Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 8 (309. szám) - A Bethlen Gábor Alap 2012. évi tevékenységéről és működéséről szóló jelentés és a Bethlen Gábor Alap 2012. évi tevékenységéről és működéséről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - KŐSZEGI ZOLTÁN (Fidesz):
1292 hogy mondjuk, 14 ezer diák kiutazik a határon túli magyarlakta területekre, ennek azután utózöngéi is vannak. Ezek a gyerekek beszámolókat készítenek, találkozókat szerveznek, a társaikat bevonják, az élményeikről beszámolókat tartanak, újságcikkek et írnak, filmeket forgatnak, önmaguk készítenek, tehát elindul egy olyan kapcsolatépítés, amelyre korábban nem volt példa. Ez a Határtalanulprogram bizony továbbfejlesztést igényel, és ennél többet érdemelt volna, mint hogy két kritikai mondatot mondott Szávay képviselő úr róla. De hogy ne csak bíráljam vagy kifogásoljam az ő felszólalását, engedjék meg, hogy kormánypárti képviselőként részben egyet is értsek például az oktatásnevelési támogatások átgondolását illetően. Én is úgy ítélem meg, és a határon túli barátaim szervezetekkel való kapcsolatai alapján arra a következtetésre jutottam, hogy ezt a programot valóban át kellene gondolnunk, érdemesebb lenne hatékonyabban felhasználni ezt a 6 milliárd forintot, és úgy gondoltam, hogy ezen a mai parlamenti napon ezt mindenképpen szóvá teszem, illetve kihasználom a lehetőséget. Személyesen is úgy látom, hogy elsősorban a határon túli magyarlakta területek iskoláinak a vonzóerejét kellene növelnünk, tehát ennek a forrásnak egy részét arra kellene fordítani, ho gy maguk az intézmények és az iskolák vonzók legyenek a magyar családok számára, vagy oly módon, hogy megtartjuk ezt a támogatási formát, de az intézmények, az iskolák fejlesztésére, színvonalasabb, kulturáltabb befogadóképességük fejlesztésére fordítanánk még pluszösszegeket, vagy valamilyen átcsoportosítással érdemes lenne ezt átgondolni. Nem feltétlenül ennek a napirendnek a keretében kell ezt kitárgyalni, de mindenképpen úgy éreztem, hogy szóvá kell tenni. Szó esett itt a bírálatok során vagy a kritikáb an arról, hogy kevés pénzt fordítunk a határon túli közösségeink támogatására. Azt bírálták ellenzéki képviselőtársaim a legjobban, hogy milyen az elosztás módja, illetve a bírálati rendszer hogyan működik. Ezen mindig lehet javítani, ez soha nem lehet tök életes. Arra kell törekednünk, hogy ez a lehető legigazságosabb legyen, és a leginkább célba juttassuk az odaszánt támogatásokat. Az összeg nagyságrendjével kapcsolatosan pedig, azt hiszem, nem kell számháborúba kezdenünk, hogy melyik politikai közösség va gy család ígér többet vagy ajánl többet, különösen itt a választások éve előtt ez nem szerencsés, azonban én is azt mondom, hogy mindenképpen emelni kell ezt az összeget, mert nagy adóssága van Magyarországnak. Az a több évtized, ami eltelt nemzetpolitika nélkül vagy igazi, őszinte nemzetpolitika nélkül, különösen a két szocialista kormányzat idején, ez annyi adósságot halmozott fel, hogy a jelenlegi gazdasági nehézségeink és pénzügyi nehézségeink ellenére - ez általam nem szívesen használt kifejezés - az a nyaországnak sokkal nagyobb áldozatot kell hozni, és bizony arányosabbá kell tenni rászoruló nemzettársaink támogatási rendszerét a határon inneni és a határon túli összehasonlításban. Úgy gondolom, hogy már most, amikor a költségvetést beterjesztettük, ér demes arra ráirányítani a figyelmet, és ez a mai vita is lehetőséget ad arra, hogy valóban ráirányítsuk egymás figyelmét arra, hogy a költségvetésben bizonyos módosító javaslatokkal elérjük azt, hogy már 2014ben a határon túli közösségeink, a határon túli nemzettársaink számára több támogatást tudjunk nyújtani, akár a Bethlen Gábor Alap felhasznált összegein keresztül is vagy más csatornákon keresztül. Végezetül egy zárógondolatot szeretnék mondani. Úgy érzem, hogy a korábbi szétaprózott, nem kellően átgon dolt és átláthatatlan rendszerrel szemben sokkal jobb ez az új rendszer, azonban van még mit javítani rajta. (12.20) Úgy gondolom, hogy ez az új intézmény a gyermekbetegségeiből kezd kinőni, és azoknak a kritikáknak egy részét is ha figyelembe veszi a korm ányoldal, amelyek itt elhangzottak, és valóban komolyan vesszük azt a nemzetpolitikai célt, azt a nemzeti összefogást, ami minden magyar érdekében történt az elmúlt évben, és ezt szeretnénk továbbvinni és továbbfejleszteni, ha ezt költségvetési forintokkal is ki tudjuk még egészíteni, akkor még hatékonyabbá válhat ez a törekvés és ez a szándék. Én a Bethlen Gábor Alap tevékenységét összességében eredményesnek, előremutatónak és sikeresnek tartom, mindenképpen támogatásra érdemesnek tartom a beszámoló elfoga dását. Kérem