Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 15 (311. szám) - A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 66/2013. (VI. 26.) OGY határozat mó... - ELNÖK (Balczó Zoltán): - BALÁZS JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz):
1628 egyetemes emberiség történelmében milyen fordulópontok voltak, mi alakította a mánkat. Ezért már a tavasszal is tetszéssel és örömmel üdvözöltük azokat az országgyűlési határozati javaslatok at, amelyeket végül a parlament elfogadott, amelyek jeles történelmi helyek meglátogatását ösztönözték, és arra utasították a kormányt, hogy gondoskodjék arról, hogy szabályozza ezeknek a kirándulásoknak a meglétét, lehetőleg a kerettantervben. Örömmel jel enthetem, hogy a kerettantervek módosítása el is készült, államigazgatási egyeztetésen van, rövidesen várható a kiadásuk, ahol elsősorban az állampolgári ismeretek, a történelem tantárgy és más tantárgyak vonatkozásában megszülettek azok a szöveges javasla tok, amelyek az országgyűlési határozatok szellemét és betűjét követve ösztönzik, ajánlják az iskoláknak ezeknek a történelmi helyeknek a meglátogatását, köztük a Holokauszt Emlékmúzeumét is. Ami kimaradt az országgyűlési határozatokból, ahogy az előterjes ztő szavaiból hallottuk, valószínűleg a többszörös, egymással teljes mértékben össze nem hangolt módosítások eredményeképpen, hogy ehhez a látogatáshoz is kaphassanak költségtérítést az odalátogató iskolások. Ezt a mostani határozat pótolja. Méltányos, hog y valamennyi történelmi emlékhely meglátogatása azonos feltételek között történhessék. Keressük a megoldást arra is, hogy ez ne csak egy óhaj, ne csak egy javaslat legyen, hanem meglegyen mindennek a költségvetési fedezete is. Az, hogy minden iskolás valam ennyi történelmi emlékhelyre kötelező érvénnyel eljusson, egy hosszabb időtávban képzelhető csak el, de meg kell tenni az első lépést, ösztönözni kell az iskolákat, a pedagógusokat és a gyerekeket arra, hogy akár a határokon belül, akár a határainkon kívül meglátogassák azokat az emlékhelyeket, amelyek hazafias nevelésüket, érzelmi nevelésüket, történelmi tudatukat és így a mai valóságnak a megismerését segítik. Az elmondottak miatt tehát a kormány támogatja az oktatási bizottság javaslatát. Kérem a tisztel t Házat is, hogy fogadják el. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Most a számvevőszéki és költségvetési bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, 5 perces időkeretben. Megadom a szót Balázs Józsefnek, a bizottság előadójának. BALÁZS JÓ ZSEF , a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A számvevőszéki és költségvetési bizottság a 2013. október 14ei ülésén megtárgyalta a nemzetiszocialista vészkorszak történelm ének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló H/12380. számú oktatási, tudományos és kutatási bizottsági határozati javaslatot. A határozati javaslat révén a kommunista diktatúra erőszakszervezetei által elkövetett rémtettek és a nemzetiszocialista vészkorszak történelmének teljesebb megismertetésére, bemutatására egységes kezelés jön létre. A számvevőszéki és költségvetési bizotts ág egyhangúlag támogatta a határozati javaslat általános vitára való bocsátását, egyben egyhangúlag támogatta annak elfogadását is. Köszönöm szépen figyelmüket. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Pichler Imre Lászlónak, a Fidesz képviselőjének. Öné a szó, képviselő úr. PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Kedves Képviselőtársaim! A nemzetiszocialista vészkorszak történelmén ek a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló határozat módosításáról szól az oktatási, tudományos és kutatási bizottság