Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 21 (313. szám) - A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
1804 tekintsenek el attól, hogy én most ezeket a paragrafusokat tételesen felolvassam, mert én hisze m, hogy önök ugyanúgy ismerik, mint én, csak valami oknál fogva valami mögöttes szándék van. Mert ha az lett volna a szándék, hogy munkaerőpiaci kérdéseket is akarnak, vagy foglalkoztatási kérdéseket is akarnak szabályozni, akkor csak azt szeretném megjeg yezni, hogy ha egész konkrét ügyeket veszek, Pápai Húskombinát, pacsai baromfifeldolgozó, a sort hosszan lehetne folytatni, minden esetben megadhatná a Versenyhivatal a hozzájárulást, hogy valaki ezt felvásárolja kifejezetten azért, hogy tovább működjön a piacon, és a fogyasztók ellátása biztosított legyen. Tehát ez az érv így nem érv. A takarékszövetkezeti részre vonatkozóan is van a hatályos törvényben kivétel, tehát elvileg az is megoldható. Sőt, ott még az is benne van, hogy egyéves garancia arra, hogy el kell idegeníteni a tulajdoni részt. Tehát visszatérve, a versenytörvény lényege, hogy egyrészt biztosítsa hazánkban azt, hogy tisztességesen viselkedik minden piaci szereplő, és korlátlan legyen a verseny, amelynek végeredménye az, hogy a fogyasztók ol csóbban és jobb minőségű termékhez tudjanak hozzájutni. Ezzel szemben mi az, ami most történik? Megint egyfajta lopakodó törvényhozással, mindenféle körülírás nélkül, ha nagyon pikírt vagyok, akkor azt mondanám, hogy ez a törvényjavaslat akármilyen kicsi, még nyelvújításnak is elmegy. Mert azt jelenti most már Magyarországon a kivétel, hogy a kormány bármire rámondhatja, hogy nemzetgazdasági jelentőségű. (19.30) És abban a pillanatban egyszerűen kizár mindenféle jogszabályi, törvényi érvényesülést. Engedjék meg nekem, hogy idehozzam és az érveim között felhasználjam: nyáron, amikor a Pócs – Budaipáros, talán emlékeznek rá, a nagy ívű dinnyekartell kapcsán is módosították a Versenyhivatalról szóló törvényt, amelynek megint csak az volt a lényege, hogy a Versen yhivatal ne vizsgálhasson úgy az agrárium keretébe tartozó ügyeket, hogy előtte és irdatlan hosszú 60 napos határidőn belül nem nyilatkozik az agrártárca vezetője. A mai napig senki nem vizsgálta azt, hogy eme agrárkartellmegállapodás eredménye, hogy a ha zai termelők hozzájutottak egy nagyon szerény jövedelemhez, nem ezzel van a baj, hanem miközben ők egy szerény jövedelmet tudtak realizálni, az importőrök meg ennek a többszörösét. Tehát egy bugyuta szabályozás volt, de hogy a bugyuta szabályozást ne enged jék, hogy a Versenyhivatal megvizsgálja, inkább kimentették Budai urat azzal, hogy visszamenőleges hatállyal megállapították, hogy ebben a körben a Versenyhivatal nem vizsgálódhat. Márpedig ha a Versenyhivatal nem vizsgálódhat, képviselőtársaim, akkor ez a zt jelenti, hogy a fogyasztók valahol valamilyen érdeksérelmet szenvednek el. A másik, ami nagyon sarkalatos ebben a törvényben: mivel nem írják körül most ugyanúgy, mint ahogy korábban tették, és én azt reméltem, hogy esetleg az igazságügyi tárca erre tes z majd javaslatot, hogy ebben az irányban módosítsuk, hogy írja már egyszer valaki körül, mi az, hogy nemzetgazdasági vagy nemzetstratégiai jelentőség, mert ezt ma bárkivel meg lehet tenni katasztrófavédelmi ügyekben, meg lehetett tenni agrárügyekben, és m eg lehet tenni bármely privatizációs, légyen az magán- vagy légyen állami megoldás, tehát ez lehet akár az államosítás eszköze is. Úgy gondolom, most előkészítik a pályát a Gazdasági Versenyhivatalnak a kormány számára valamilyen oknál fogva érdekes nagyvá llalatok egyesüléséhez. Én itt most nem vizionálok, akár energiaszolgáltatót vagy bármi mást lehetne mondani. Akkor csak arról beszéljünk, hogy az nem, hanem a baj az, hogy itt a háttérben nyilván elő vannak készítve összevonások, esetleg államosítás, amih ez ez a törvényjavaslat egy biankó felhatalmazást ad, mert egyszerűen hamis az az állítás, hogy itt az átláthatóság (Zaj. - Az elnök csenget.) valósulna meg, vagy hogy a korábbi átláthatatlan volt; ahogy arra már hivatkoztam, a korábbi nagyon részletesen s zabályozta, hogy mely esetekben lehet. Márpedig hogy itt mi minősül ennek, ezt ember el nem fogja tudni dönteni, és itt jogorvoslati lehetőségről szó sincs, mert a kormány egy rendelettel bármely vállalkozásra rámutathat, és attól kezdve ő a piacon szerepe lhet. Bele lehetne gondolni a nonprofit energiaszolgáltatásba, amit itt a