Országgyűlési Napló - 2013. évi nyári rendkívüli ülésszak
2013. július 5 (296. szám) - Egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló, az Országgyűlés 2013. június 26-ai ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény záróvitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
558 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűl és! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2013. június 26ai ülésnapján elfogadott egyes törvényeknek az alaptörvény neg yedik módosításával összefüggő módosításáról szóló törvénnyel kapcsolatos T/10593/28. számon benyújtott köztársasági elnöki átiratot megtárgyalta, és azt egyhangúlag elfogadta. Tájékoztatom továbbá a tisztelt Házat, hogy a kormány által T/10593/30. számon benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatot, amely a köztársasági elnök úr által kifogásolt részt reparálja, szintén egyhangúlag támogatta a bizottság. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak, MSZPképviselőcsoport. DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Őszinté n sajnálom, hogy Navracsics miniszter úr nem használta ki a lehetőséget, hogy elmondja jogi érveit, hogy ami eddig nem volt rendben a köztársasági elnök szerint, az most hogyan lesz rendben az új javaslat szerint. Én el fogom mondani a Magyar Szocialista P árt álláspontját, amely szerint nem sikerült az alkotmánysértő, illetve alaptörvénysértő szabályozást reparálni ezzel a módosító indítvánnyal sem. Mert miről is van szó? A médiahatóságról - amely autonóm közigazgatási szerv és saját rendeletalkotási joggal rendelkezik az önök által hozott törvény alapján - azt mondja az alaptörvény, hogy a médiahatóság elnöke rendeletben rendelkezhet arról, hogy a helyettesének ade ugyancsak rendeletalkotási jogot bizonyos feltételek mellett. A sajnálatosan elhunyt korábbi médiahatósági elnök, néhai Szalai Annamária elmulasztott rendelkezni erről, tehát ma egy elnökhelyettes vezeti a médiahatóságot, aki ebben a jogkörében sok mindent megtehet, de rendeletet nem alkothat, mert az alaptörvény azt mondta, hogy erről a szabályo zásról rendeletben kellett volna rendelkeznie a néhai elnöknek. Erre gondoltak önök egyet, és úgy gondolták, hogy törvényben felülírják az alaptörvényt, és törvényben jogot adnak az elnökhelyettesnek arra, hogy normát alkosson. (9.20) Hiába hí vtuk fel a figyelmet arra itt a parlamentben, hiába bizonyítottuk azt az alkotmányügyi bizottságban, hogy ez súlyos jogsértés, alaptörvényellenes, önök mégis keresztülszuszakolták, hiszen van egy politikai probléma, ez konkrétan az, hogy a miniszterelnök még nem talált olyan személyt, aki elég lojális lenne a kétharmados többséghez, nincs elnöke a médiahatóságnak, az elnökhelyettesnek azonban nincs rendeletalkotási joga. Ezt a politikai problémát tehát önök megpróbálták egy alaptörvényellenes megoldással orvosolni, amire sajtóhírek szerint az igazságügyi tárca vezetője is - így aztán érteni vélem, hogy miért nem akart most megszólalni - felhívta a figyelmet, de önök mégis politikai okból keresztülnyomták a parlamenten, ám az elnök visszaküldte azzal, hogy alaptörvényt nem lehet módosítani, felülírni törvénnyel. Ezért önök kénytelenek voltak szembesülni azzal, hogy az a termék, amit itt gondolkodás nélkül, politikai instrukciók alapján megszavaztak, az nem alkalmas fogyasztásra. No, akkor neki kellett duráln i magukat még egyszer, hogy valahogyan megpróbálják ezt a politikai igényt kielégíteni, ezért beadtak egy módosító indítványt, amivel egyfelől kiveszik ezt a köztársasági elnök által is alaptörvényellenesnek ítélt szabályozást a rendszerből, tehát hogy tö rvény adjon az elnökhelyettesnek felhatalmazást. Igen ám, de a politikai problémát megpróbálják helyette megoldani máshogyan, vagyis a médiahatóság elnökének a kinevezési feltételein igazítanak egy kicsit. Biztos találtak akkor már valami alkalmas személyt , aki csak éppen a törvény előírásainak nem felel, meg, már hogy ki legyen elnök, ezért hozzáigazítják - mint oly sokszor már, névre szóló törvények készülnek - a jogi szabályozást.