Országgyűlési Napló - 2013. évi nyári rendkívüli ülésszak
2013. július 5 (296. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló, az Országgyűlés 2013. június 27-ei ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény záróvitája - ELNÖK (Jakab István): - VÁGÓ GÁBOR (független): - ELNÖK (Jakab István):
554 önteni, hogy ezeket a szövetkezeteket államosítják, majd utána önök kívánják privatizálni magánembereknek. Benne van a törvény szövegében. Szeretném világossá tenni, hogy ha ez megtörténhet a takarékszövetkeze tekkel, akkor majd megtörténhet a lakásszövetkezetekkel is, megtörténhet minden olyan kis tulajdonnal, minden szövetkezeti tulajdonnal, amely ma Magyarországon több százezer állampolgár birtokában van. Ezek nem nagy bankok. Ezek nem külföldi tulajdonban va nnak. Ez az az 1100 kis fiók egy adott faluban, ahol az emberek még részjeggyel is rendelkeznek, ahova a betétjüket beteszik, ahol összegyűlt 600700 milliárd forint, amit lehetne a mindennapi életben és a gazdaságban forgatni és használni, ezeket veszik ö nök célba. Szeretném világossá tenni azt is, hogy az előterjesztés módja is teljesen elfogadhatatlan, és a mostani módosítás is hasonló: valahol valakik egy ügyvédi irodában megfogalmazták ezt a papírt, ráerőszakolták önökre mint kormánypárti képviselőkre vagy kormánytagokra, és önök kénytelenek megszavazni. Rendkívül sajnálatos, hogy ez bekövetkezhet Magyarországon, és rendkívül sajnálatos az is, hogy a köztársasági elnök úr nem élt valódi alkotmányos lehetőségével és kötelezettségével, mert pontosan tudni a kellett, hogy önök nem fognak álláspontjukon változtatni, nem az Országgyűlésnek kellett volna visszaküldeni a törvényt, hanem az Alkotmánybíróságra, ezáltal megállítani a folyamatot és egy valódi és érdemi változtatást kieszközölni. Tisztelt Képviselőtá rsaim! Felelőtlen döntést fognak hozni, és nagyon sok ember, családokkal együtt 400450 ezer ember életét fogják megkeseríteni, ha most igent nyomnak erre a törvényre. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Kösz önöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett két független képviselő. Tájékoztatom képviselő asszonyt és képviselő urat, hogy összesen 3 perc időkeretük van. Elsőként megadom a szót Vágó Gábor független képviselő úrnak. Öné a szó. VÁGÓ GÁBOR (független) : Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem tudom, hogy tisztában vannake önök azzal, hogy mit cselekszenek akkor, amikor ezt a törvénytervezetet elfogadják. (Dr. Illés Zoltán: Igen! - Zaj, közbeszólások a kormánypártok padsorai ban.) Tisztában vannak vele? Pontosan tudják azt, hogy ezzel a takarékszövetkezetiség lényegét ölik meg? Tisztában vannak azzal, hogy nem egy alulról épülő takarékszövetkezeti és hitelszövetkezeti rendszer lesz ezután Magyarországon, hanem egy fölülről cen tralizált rendszer? Tisztelt Államtitkár Úr! Nagy bőszen mondta most, hogy tisztában van azzal, hogy mit cselekszenek. Államtitkár úr, ön mondta percekkel ezelőtt, hogy a jogbiztonságot garantálják ezek a módosítások. Uramatyám, hogy garantálhatja bármi is a jogbiztonságot, amit egy nap alatt akarnak áttolni a parlamenten, utána a köztársasági elnök visszadobja, és önök mindenféle érdemi változtatás nélkül megint le akarják nyomni az emberek torkán?! Tisztelt Képviselőtársak! Jó magam is egy ilyen takarékszövetkezetnél vezetem azóta a számlámat, mióta van valamekkora pénzem, s én személyesen érzem úgy, hogy velem önök nagyon kitolnak akkor, amikor elveszik tőlem azt az élményt, hogy bemenjek abba a takarékszövetkezetbe, és tisztáb an vagyok azzal, hogy kik azok az emberek, akik ott dolgoznak, tisztában vagyok azzal, hogy mibe forgatja az a takarékszövetkezet az én pénzemet, amit ott tartok a számlámon. Önök a takarékszövetkezetiség egészét veszik el csak azért, hogy utána a pénzügyi szektorban még több területre tudják rátenni a mancsukat. Köszönöm szépen. Gondolják át még egyszer! (Taps a függetlenek padsoraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Szabó Timea képviselő asszonynak, független. Öné a szó.