Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 24 (315. szám) - Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről, valamint a Költségvetési Tanács véleménye Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló... - ELNÖK (Balczó Zoltán): - JAKAB ISTVÁN (Fidesz):
1999 bizonyítottság hiányában felmentő ítéletek olyan ügyekben, m ondjuk, volt szocialista politikusokkal szemben, ahol könnyen látható esetleg a bűnösségük. A honvédség esetében a költségvetés indoklásában is szerepel, hogy a GDP 0,79 százalékát költjük honvédségi kiadásokra, ami borzasztóan kevés. Borzasztóan kevés ann ak tükrében is, hogy a NATOnak, egyébként az általunk nem támogatott vagy kritikával kezelt NATOtagságunknak egyetlen elvárása lenne, hogy a GDP 2 százalékát költsük honvédségi kiadásokra, ezáltal tulajdonképpen a saját védelmünkre is. Nos, úgy tűnik, ho gy ezek csökkennek GDParányosan, és egyre messzebb kerülünk a 2 százalékos céltól. Ez a 0,79 százalék tragikus. Viszont a honvédség keretén belül olyan érdekességeket találunk, mint például a Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatása 50 millió forint összegben. Nem gondolom, hogy ilyen futballeredmények után a honvédségnek kellene a magyar futballt támogatnia. Ezt az egyéb sportvitáknál a különböző szakembereknek kell megvívniuk, de a honvédségi fejezetben ezt nem ildomos elhelyezni. A rendőrség esetéb en lehet azt mondani, hogy több pénzt kap a rendőrség, de úgy tűnik, hogy a “több pénzkevesebb közbiztonság” jelszó látszik megvalósulni. Úgy tűnik, nem elég több pénzt adni, hanem azt hatékonyan is kellene elkölteni. Gondolhatnék itt akár a TEKre, amely ik tulajdonképpen a saját szerepét keresi, és megpróbál minden, egyébként már lenyomozott ügyben csak a rajtaütésekkel - illetve most már kizárólagos joguk van - bizonyos esetekben elfogni a bűnelkövetőket. De azért egy felfegyverzett vagy mondjuk, egy kés sel hadonászó bűnelkövető attól még azért nem terrorista, tehát itt szereptévesztésben van a kormányzat, és hatalmas összegeket költünk olyan dologra, amire egyébként nem ebben a formában kellene. Ami egy jó kezdeményezés, és támogatható, és a költségvetés is növekvő teret ad ennek, az a rabmunka a börtönökben. Jómagam is több büntetésvégrehajtási intézményt látogattam meg és fogok is a jövőben, főleg az új bvtörvény tervezete kapcsán. Itt azt lehet látni, hogy valóban megindult valami az elmúlt években, és ha a százszázalékos foglalkoztatás nem is, de az, hogy a belső ellátási tevékenység körében az állam a saját maga számára akár nyomdaipari termékeket, akár ruházati termékeket rabmunkával gyártat le, ez igenis egy jó dolog, és itt vannak előrelépések. N yilván mindig van mit fejlődni, de örömmel láttuk, hogy ez a tendencia itt folytatódik. (19.30) A polgárőrség esetében az persze még egy örömteli dolog lenne, hogy növekszik több mint 1 milliárd forintra a polgárőrség számára biztosí tott keret, de emlékeztetnék rá, hogy a polgárőrséget átszervezve tulajdonképpen csak azok lehetnek polgárőrök, akik belépnek a Fidesz által favorizált rendszerbe, és az önszerveződést itt egy kicsit, sőt nagyon is megkurtították. Ez nem feltétlenül méltó, és kizár sok állampolgárt a polgárőrtevékenység gyakorlásából. Tehát itt megint csak a rendszer nem előrelépett, és nem az önkéntesség vagy a minél több polgártársunk bevonása irányába. Az önkéntes tűzoltóságnál örülünk neki egyrészről, hogy nő a keret, viszont az, hogy pályázati rendszerrel rendeljük hozzá a keretet, ez nem jó. Mert az önkéntes tűzoltóság többet érdemelne, és egy olyan szervezetrendszerrel kéne működtetni, ahol ha egy bizonyos kritériumnak megfelel egy önkéntes tűzoltóság, akkor hozzá ke llene rendelni normatív alapon a támogatást, nem a katasztrófavédelmi hivatalos szervrendszer önkényétől vagy döntésétől tenni függővé. Tehát itt azért az iránnyal még vannak problémák, de hogy végre felismerték az önkéntes tűzoltóság szerepét, vagy részbe n felismerték, ez akár még támogatható is lehet. Összefoglalva nagyon gyorsan ennyit szerettem volna mondani. Ezeket a részletes vitában és módosító javaslatokkal is próbáljuk orvosolni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! A következő felszólaló Jakab István, a Fidesz képviselője. Öné a szó. JAKAB ISTVÁN (Fidesz) :