Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 21 (313. szám) - Nyakó István (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Hova menjenek most a hajléktalanok?” címmel
1775 Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitk ár Úr! Napjainkban nagyon kényelmes és kellemes kulturális kikapcsolódási lehetőséget nyújt a színház. Az Erkel Színház Budapest egyik legnagyobb befogadóképességű épülete, amelynek hamarosan befejeződnek a felújítási munkálatai. A rekonstrukciónak köszönh etően az intézmény méltó környezetben fogadja az opera, a színház- és a zenerajongó közönséget. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kormány támogatja az Erkel Színház működését és az operaház felújítását, valamint a két intézmény további fejlesztéseit érintő kormánystratégia kidolgozásáról is szó esett. Jelentősen korszerűsítették a színpad műszaki berendezéseit, megújult az épületgépészeti rendszerek nagy része. Felújították a szólista- és a csoportos öltözőket, új bejárati előtér készült, és a kültéri fedett lépcső homlokzati síkját üvegfallal beépítve zárták le, amelynek eredményeképpen tágasabb lett a fogadótér. A rekonstrukció során kényelmi szempontok mellett arra is ügyeltek, hogy a jó akusztikai adottságok ne változzanak. Megvalósult az “Operakal and” elnevezésű program, amelynek keretein belül diákok vehetik birtokba az épületet. Egy, a fiataloknak készített programsorozat ettől az évtől minden ősszel két hónapon keresztül invitálja a színházba az első évfolyamos gimnazistákat és szakközépiskoláso kat. A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van egy kellemes kikapcsolódásra, amelyet a színház nyújthat. Ezért tisztelettel kérdezem az államtitkár úrtól, mikor nyitja meg kapuit Józsefvárosban a felújított Erkel Színház. Köszönöm a megtisztelő válasz át. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Válaszadásra megadom a szót Halász János államtitkár úrnak. HALÁSZ JÁNOS , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a sz ót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy rögtön a válasz lényegével kezdjem: az Erkel Színház 2013. november 7én, Erkel Ferenc születésnapján nyitja meg hivatalosan is kapuit, azon a napon, amely egyúttal a magyar oper a napja is. Mindannak örvendezhetünk, amelyről ön is írt kérdésében. Olyan helyszín tér vissza a magyar kulturális kínálatba, amelynek révén a társadalom legszélesebb rétegei nyerik vissza színházukat. A legdrágább összművészeti műfajokat, opera- és balett produkciók előadásait élvezhetik újra azok a kisebb keresetű operabarátok is, akik nehezebben jutnak el az Operaházba. Beszédesek a körülmények: 2007ben, a világot átrendező pénzügyi válság előtt a szocialisták bezárták a teátrumot, a válság idején pedig a Fideszkormány felújította és megnyitja. A történet akár szimbolikus is lehetne, és szól a kultúra valódi fontosságáról, ahogy az is világossá válik, hogy a mi kormányunknak fontos igazán a kultúra. Az Erkel Színházban május óta valódi a siker. A próbaüz em három hónapja alatt 103 ezer fizető néző, 29 ezer diák látogatta meg, utóbbiak az ország 122 városának 300 iskolájából érkeztek. Soha nem láttunk ekkora kulturális aktivitást. Büszkék lehetünk arra, hogy mindez a szervesen összekapcsolt tárca, az oktatá ssal és a kultúrával egyszerre foglalkozó Emberi Erőforrások Minisztériuma intézményei által jöhetett létre. Az elmúlt hetekben a próbaüzem alatt szintén diákok tízezrei jártak az Erkelben, ma pedig már az első premier próbái is folynak. Tehát november 7e a válaszom, képviselő úr, és tisztelettel kérem önt és képviselőtársaimat is, hogy amikor tehetik, látogassanak el a megújult Erkel Színházba. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) Nyakó István (MSZP) - a b elügyminiszterhez - “Hova menjenek most a hajléktalanok?” címmel