Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 25 (316. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről, valamint a Költségvetési Tanács véleménye Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló... - ELNÖK (Balczó Zoltán): - LENGYEL SZILVIA (LMP):
2102 fenntartható agrárszerkezet kialakulásához és a vidéki regionális önellátás fejlődéséhez. Példa erre a 2011ben először meghirdetett tanyafejlesztési program is, amelynek támogatása eddig folyamatosan emelkedett, ám most mégis csökken. Ne kem magamnak is vannak olyan ismerőseim, akik egyelőre hétvégi ház céljából próbáltak tanyára költözni, de olyannyira kedvet kaptak és életmódváltásba fogtak, hogy gyakorlatilag úgy néz ki, egyre növekszik azoknak az embereknek a száma, nyilvánvalóan persz e ez egy hosszú folyamat, akik látnak abban lehetőséget, hogy egy tanyán gazdálkodásba fogjanak. Azt tudjuk, hogy az idei évben erre a célra 1,9 milliárd állt rendelkezésre, jövőre viszont csak 1,4 milliárd forint jutna erre a célra. Hazánk kiemelten érték es tanyarendszere, tanyai gazdálkodása és szellemisége a magyar nemzeti örökség részét is képezi. Támogatása, fejlesztése ezért kiemelten fontos nemzeti érdekünk. Ezek az önök szavai voltak, és ennek ellenére mégis csökkennének a tanyákra fordított támogat ási összegek, pedig információink szerint elég nagy a túljelentkezés erre a programra. És azt is láthatjuk, hogy a pályázati összegnek durván a felét az önkormányzatok vitték el. (13.50) Ezért az LMP véleménye szerint indokolt mintegy 1,6 milliárd forintta l megnövelni ennek a programnak a támogatását, és nyilvánvalóan meg kell nézni, akkor hol lehetne a másik oldalon csökkenteni. Azt hiszem, nagyon kézenfekvő javaslat, hogy a stadionépítések támogatásának csökkentésével lehetne ezt fedezni, miután elég furc sának találjuk azt, hogy azon szeretnének spórolni, amire azért széles körű igény jelentkezik. A földtulajdonviszonyok a rendszerváltás óta közgazdaságilag alkalmatlanok arra, hogy az ágazat szerves fejlődésének esélyét megteremtsék. Ezen a területen sem s ikerült az elmúlt években jelentős eredményt elérnie a kormánynak, az osztatlan közös földtulajdon kimérésének támogatására mindössze 2 milliárd forint jutott. Ez már a bizottsági ülésen is felmerült egyébként, azt gondolom, ezt mindannyian azonosan látjuk , hogy ez az összeg valóban kevés. Hasonlóképpen csekély összeg az NFA számára, tehát a Nemzeti Földalapkezelő számára a termőföldvásárlásra biztosított összeg. 5 milliárd forintból az NFA nem válhat a hazai földpiac meghatározó szereplőjévé, illetve nem t ud élni az elővásárlási jogával a zsebszerződésgyanús tulajdonszerzések esetében. Az osztatlan közös földtulajdonok megszüntetésére a kormány figyelmébe ajánljuk az állami földvásárlás jelentős kiterjesztését, a kisajátítást és kártérítést, ezt nyilvánvaló an akkor, ha fel szeretnék gyorsítani a húsz éve húzódó birtokrendezést. Ehhez jelentős pénzügyi eszközökre lenne szükség, a termőföldvásárlásra biztosított összeget indokolt lenne a duplájára emelni, ekkora összeg lenne szükséges ahhoz, hogy az NFA a jele nleginél hatékonyabban tudja ellátni a feladatait. A kormányzat évek óta halogatja az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről szóló döntést, a 2014es költségvetésben sem látszik erre elegendő forrás. Erre nyilvánvalóan az ágazatnak is, a lakosságnak is égető szüksége lenne, illetve a legújabb hír a hatósági húsárról szól. Viszont szeretném itt megemlíteni, hogy Románia előttünk jár ebben a kérdésben, idén augusztus 1jétől 24 százalékról 9 százalékra mérsékelték a kenyér és a pékipari termékek áfáját , és most meg úgy néz ki, hogy a húsipar lehet az a következő ágazat, ahol mérsékelni fogják az általános forgalmi adót. A tanulság a magyar kormány számára az lehetne, hogy csak egy nagyon markáns áfacsökkentés lehetne alkalmas a feketepiac visszaszorítás ára. Az LMP javaslata szerint 5 százalékos áfakulcsot kellene alkalmazni a legalapvetőbb és helyben termelt élelmiszerekre. Az agrárium halaszthatatlan érdeke lenne, hogy az ágazat egészében elérhető nyereség a termelőknél, illetve azok érdekkörében maradj on. A nyugati példák mintájára az agrárköltségvetésnek jelentős forrásokat kellene biztosítani az alapanyagtermelők részleges vagy teljes tulajdonában álló feldolgozókapacitások létrejöttéhez. Ehhez képest a Fideszkormány az egyes speciális szövetkezetek , tehát a tészek támogatására csupán durván 2,5 milliárd forintot juttat 2014ben. Összefoglalásképpen azt a véleményt szeretném önök felé tolmácsolni, hogy a jövő évi agrárköltségvetés nem egyensúlyozza ki továbbra sem az Európai Unió agrártámogatási rend szerét.