszólaló Kontur Pál, a Fidesz képviselője. KONTUR PÁL (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Bertha Szilvia Képviselőtársam! Honnan indult Magyarország 2010ben? A gazdasági fejlődés mí nusz 7 volt. Szeretnénk 2014ben a 2t elérni, tehát Magyarország tényleg jobban teljesít (Moraj a Jobbik soraiból.) , mert ha a mínusz 7től a három év alatt vagy három és fél év, négy év alatt, év végére plusz 2ig eljutunk, az óriási teljesítmény, és ezt a magyar emberek segítségével, összefogásával lehetett elérni. Azért mondom el ezt, mert azt reklamálja, hogy miért nem korábban és többet adtunk a programjainkkal. Hát azért, mert addig csak derékig ért a takaró. Most már kezd térd közelébe érni, és amik or ezt az óriási adósságot, amit ott a szemben ülők összehoztak az országnak, és kétszer csődhelyzetbe vitték a magyar gazdaságot, Magyarországot, kétszer, 2010ben is csődben vettük át, majd ahogy csökken az adósságállomány, és vissza tudjuk fizetni a job b teljesítménnyel, amit az ország hoz össze, akkor majd egész végig ér a takaró, és akkor nagyon sok pénz fog jutni oda, és mi oda is fogjuk adni az embereknek, higgye el! Ez a célunk. Mi emberben gondolkodunk és nem pénzben. (Derültség a Jobbik soraiból.) A pénz az ember boldogulását kell hogy szolgálja; a családok, minden magyar állampolgár boldogulását kell hogy szolgálja. Tehát ez a célja ennek a kormánynak és minden magyar embernek. Mi szolgálni akarunk, ahogy a pedagógus, ahogy mindenki szolgál, a ped agógus, a rendőr, a katonatiszt. Benne van, hogy szolgál a katona is. A közalkalmazottak, mindenki szolgál, a köztisztviselők is, és a bért csak úgy lehet emelni, ha az adósságállomány csökken és a teljesítmény nő. Erről szól a történet. Szívesen adtunk vo lna többet. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Amikor majd a takaró végigér, akkor fog sikerülni minden. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) :