Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. június 11 (288. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Latorcai János): - PÁLFFY ISTVÁN (KDNP):
5212 távfűtés után további négy, összesen tehát hét közszolgáltatás tekintetében valósul meg úgy, hogy első lépcsőben ezek díját 10 százalékkal csökkentettük. A rezsidíjcsökkentés fo lyamatát továbbvisszük, további célunk az, hogy újabb terheket vegyünk le a magyar családok válláról, és tovább csökkentsük a rezsiköltségek legjelentősebb részét kitevő közszolgáltatások díjait. A lakossági terhek csökkentése a jövedelmek felhasználásának szabadsága, tehát az, hogy a megtermelt jövedelmek nagy részét szükségszerűen ne a napi életvitel vigye el. A létfenntartáshoz szükséges háztartási tételek árának csökkentése egyértelmű és határozott igény valamennyi állampolgár részéről. Ha megengedi, az ön által felvetettekre néhány konkrétumot. Sokszor elhangzott már a szén és a tűzifa árának csökkentése is, hozzátéve azt az ön által is ismert tényt, hogy ez a két kategória a szabadáras kategóriába tartozik, ilyetén nyilvánvaló, hogy a piac is jelentőse n hat rá. Ezzel együtt nem újdonság, a Belügyminisztérium már 2011ben és 2012ben is rendkívüli támogatást nyújtott azon települések számára - és ez elsősorban a tűzifa igénybevételére vonatkozott, illetve az ezzel kapcsolatos költségek egy részének átvál lalását jelentette , ahol a legtöbb hátrányos helyzetű, túlnyomórészt segélyekből élő család él. Jelenleg is hatályos és él a kormány intézkedése alapján a Belügyminisztériumban mintegy egymilliárd forint elkülönített összeg, kifejezetten szociális tűzifa program finanszírozására. Ennek keretében 2013ra az állami erdészetek több mint 60 ezer köbméter tűzifát különítettek el. Az önkormányzatoknak van lehetősége ennek igénylésére. A körülbelül három héttel ezelőtti adataink szerint ebből eddig mintegy 4345 ezer köbmétert használtak fel, tehát jelenleg is van szabad keret. Nagyon gyorsan és határozottan hozzátéve, hogy ez a 6065 ezer köbméter keret felülről nyitott, tehát ha több az igény, akkor természetesen az állami erdészetek további tűzifát is a rászoru lók rendelkezésére bocsátanak. (9.20) A kormány úgy valósította meg a költségvetés konszolidációját, hogy a gazdaságot terhelő összes adó- és járulékteher mértéke a válság előtt jellemző 41 százalékról mintegy 3839 százalékra csökkent. Ez azért nagyon fon tos, mert azt nem szabad csinálni, hogy az egyik oldalon csökkentem a közvetlen terheket, a másik oldalon viszont növelem az adóterheket. Amit a hulladék kapcsán mondott: engedje meg, hogy megismételjem azt a tisztelt képviselőtársaim előtt is ismert tényt , hogy a rezsicsökkentés számos olyan szakmai kérdést vetett fel, amelyek megoldása előttünk áll. Ilyen például a hulladék mérési kérdése - hogy köbméterre vagy súlyra , nyilvánvaló, hogy a jövő mindenképpen a súly, a konkrét, a fogyasztott mennyiséghez t artozó szállítás, és az ehhez tartozó szállítási gyakoriság kérdése is. A kormány elhatározott célja, hogy a rezsicsökkentést tovább folytatja, elhatározott célja, hogy az ehhez szükséges normaalkotási feladatokat elvégzi, elhatározott célja, hogy a közüze mi közszolgáltatásokat egy nonprofit jellegű, döntően közösségi tulajdonban lévő területté alakítja át. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából napirend előtti felszólalásra jelentkezett Pálffy István képviselő úr: “A népesedés helyzetéről” címmel. Megadom a szót. Parancsoljon, képviselő úr! PÁLFFY ISTVÁN (KDNP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtá rsaim! Ahogy itt a Házban napirend előtt arról már volt szó, óvatosan, lassan itt az ideje elgondolkodnunk azon, hogy mit kezdünk azzal a nemzeti mozgástérrel, amit a kormány és a magyar családok együtt teremtettek meg az elmúlt három esztendőben. Szerintü nk az első számú nemzeti cél a drámai népességfogyás megállítása kell legyen, hosszabb távon pedig a társadalmi reprodukció, ami annyit jelent, hogy két gyermek családonként. Úgy vélem, hogy ebben a kormány és a KDNP között egyetértés van, de