Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. február 26 (256. szám) - A Malév Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a Malév Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 között... - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - HEGMANNÉ NEMES SÁRA nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
956 visszaállamosítás folyamata - erről is hallottunk már - nem az Európai Unióval egyeztetve történt, amely tény a bizottság álláspontja szerint tovább növelte annak esélyét, hogy az Európai Bizottság tiltott állami támogatásnak minősítse az ügyet. Megá llapítható továbbá, és itt egy újabb érdekes szerepcsere, a visszaállamosítás dr. Oszkó Péter pénzügyminisztersége alatt történt, később tiltott állami támogatásnak minősült. Ebből a körből még kiemelném azon megállapítást, az Európai Bizottság azon jogos feltételezését, hogy egyetlen magánbefektető sem viselkedett volna az intézkedések végrehajtása során a magyar kormányhoz hasonló módon azonos körülmények között. Tehát ez is kiemeli az akkori kormánynak a nem megfelelő súlyú felelősségét. Most térjünk át a harmadik részre, a Budapest Airport Zrt.re vonatkozó megállapítások közül a számomra érdekes és kiemelendő megállapításra. Az, hogy egy visszavont pályázatra beadott pályázatok képezzék egy új pályázati eljárásra történő meghívást, az a jogállam követel ményeivel teljesen összeegyeztethetetlen. A bizottság szerint az eljárás ily módon történő lefolytatását az ÁPV Zrt. a kormány nyomására tette a költségvetés gyors bevételi forráshoz juttatása érdekében. Egy nagyon érdekes és megválaszolatlan kérdés is mar adt a bizottság előtt. Tényszerűen az, hogy a Wallis Zrt. és a BAA közötti konzorciumi szerződés meghiúsulása ellenére is az angol befektető mégis Bajnai Gordont kérte fel az igazgatóság elnökének, amelyre csupán a szakértelme, azt gondolom, elégtelen magy arázatnak bizonyulhat. Az is megállapítható, hogy a Malév privatizációjához hasonlóan a Budapest Airport privatizációja is a Szocialista Párthoz közeli szereplők aktív közreműködésével történt. Nézzük végig a neveket: Költő Magdolna, Veres János, Oszkó Pét er, most pedig Bajnai Gordon neve merül fel érdekes váltások kapcsán. Még érdemes megemlíteni ebben a kérdéskörben a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács szerepét. Ennek a bizonyos tanácsnak egy határozata rögzítette, hogy valójában tartalmában a beruházó fej lesztésütemezésének szankció, kötbér nélküli lehetőségét teremtette meg. A Budapest Airport Zrt. átütemezési igényeit megállapodásra való hivatkozással jóváhagyta, és ezáltal súlyosan sérültek a magyar állam érdekei. Befejezésképpen ehhez a körhöz: a bizot tság megállapította, hogy a privatizációt követően a repülőtér gazdaságos működtetése a vizsgált időszak alatt nem valósult meg, a korábban megfogalmazott célokkal ellentétben a Ferihegyi nemzetközi repülőtér nem vált úgynevezett HUBrepülőtérré, és a várt fejlesztések egy jelentős része elmaradt, így nem valósult meg a stratégiai fontosságú cargobázis, a repülőtér és a városközpont közötti összeköttetés sem. Befejezésképpen és összefoglalásképpen el kell mondani és el lehet mondani ezen jelentés alapján, hogy a Malév cég megszűnt, mint nemzeti érték eltűnt. Veres János állításával ellentétben én azt gondolom, az elnök úrral teljesen egyetértve, hogy az ajánlások, mint ahogy ő ezeket fel is olvasta, megfelelő súlyúak. Ha megnézzük egyrészt a címzettek névso rát - az Országgyűlés, a kormány, a felelős ágazati és szakminiszterek, a titkosszolgálati miniszter és a Kehi , ezek mind olyan ajánlásokat, erősebben megfogalmazva feladatokat, kijelöléseket kaptak, amelyeknek ha eleget tesznek és a végére járnak, akkor nagyon sok tanulsággal gyarapodhatunk. Ezekkel a határozati pontokkal én is egyetértek, a politikai felelősség megállapítása szerintem helyesen történt meg, és annak reményében fejezem be a felszólalásomat, hogy lesz egyszer a közeljövőben egy nemzeti lég ivállalat, egy többségi tulajdonnal rendelkező, nemzeti érdekeket szolgáló cég, a nemzeti önrendelkezés egy része tulajdonképpen, hogy újra elhangozhassék ez a mondat, hogy gépei szállnak a rendelkezésünkre. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz pad soraiból.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Hegmanné Nemes Sára államtitkár asszony jelezte, hogy hozzá kíván szólni a vitához. HEGMANNÉ NEMES SÁRA nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! E késői órán én nem óhajtok hosszú hozzászólást tenni, de a kormány nevében mindenképpen szeretném elmondani, hogy mik történtek 2010 óta, amikor a Malév és a Budapest Airport privatizációja kapcsán a kármentést a Nemzeti