Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 30 (306. szám) - Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - KOVÁCS PÁL nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
1012 engedtük, hogy a Magyar Energia Hivatal az inflációnál magasabb emelkedést engedélyezzen ezen árak tekintetében. 2013. január 1jétől szintén a háztartási energia árát, a gázét, az áramét és a távhőét csökkentet tük 10 százalékkal, a következő, harmadik lépcső volt a július 1jei lépcső, ahol az ivóvíz, a csatorna, a szennyvízszippantás, a palackos gáz, a szemétszállítás és a kéményseprés díjai csökkentek akár 10 és 90 százalék közötti lehetőséggel, attól függően, hogy az ország melyik területét, melyik szolgáltatót érintették, és most november 1jétől ez a negyedik fázisa a lakossági energiaárcsökkentéseknek. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy előterjesztésemet támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Köszönöm, képviselő úr. Most megadom a szót a kormány nevében felszólaló Kovács Pál államtitkár úrnak. Tízperces időkeret áll rendelkezésére. KOVÁCS PÁL nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Kös zönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány átgondolt és következetes munkával több ütemben olyan intézkedéseket hajtott végre, amelyek a magyar lakosság által egyre jobban érzékelhető segítséget jelentenek a háztartások fenntartásába n. Ezek az intézkedések véget vetettek a 2002 és 2010 között lezajlott sorozatos rezsiköltségemeléseknek. Magyarországon a legtöbb uniós tagállamtól eltérően 2013tól nem emelkedtek, hanem mintegy négymillió háztartásban egységesen és egyszerre csökkentek a rezsiköltségek. Ezt a sikert több lépésben értük el. Elsőként a lakossági energiaárakat fagyasztottuk be a 2010es választások után. (Dr. Józsa István: Ez nem igaz.) A vezérlő elv az volt, hogy nem növekedhetnek jobban az energiaárak és a háztartási rez siköltségek árai, mint amekkora az éves infláció. A földgáz esetében 2011 januárjában bevezettük az úgynevezett sávos végfogyasztói árat, e két intézkedés eredményeképpen 2011ben és 2012ben is mintegy 200 milliárd forint maradt a magyar családoknál. Tava ly decemberben a kormány arról döntött, hogy 2013. január 1jével egységesen 10 százalékkal csökkenjen a villamosenergia, a földgáz- és a távhőszolgáltatás lakossági fogyasztói ára. A döntést követően az Országgyűlés több jogszabályt elfogadott, amelyek a rezsicsökkentés megvalósítását és a fogyasztók helyzetének javítását szolgálják. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal számos rendeletet adott ki az árszabályozásra vonatkozóan, felülvizsgáltuk a szolgált atók által alkalmazott számlákat, és felszámoltuk az ezekkel való trükközéseket is. Mindezeken túl 2013. július 1jétől a PBgázszolgáltatás, a víz- és csatornaszolgáltatás, a szemétszállítás, a szennyvízszippantás és a kéményseprés díjainak mérséklését is megvalósítottuk. (19.50) E döntések eredményeként a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal számításai, illetve előrejelzései szerint a 2010 júliusától 2013. december végéig tartó időszak alatt a lakossági energiafogyasztók terhei összességében m integy 600 milliárd forintot meghaladó mértékben csökkentek, illetve csökkennek. Tisztelt Országgyűlés! Határozott szándékunk, hogy a lakosság kiadásainak egyre nagyobb részét kitevő rezsiköltségek emelkedését a rendelkezésre álló eszközökkel megfékezzü k, és hozzájáruljunk a fogyasztók terheinek csökkentéséhez. A törvényjavaslat célja, hogy megtegye a korábban bejelentett 2013. november 1jei 11,1 százalékos villamosenergiaár, földgázár- és távhőárcsökkentéshez szükséges törvényi szintű intézkedéseket. A villamos energiáról szóló törvény módosítása révén a lakossági villamosenergiafogyasztók mentesülnek az úgynevezett külön pénzeszközök megfizetése alól. A tél közeledtével, a fűtési szezon kezdetével a kiemelt feladat most a fogyasztók ellátásának a biz tonsága.