Országgyűlési Napló - 2013. évi nyári rendkívüli ülésszak
2013. július 4 (295. szám) - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Ki szolgáltat igazságot?” címmel - ELNÖK (Jakab István): - SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Jakab István):
474 Magyarország döntött volna a saját dolgáról, akkor is megjegyeztük azt, hogy ha a kormányzat támogatását érezné maga mögött ez a testület, akkor e lképzelhető, hogy ki mert volna állni a hitelkárosultakért. És mi a másik hír? Ami nemhogy nem borzolhatja a kedélyeket, de egyenesen pozitív lehet, és egy olyan hír, ami a jövőre vonatkozóan utat mutathat. Ez az, hogy Horvátországban első fokon pedig olya n ítélet született, ahol azt mondták, hogy ez a devizahitelesnek nevezett valami egy szemét, ez egy hibás termék, ez nem való a piacra. A felvétel napjának árfolyamán váltsák vissza horvát kúnára annak a hitelnek a teljes tételsorát. Érdekes módon ez egybe cseng azzal a nemzetközi tendenciával, amit itt a parlamentben egyedül a Jobbik hangoztat, miszerint a felvételkori árfolyamon forintosítani kell a hiteleket, visszaterhelni a bankokra minden kárt, amit okoztak. Fizessen a szennyező, ne az adófizetők fizes senek, a bankok fizessenek! Azok állják a cechet, akiknek az összesített mérlegfőösszege még mindig húszharmincszor annyi, mint amennyiből a teljes forintosítást le lehetne vezényelni. Emellett pedig kártérítés járna a károsultaknak, kilakoltatási moratór ium addig is. A kérdés az, hogy amíg a károsultak egyedül állnak kinn az utcán és az út szélén otthagyva, addig mi a kormányzat álláspontja ez ügyben: nyugodt nyárra készül? Mert megígérhetjük, hogy nem fogjuk hagyni, hogy nyugodt nyara legyen - forró nyar a lesz. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Válaszadásra megadom a szót Szatmáry Kristóf államtitkár úrnak. Öné a szó. SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : K öszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársam! Részben érthető az ön indulata, mégis a tartalmilag elmondottakkal kapcsolatban azért hadd vitatkozzam önnel abban, hogy a magyar kormány, ami az erejéből tellett az elmúlt három évben, azt a súlyos öröksége t, amit 2010ben Magyarország devizaeladósodottsága jelentett, a lehető legmesszebbmenőkig próbált, a lehető legtöbb érdekérvényesítéssel az Unió, a bankok és minden nagy nemzetközi céggel szemben érvényesíteni. Ennek vannak elég komoly eredményei, amit tu dom, hogy képviselő úr zárójelbe tesz, de azért el kell mondani, hogy több százezer magyar családot sikerült vagy részben tehermentesíteni, vagy teljesen kihozni a devizaeladósodottságból. És azért, képviselő úr, kérem, hogy ne keverje össze egy bíróság dö ntését és a kormányzat eltökéltségét. A kormányzat eddig is mindent megtett, és ezek után is mindenkinek, aki kéri, valamilyen módon, valamilyen eszközzel - elég széles a paletta, most nem akarnám ezt fölsorolni, hiszen hetente ezt mi meg szoktuk beszélni általában itt egymással, hogy milyen intézkedéseket tett a kormány egyébként a lakások felvásárlásától kezdve valóban az árfolyamgát intézményén keresztül. Valóban, a bíróság döntését, még akkor is, ha esetleg nem értünk vele egyet, nem feltétlenül ildomos demokráciában bírálni. Valóban, ez a döntés néhány kérdést fölvet. Azt tudom megerősíteni, hogy a kormányzat eddig is, amit a kormányzat egyébként Európában egyedülálló módon megtett a devizarabságból való kiszabadítása érdekében, azt ezután is meg fogja tenni, és senkit nem kívánunk ilyen szempontból egyedül hagyni, és mindenki számíthat a magyar kormányzatra, aki devizában eladósodott. És valóban, a többi teendőt pedig még át kell tekinteni, hogy mi következik a bírósági döntés után. Köszönöm szépen. (Ta ps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, államtitkár úr. Viszonválaszra megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak, Jobbikképviselőcsoport.